Nincs olyan oldal a neten, ami ne hívná fel figyelmünket arra, változnunk kell. Van, ami arra ad ötletet, hogyan legyünk szebbek, soványabbak, egészségesebbek, vonzóbbak, gazdagabbak. Mind-mind a hasznunkra válik, bárki megtalálhatja a számára szimpatikus praktikákat. Nincs is ezzel baj, bár néha már az az ember érzése, biztos vele is van valami baj, hisz mindig mindenhol változásra biztatják, minden írás azt sugallja, szebbé, csinosabbá, egészségesebbé, gazdagabbá, sikeresebbé kellene váljon. Az emberek többsége józan ésszel gondolkodva ki tudja szűrni mi az amire szüksége van. Azért felmerül a kérdés, vajon mihez képest kellene változnunk? Ki az etalon? Ki, vagy mi dönti el beférünk-e a normális kategóriába? Hiszen mindenki ...

  Egy kedves ismerősöm hozzászólásai vezettek egy mozgássérült emberek alkotta csoport oldalára. Szomorúan kellett látnom, hogy a mondás, mely szerint ők is pont olyan emberek mint az épek, nagyon igaz. Persze ez sok esetben jó is, sőt természetesnek kellene lennie, hogy így van, de én kicsit mégis csalódtam. Mindig úgy gondoltam, hogy a testi hiányosságokat a sors valamivel kompenzálta. Azt gondoltam, a másság mellé "jár" az empátia, a barátságos, jóindulatú természet. Azt gondoltam, ők különbek mint az átlagemberek, nem mennek bele becsmérlő, minősíthetetlen vitákba, hiszen ők tudják, mi is az igazi probléma. Hát tévedtem....Bizony olyan hozzászólásokat, olyan sértő megjegyzéseket olvastam mozgássérült emberek "tollából", ...

   Szól ez a dal....Az emberek csodálkoznak, hisz' még hetek vannak az ünnepig...Kicsit korai még emlékezni. S igazuk van.

   De vagyunk páran akik értik. Vagyunk páran akik számára most aktuális a dal. Igaz, nagyon a sorok között kell tudni olvasni, de ahogy hallgatom, egyre egyértelműbb, hogy rólunk, Róla szól. Róla akit meghurcoltak, Róla aki erején felül kiállt az igazáért, önmagáért, és értünk. Róla aki csendben, gyűlölködés nélkül próbált szembeszállni a hamis vádakkal, az igazságtalansággal és a gonoszsággal. Róla, aki sokáig tartotta magát, pedig a végére már nagyon magára maradt ebben a küzdelemben. Csodáltuk az elszántságát, a kitartását, s közben féltettük, vajon meddig bírja még. Volt, hogy már magunk ...

  Van, mikor ránk tör a vágy, hogy egyik percről a másikra láthatatlanná váljunk. Érezzük, hogy jó lenne eltűnni...Vagy azért mert elegünk van a világból, az emberekből, a munkánkból, a gondokból...sorolhatnám.

  S van, hogy azért, mert egyszerűen szeretnénk tudni, hiányoznánk-e valakinek? Vajon ki az akinek feltűnne az eltűnésünk? Szeretnénk tudni, hol szerepelünk, mekkora szerepünk van mások életében.  Úgy érzem, érne pár meglepetés mindannyiunkat! Legalábbis nem hiszem, hogy csak én érzek némi bizonytalanságot a kapcsolataimban. Hiszen nehéz reálisan nézni önmagunk szerepét. Mert vagy alulértékelve magunkat azt gondoljuk, észrevétlen kis emberként tengődünk a világban, vagy épp ellenkezőleg, túl nagy jelentőséget ...

   Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány. A haja nem volt ében fekete mint Hófehérkének, s éjszakánként nem öltött csodás báliruhát mint Csipkerózsika, de mégis hős volt. Egy hétköznapi mese hétköznapi hőse....

   Aki ismerte a lányt, látta ahogy ment rendíthetetlenül a maga útján. Hegyeken-völgyeken át, hátán a zsákkal, ami hol könnyebb, hol nehezebb teherként húzta le a vállát. Volt, hogy önszántából választotta a nehezebbet, és minden szemrebbenés nélkül cipelte magával. De volt, hogy ha fájt is neki az elválás, mégis megszabadult a vállára nehezedő tehertől, mert tudta, csak így mehet tovább, vagy csak éppen elfáradt, s próbált könnyíteni a terhén...

   Ment a lány az úton, s minden előjel nélkül ...

  Hegyet másztam.....ujjjéééé!!! Bár a kisfiam szerint csak sétáltunk. Igaza van, de így is nagyon jó volt. A gyerekekre tekintettel csak a lefelé tartó utat tettük meg gyalog, a hegyre kisvasúttal mentünk. Így a régen vágyott igazi hegymászás még várat magára, de sebaj. Látva, hogy Máté élvezte a kirándulást, felbátorodtam, és már van merszem tervezgetni a következő túrát. Egyébként a kisvasút is nagy élmény volt. Leginkább az, hogy láttam , a mai gyerekek sem csak a számítógép előtt ülve érzik jól magukat, hanem ami régen élményt nyújtott egy gyereknek, az a mai felgyorsult világban is élmény neki...már ha megteremtjük a lehetőséget számára. Persze a Csillebérci vasutastábor elég szűk réteget érint, de jó volt ...

   Olyan egyszerű lehetne....De persze nem az. Nem kellene mást tennünk, csak a lelkiismeretünkre hagyatkozni. Talán kis túlzással azt is mondhatnám, nem is kellenének szabályok. Sajnos sok ember az idők folyamán valahol elvesztette, vagy nagyon mélyre elásta a lelkiismeretét. Talán miattuk, értük találtak ki mindenre írott és íratlan szabályokat. Hogy azokat tiszteletben tartva, követve, mindannyian jószándékú emberként, tisztességes életet élhessünk.

   Igen ám, csak egy kis hiba csúszott a számításba....A tapasztalat azt mutatja, akinek nincs lelkiismerete, azt egy kicsit sem érdeklik a szabályok. Azt gondolván, hogy őket senki nem korlátozhatja abban, hogy kedvük szerint, önös érdekeiket mindenek elé helyezve éljenek és ...

   Pokol az élete...Elmondja minden nap... Talán segítséget remél, vagy csak együttérzésre vágyik. Elmondja, hogy a férje uralkodik rajta, kocsmába hordja a fizetését, ha kedve tartja megveri, meggyalázza. Már régóta könnyek nélkül sorolja a rideg tényeket. Már a pofon sem fáj annyira. Az első még sokáig égette az arcát, de a következő már nem annyira. Aztán egyre kevésbé, míg eljutott odáig, hogy már szinte észre sem veszi. Elmondja, de marad...

   Sajnáljuk, de többet aligha tehetünk. Ha ő maga képtelen kilépni ebből, akkor kívülről nem fog tudni segíteni senki. Mert majd megbocsát, és minden folytatódik...Sajnáljuk de nem értjük, hogy lehet ilyen ostoba, hogy tűri ezt a helyzetet. Pedig nagyon is tudja, hogy nincs ez így ...

 Talán már egy év is eltelt azóta, hogy először láttam. Egy meleg nyári napon, kissé csapzottan lépett be a munkahelyem ajtaján. Az első pillanatban tudtam, aligha fogom egykönnyen elfelejteni ezt az arcot, ezt az férfit. Mert férfi volt a javából! Nem tudom mennyit vett észre a zavaromból miközben próbáltam elirányítani ahhoz az irodához amit keresett. Kifelé menet persze hosszan követtem a tekintetemmel, s annyit azért jóérzéssel könyvelhettem el, hogy az új kerékpáromra hosszú pillantásokat vetett. Persze jobban örültem volna, ha rám esnek ezek az érdeklődő pillantások, de hát ne legyek elégedetlen!

   Mivel elég sok a visszatérő látogató a munkahelyemen, így reméltem, előbb-utóbb őt is viszont látom. Persze közben ...

   Van pár rossz tulajdonságom, bizonyára lehet olyat találni amiért megszólhatnak....Gondolom éles szemű és nyelvű ismerőseim meg is teszik. De ha valaki azt állítaná, hogy irigy vagyok, akkor bizton állíthatom, rosszindulat mondatja ezt vele....Irigy, az nem vagyok! Vagyis most mégis....

    Be kell vallanom, nagy vágyakozással nézem, ahogy megmerte lépni....Hozott egy döntést, mely fenekestől felfordítja az életét. Amit lehet, hogy fél év múlva átkozni fog, de lehet, hogy minden a reményei szerint alakul majd, és áldani fogja ezt a napot. Kívánom, hogy így legyen! Szeretném, ha bebizonyítaná a világnak, hogy igenis van másik út. Lehet bátor az ember, és ha nagyon akarja, sikerül majd. Bebizonyítja az óvva intőknek, igenis az ...

  Mint ahogy az egész világot behálózza az internet, úgy privát kis életünket is beszövi egy kapcsolati háló. Vannak benne gyengébb, s vannak elszakíthatatlan szálak. De vajon min múlik, melyik kapcsolatot milyen erős szál köt össze?

  Minden helyzetben emberek vesznek körül minket, ismeretségek, barátságok kötődnek és szakadnak meg. Ha az ember új környezetbe kerül új emberek közé, előbb-utóbb megtalálja azt, akivel szorosabb, közvetlenebb kapcsolat alakul ki. Lakóhelyünkön, munkahelyünkön, a gyerek iskolájában, mind-mind kialakul jó ismeretség, barátság. Van, hogy az első percben érezzük a szimpátiát, s van, hogy lassan, hosszú idő kell, amíg egymásra találunk. Van, amiből életre szóló barátság alakul, de többnyire ...

  Tagadhatatlan, olykor hiányzik egy férfi....Mikor telepakolt táskákat vonszolok haza a nagybevásárláskor, mikor számlákat fizetek be a postán, vagy mikor defektes a bicajom kereke, esetleg egy romantikus film nézése közben, van, hogy érzem, jó lenne ha lenne mellettem egy férfi....

   De aztán mikor otthon becsukom az ajtót, magam mögött hagyva a külvilág összes nyűgét, érzem , hogy számomra így kerek a világ. Mikor készítem a vacsorát, a kicsi játszik a szobában, a nagyok is teszik a dolgukat, nyoma sincs semmiféle hiányérzetnek. Mikor esti mesét olvasok, majd fekszem az ágyon hallgatva a kicsi szuszogását, fel sem merül bennem, hogy bárki is hiányzik az életemből. Annyira jó ez a harmónia ami körülvesz, hogy elképzelni sem ...

    Ismerem a mondást, mely szerint halottról jót vagy semmit. De nem bírok szó nélkül elmenni a látottak mellett.  Nézem az egyik régi főzős műsor ismétlését, és felkavar amit látok. Fojtogat a sírás miközben látom, mit tesz az emberrel a szenvedélybetegség. Látom ahogy egy intelligens, művelt nő, aki a szakmájában egyik kiváló tehetsége , itt a szemünk láttára válik egy fájdalmasan szánalmas emberré. Látom ahogy tekintet nélkül az emberek érzéseire, azokéra akik szerették és tisztelték őt, önmagából kivetkőzve elénk tárja a valóságot. Azt amit nem akartunk tudni róla. Mert mi nem sajnálni akarjuk, hanem fel akarunk nézni rá. Mi értelmes, nagyon okos nőnek ismerjük, és nem akarjuk látni a másik oldalt. Nem ...

    " Példaképem mindenki, akitől valaha is tanulhattam bármi követendőt vagy elvetendőt. Mindannyiuknak hálás vagyok. " - írta Fodor Ákos, és azt hiszem, ennél jobban nem lehet megfogalmazni ki is az ember példaképe. Mert nagyon nehéz lenne egy embert megnevezni. Vagyis biztos van aki talál magának egy idolt, s kitart mellette egész élete során. De többnyire ahogy mi változunk, úgy változik velünk az, hogy kire és milyen csodálattal nézünk fel.

    Gondolom mindannyian emlékszünk még azokra az évekre mikor mese, később regényhősök voltak rajongásunk tárgyai. Később már egy-egy pop - vagy rocksztárt bálványoztunk hatalmas odaadással. Bármit tett, bárhogy öltözködött, igyekeztünk rá hasonlítani, mindent elfogadtunk tőle ...

    Jó előre szeretném tisztázni, nem kritizálok senkit! Miért is tenném, hisz olyan emberekről írok, akik nagy kedvenceim, csodálom az írásaikat. Rajongok a humorukért, szeretem azt az iróniát mellyel maguk és a környezetük életét elénk tárják. Minden írásuk úgy kerek, és úgy jó ahogy megszületett, nincs bennük semmi amire azt mondanám, sérti a fülemet.

    S pont ez ami értetlenné teszi számomra a saját magam által kimondott, pontosabban ki nem mondott szavakat. Nem értem, miért nem vagyok képes bizonyos szavakat kimondani, leírni, még így, név és arc nélkül sem. Azt már rég megfigyeltem magamon, hogy van pár szó amit nem használok. Vannak olyan gondolatok, amiket még gondolni is szégyellnék, nem hogy kimondani. ...

    - Tényleg képes vagy átbicajozni egy gyrosért Gyulára? - kérdezte értetlen csodálkozással a szemében. - Igen, ha kedvem tartja, minden gond nélkül. Persze ha pontos akarok lenni, akkor nem gyros hanem döner, de ez a lényegen nem változtat. Egyrészt mert ugyanaz, csak török fűszerrel és névvel, másrészt meg nem ez a fontos. Hiszen ha kedvem tartja, minden különösebb cél nélkül átmegyek, csak a kirándulás öröméért. De persze néha jól jön egy kis motiváció. És a döner erre kiváló! Mert nagyon szeretem, és számomra a szabadságot jelképezi. Egy különös étel, ami Gyulához kötődik, és amit ritka alkalmakkor, valamiféle jutalomként engedek meg magamnak. 

   Szóval nézett rám értetlenül, olyan tekintettel, mintha ...

    " Az a jó a pesszimizmusban, hogy vagy igazad van, vagy pedig kellemesen csalódsz. " / George Will

   Nem mellőzve némi öniróniát, mondhatnám,hogy ennek a bölcs mondatnak köszönhetem, egyre ritkábban esik meg velem, hogy csalódjak emberekben. Helyzetekben, kapcsolatok alakulásában, egy-egy program kapcsán gyakran érzek csalódást. Mert túl szépnek képzelem a folytatást, esetleg sokat várok egy eseménytől, és közben laposra sikeredik. Igen, nagy álmodozó lévén, ilyen gyakran megesik velem. De az, hogy egy ember igazán fájdalmas csalódást okozzon nekem, az nem jellemző. Talán ebben tényleg szerencsés vagyok, hiszen olyan sokszor hallom másoktól, hogy mekkorát csalódtak valakiben. Persze olyankor megértem a szomorúságukat, a ...

    Egy gyermek születésének elengedhetetlen és igen meghatározó pillanata mikor elvágják a köldökzsinórt. Mindenki örül, senkiben nincs rossz érzés, nyoma sincs a szomorúságnak, hisz' annak ellenére, hogy egy semmivel össze nem hasonlítható kötelék szakad meg, tudjuk, hogy egy új élet kezdődik, és ez mindenkinek boldogsággal, és reménnyel tölti el a szívét.

   Már kevésbé ilyen egyszerű és örömteli, mikor el kell engednünk a gyermekeink kezét. Hiába tudjuk, valami megváltozott, a gyerekek felnőttek, mégis nehéz a szoros köteléket elvágni, mert félünk az újtól. Féltjük őket az élet nehézségeitől, elszomorító a tudat, hogy nem állhatunk szorosan mellettük védelmezvén őket a rossztól, s féltjük önmagunkat is a ...

     Nem szeretem a varjakat...Gondolom,nem vagyok egyedül ezzel az érzéssel, nem túl népszerűek szegény madarak. Rémisztő a rekedtes károgásuk mellyel a zord idő jövetelét jelzik. Mindig rossz érzés kerít hatalmába, mikor fekete szőnyegként lepik el a hófödte tájat. Hangoskodásukkal megzavarják a jól megérdemelt nyugalmamat, és vészjósló, Hitchcock filmet idéző tekintetüktől végigfut a hideg a hátamon. Nem szeretem őket, de ezzel ők mit' sem törődve, minden évben újra és újra szembesítenek azzal, hogy a küszöbön áll a tél.

    Néha úgy tűnik, minden ellenérzésem ellenére, én is károgó varjú lettem. Ezért már nem is szívesen mondom ki...Pedig mennyire tudom!....Mennyire látom előre, hogy bizony itt előbb-utóbb ...

    Nehéz változni...Minél több gyertya van a szülinapi tortán, annál nehezebb. Még akkor is, ha tudjuk, szükségünk lenne rá. Akkor is ha tudjuk, a változás pozitívan hatna egész életünkre. Én is görcsösen ragaszkodom minden rossz és jó tulajdonságomhoz. Pedig van amiről egyértelműen tudom, megnehezíti az életem.

    Emlékszem, kamaszként milyen értetlenül nézett rám a barátnőm, mikor nagy nehezen elárultam neki egy titkom. Sorra mondtam le programokat azzal az indokkal, hogy a szüleim nem engednek el. De az igazság az volt, hogy többnyire meg sem kérdeztem őket. Vagy azért mert tudtam, úgy sem fognak elengedni, ha mégis abból pedig biztos vita lesz a szüleim között. S persze volt bennem elég nagy gátlás is, nem szerettem ...

   A lassan már elviselhetetlen forróságból felüdülést jelentett belépni a csöppnyi cukrászdába. Távol a világ zajától, a hömpölygő tömegtől,  örömmel fedezte fel a sarokban a kis zugot. Egy csendes kis helyet, ahol önmaga lehet. Ahol levéve minden álarcot, őszintén feltárhatja, és kitárhatja a szívét, mert tudja, nyílt szívre, és nyitott fülekre talál. Ahol nem kell tartania képmutatástól, ahol őszinte, szeretettel teli beszélgetés részese lehet. Mikor elképzelte ezt a délutánt, azt remélte, tud majd valami okosat mondani, szeretett volna valamit adni. Valamit a függöny mögül. Olyat, ami az írások mögött van. Ami több mint ez a blog.

  Ott ült szemben a két csillogó szempárral, és ahogy figyelte a két fiatal ...

  Tévedtem....Többnyire beigazolódik az igazam, de most be kell látnom, tévedtem. De kicsit sem bánom! :))) 

  Bármikor szóba került a nevem a munkahelyemen egy díjjal kapcsolatban, úgy gondoltam, ha véletlenül megkapnám, akkor sem tudnék felhőtlenül örülni neki. Ismerve a munkahelyi hangulatot, a megosztottságot, biztos voltam benne, hogy rosszul érezném magam az irigyek, a nem rám szavazók ellenérzése miatt. Persze tudom, nem lehet mindenkinek elég jónak lenni, erre való törekvésemet már elég régen feladtam. Tudom, hogy nem szerethet mindenki, és ez így van rendjén. De ismerve magam, azt gondoltam, ha 100 emberből 80 örülne ha én lennék a kiválasztott, én akkor is a többi 20 csalódott pillantása miatt érezném rosszul magam.

  ...

    Nem, ezt nem akarja....Olyan sok idejébe telt mire kibogozta az összekuszálódott gondolatait, érzéseit. Mire azt hitte végre minden a helyére került, megint ugyanott tart. Újra egy hatalmas káosz van a lelkében, a fejében. Sokszor nem tudja mit akar....Van, hogy nyugalmat...Élvezni a gondtalan egyedüllétet, a vele járó szabadságot, egy majdani új szerelem lehetőségét, az álmokat egy szebb jövőről. Igen, sokszor azt érzi, tökéletesen elégedett ezzel a nyugodt élettel....Aztán van, mikor szenvedélyre vágyik....Élvezni a lázba hozó pillantásokat, az éjszakába nyúló beszélgetéseket és a forró ölelések perceit.....Igen, sokszor bizonytalan, mit is akar igazán.

   Egy biztos, ezt nem akarta....Megint itt áll tanácstalanul, mi ez az ...

    Na, ez is a kukában végzi...Már a sokadik...Akármennyire igyekszem, valahogy nem áll össze a kép. Hol több, hol épp csak pár apró kis darab hiányzik, hogy elégedetten hátradőlve csodálhassam az eredményt. Van, hogy hamar belátom, ebből soha nem lesz kerek egész, így minden szívfájdalom nélkül dobom az egészet a szemétbe. De van mikor időt, energiát nem kímélve próbálom azt a pár hiányzó darabkát megtalálni. Mert olyan jól indult minden, az elején játszi könnyedséggel simultak össze az apró kis darabkák. A kép több részlete már teljesen kialakult, és a félig elkészült kép is azt sugallja, hogy ezért érdemes próbálkozni, nem kellene feladni, hisz már csak pár apró részlet hiányzik....De egy idő után kénytelen vagyok ...

   Eltűnt...Pedig jó volt olvasni pár soros gondolatait...Mindig csodáltam, ahogy egy-két mondattal emberek sokaságát gondolkodásra sarkallja. Pár gondolatban megfogalmazza azt, amit én oldalakon keresztül ecsetelnék, s még mindig nem lenne olyan kerek az egész mint az ő pár soros jegyzetei. Szerettem, szerettük olvasni...Vártuk, vajon milyen téma lesz az amivel bogarat ültetve a fülünkbe sokan érzünk majd késztetést, hogy elmondjuk, leírjunk a saját véleményünket, érzéseinket, tapasztalatainkat. Vártuk, de hiába...

   Eltűnt...nem tudom az okát, hisz bármi lehet...Lehet, csak más felé fordította a figyelmét, ezt kipróbálta, látta megy neki, új kihívást, új "szerelmet"  keresett. Lehet, csak egyszerűen nincs ideje...De sajnos lehet, ...

   Egy pillanat alatt kellett döntenie...

   A férfi ott állt mögötte, érezte ahogy keze tétován megérinti a derekát. Jó volt érezni keze puhaságát, de a meglepettség akaratlan mozdulatával arrébb lépett. Nem mert a férfi szemébe nézni, mert érezte, bizonytalanok mindketten. Ösztönösen érezte, a férfi nem fog lépni. Itt most rajta áll vagy bukik minden. Még mindig olyan közel áll a férfihoz, hogy észrevétlenül odasimulhatna hozzá, vissza a karja puha ölelésébe. Egy biztató mosollyal a szemébe nézve átölelhetné a férfit, zöld utat adva a folytatáshoz. Vagy csak nem törődve semmivel, egyszerűen megcsókolhatná...Megtehetné, hisz nem gyerekek már, mi baj lehet belőle? Megtehetné, hiszen a mai világban igen elfogadott, lassan ...

  Meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt....Sok éve, amikor megláttam az első klipjét a Maria-t, örökre szívembe vésődött az akkor nálunk még ismeretlen énekes neve. Persze később az egész világ megismerte,  gyorsan népszerű lett. Ami nem csoda, hisz igen fülbemászó dalokat énekelt, és hát a külleme sem volt elhanyagolható. De az én zenei ízlésemet ezek nemigen befolyásolják. és ritka, hogy a slágerek legyenek a kedvenceim, s az aktuális sztárok sem szoktak különösebben rám hatni.

  De ő, és a Maria más volt. A stílusomtól nagyon távol állt, mégis nagyon szerettem, és szeretem a mai napig. A kisugárzása olyan hatással volt rám még a tv-n keresztül is, hogy feledtetett velem minden zenével kapcsolatos elvárást. ...

  " Szebb a belsőnk mint a külsőnk! " - jegyezte meg a kisfiam a napokban. Nem is tudtam, hogy sírjak, vagy nevessek?

  Egyrészt hatalmas büszkeség és boldogság járta át a szívem, hogy 8 évesen ilyen bölcs a gyermekem. Remélem ezt a mondatot nem fogja elfelejteni felnőtt férfiként sem...

  Másrészt viszont kissé elszomorított a dolog, hogy a drága gyermekem már ilyen korán összetörte bennem azt az illúziót, hogy legalább számára én vagyok a legszebb a földkerekségen. De vigasztal a tudat, legalább a szépérzéke kifogástalan! :)))

   Miközben hallgattuk a beszámolóját, mind egyetértettünk abban, hogy iszonyatos mázlista. Igen nagy szerencséje van, hogy ilyen becsületes lány találta meg a tárcáját, benne az összes iratával és bankkártyájával. Mert sokan csak eldobták volna, a bátrabbak esetleg megpróbálták volna a kártyát használni. De ez a lány hazavitte, majd az anyukájával közösen másnap reggel az volt az első dolguk, hogy telefonáljanak a munkahelyére, megnyugtatni az ismeretlent, hogy megvannak az iratai.

   Szó se róla, nagy kő esett le a szívéről mikor meghallotta a jó hírt. Hiszen tudta milyen sok macerával jár pótolni, letiltatni, stb. a kártyát és az iratokat. Teljesen elérzékenyülve el is döntötte, mindenképp vesz neki valami finomságot, apró ...

   Túl naiv vagy...Túl érzékeny vagy...Túl kedves vagy...Túl cinikus vagy...Túl sokat vársz az emberektől...Túl becsületes vagy...Túl szerény vagy...Túl magadnak való vagy...Túl határozott vagy...Túl határozatlan vagy...Túl okosnak képzeled magad...Túl kevés az önbizalmad...Túl sokat foglalkozol mások véleményével...Túl önfejű vagy...Túl alkalmazkodó vagy...Túl zárkózott vagy...Túl könnyen barátkozol...Túl kemény vagy...Túl hiú vagy...Túl keveset foglalkozol a külsőddel...Túl egyszerűen öltözködsz...Túl kihívóan öltözködsz...Túl komoly vagy...Túl sokat mosolyogsz...Túl gyanakvó vagy...Túl nagyok az elvárásaid...Túl makacs vagy...Túl sovány vagy...Túl sokat eszel...Túl sokat álmodozol...Túl földhözragadt ...

...

   Hosszú az az út amit megteszünk mire felnőtté válunk. S még hosszabb az ami felnőve előttünk áll. Egyáltalán nem mindegy hogyan indulunk neki. Sokfélék vagyunk, mindannyiunk élete rejt egy csomó titkot, csodát, könnyet és boldog perceket. Azt gondolhatnánk, mindannyian ugyanolyan eséllyel indulunk neki az életnek, de tudjuk, ez koránt sincs így. De ha igazán belegondolunk, be kell lássuk, bizony mindenki előtt ott áll a lehetőség...

   Megyünk az úton, és sorra belebotlunk apró kis kavicsokba. Van aki megbotolva benne sokáig nyalogatja a térdén esett sebeit, van aki egyszerűen arrébb rúgja, s van aki felveszi és jó messzire elhajítja. Van aki óvatos léptekkel igyekszik kikerülni, s van aki bátran sétál át rajtuk akár mezítláb ...

   Ismét egy horoszkópos intelem: "Ha versenyhelyzetben érzed magad, könnyen kiszállsz az ismerkedésből. Pedig most nyugodtan vállalhatnád a megmérettetést!"

  Tegyük fel, tényleg benne lennék egy ismerkedésben. Tegyük fel, tényleg úgy érezném, versenyeznem kéne valakivel. Egy konkrét személlyel, vagy egy szellemmel, aki csak az én képzeletemben élne. Tényleg versenyeznem kéne? Vannak kétségeim...

  Lehet, ez túlontúl kényelmes hozzáállás, lehet pont ezért vagyok egyedül, s még leszek is egy ideig, de úgy érzem, nekem nincs kedvem versenyezni. Ha kellek valakinek, akkor kelljek olyannak amilyen vagyok. Hitesse el velem, hogy pont rám várt, engem keresett, s pont engem akar. Hitesse el velem, hogy számára nincs jobb, okosabb, szebb...

  ...

   Szeretjük a kiskapukat....S most nem arra gondolok ahol langyos nyári estéken jóízű beszélgetések zajlanak a szomszéddal. Vagy ahol sötétedés után lopott csókok csattannak el, s melyek vágyakkal teli búcsúzkodások emlékeit idézik.

   S nem is azokra amiket oly szeretettel keresünk fel ha a sikerhez vezető legrövidebb, sokszor egyetlen járható útját keressük. És nem azokra melyek segítségével megkerülhetjük az akadályokkal nehezített főbejáratot, hogy könnyebben boldoguljunk az életben.

  Sokkal inkább azokra melyeket mi építünk fel gondos tervezéssel, hogy menekülő útvonalat biztosítsunk magunknak. Mert sokszor kerülünk olyan helyzetbe, hogy bizonytalanok vagyunk akarjuk-e, végig tudjuk-e csinálni az egészet? Lesz-e elég ...

    Tudja, eljött a pillanat. Tudja, és fél. Fél, de örül is, hisz' olyan rég várt erre. Bármilyen hosszú is volt az út idáig, bármennyire próbáltak okosak s óvatosak lenni, mindketten tudják, egy pillanat alatt fog eldőlni minden. Mert bármit is írtak, bármennyit is beszéltek, csak a személyes találkozás az ami eldönti merre tovább.

   Tudja, hogy ő akarta, most mégis elbizonytalanodott. Jó lesz vajon a bizonyosság? Fel van rá készülve? Mert nincs visszaút! Valami történni fog....

  Lehet, valóra válik egy álom....Lehet, egy pillanat elég lesz, hogy minden kétséget kizárólag rájöjjön, akarja őt. Csakis őt akarja minden nehézséggel, minden bonyolult körülménnyel együtt. Egy pillanat elég lesz, hogy minden porcikájában ...

   Miért nem chat-elsz? - kérdezték már többször ismerőseim mikor szóba kerültek az igen leszűkült ismerkedési lehetőségek. Tényleg, miért is nem?

  Valahogy soha nem éreztem vonzónak a neten való ismerkedést. Mondhatnám, hogy öreg vagyok hozzá, de nem hiszem , hogy ez az igazi ok. Nálam idősebbek is szeretettel társalognak ismerős és ismeretlen emberekkel. Nem tudnék konkrét kifogást találni, hogy miért nem, egyszerűen érzem, hogy nem nekem való. Mint ahogy a telefon sem. Sokan úgy érzik megállna az élet ha nem tudnának telefonon bárkit, bármikor elérni. Én a mai napig nem szeretem, csak egy szükséges rossznak tartom. Persze nyújt valami kis biztonságot, megnyugtató a tudat, bármi gond van a gyerekekkel, el tudnak érni. Hát ...

    " Bélyeget gyűjtöttem. Papa hozott egyszer egy kilót. Azóta nem gyűjtök bélyeget. "

 Valahogy így vagyok én is az idézetekkel. Szerettem őket. Olvasgattam, keresgéltem bölcs emberek vicces vagy éppen mélyre szántó gondolatait. Huszonéves koromban különösen fontosak voltak számomra ezek az idézetek. Segítettek az útkeresésben, a személyiségem kialakulásában. Szívesen idéztem másoktól, és szívesen választottam mottómul általam nagyra tartott emberek bölcsességeit.

   Később alábbhagyott ez a lelkesedés, már kevésnek éreztem egy-egy mondatot, egy-egy töredéket. Figyelmem a kiragadott részletekről az egész felé irányult. A bölcs gondolat feltétel nélküli elfogadása helyett egyre inkább a sorok között keresgéltem, ...

   Úgy hozta az élet, hogy a kisfiamnak kapszulát írt fel egy orvos. Eddig még nem szedett szilárd orvosságot, de mivel már elég nagy hozzá, gondoltam épp itt az ideje megtanulni lenyelni a pirulát, és ez legalább nem keserű. Mivel a győzködés, az elméleti síkon való instrukciók nem vezettek sikerre, így gondoltam megmutatom a gyakorlatban milyen egyszerű is ez.

  Egyszer nagy felbuzdulásomban vettem egy doboz Ligetszépe kapszulát. Elsősorban fogyókúrás terveim sikerre vitelét vártam tőle, de nem volt utolsó szempont az esetleges szépülő mellékhatás sem. Persze hamar be kellett látnom, hogy a kilóimra nem hozta meg a várt hatást, s persze szebb sem lettem, így feledésbe merült a sok kis kapszula. De most nagyon jó szolgálatot tehet, ...

Sárhelyi Erika: Te, ki félszavakból ért

Védtelen vagyok ebben a se-tél se-tavaszban,
mint a rügy, mi féli, hogy túl korán kipattan,
s bomló ruháján át a dér szívéig ér.

Védtelen vagyok, ha nélkülem futnak a napok,
s én bénultan egy nem múló tegnapban maradok,
miközben minden perc taszít egyet rajtam.

Ilyenkor elbújok mélyen egy születő versben,
hogy reszkető magamat a sorok közé rejtsem,
ne bírja a világ legbensőbb harcaim.

De nem bánom, ha olykor Te, ki félszavakból ért,
lefejted rólam a strófák szép-szelíd bilincsét,
és rímes rejtekemből előcsalogatsz.

/ Eszternek szeretettel /

  Ahogy rám nézett, egyből láttam a szemében a fájdalmat. Szomorú tekintete semmi kétséget nem hagyott afelől, hogy baj van....valami nagy baj van.

  Láttam már vidámnak és lelkesnek, s láttam már szomorúnak és csalódottnak is. Láttam könnycseppeket kigördülni belőle, s láttam már a boldogságtól ragyogni. De ilyennek még soha....

  Ez a tekintet megijesztett...Megijesztett, mert annyira kétségbeesett volt. Láttam, itt semmit nem lehet mondani ami segítene. Ezt neki , egyes-egyedül kell megoldania. Bármilyen biztatás vagy vigasztalás hiábavaló lenne. Minden olyan közhelyesen hangozna. S talán nem is szeretne róla beszélni. Mert nem hiszi, hogy bárki megértené. Úgy érzi, bárkivel beszélne róla, látná a másik szemében az ...