Olyan egyszerű....Kezünk az egéren, s pillanatok töredéke elég, hogy eldöntsük, kattintsunk vagy sem....Általában ennyi az egész, s máris ismerősökké válunk.

   Persze van mikor már nem ilyen egyszerű a dolog! Túl komolyan véve, túlbonyolítva a dolgot, elbizonytalanodunk, megtegyük-e? Mert mi van ha tolakodóak vagyunk? Mi van ha nem is ismerjük egymást annyira? Mi van ha a másik félreérti, és kezdeményezésnek vél egy ártatlan jelölést? Van, hogy félve a másik véleményétől megtorpanunk és inkább nem kattintunk.

  Van, mikor a büszkeségünk nem enged a csábító kattintásnak. Mert miért én? Miért mindig én lépjek? És különben is, jelöljön ő! -gondoljuk. S talán pont ezt gondolja a másik ember is. S így kissé ...

   Hazatérve az iskolából, sarokba dobva a táskámat, már indultam is a barátomhoz. Az esti mozi után vidáman feküdtem le aludni, s terveztem melyik főiskolára fogok jelentkezni a következő években. Pár hét múlva pedig csecsemősírásra ébredve kipattantam az ágyból és gondos anyukaként vettem ölbe a kisfiamat, hogy szívdobogásom ritmusával ringassam újra álomba.

  Egyik napról a másikra, gyerekfejjel váltam anyává. Alig múltam 16 éves mikor a sors döntés elé állított. A régi életemet folytatom, tanulok, és hivatást választva megvalósítom az álmaimat, vagy egy egész más útra lépve az anyaság mellett döntök. Naiv, álmodozó,  szerelmes lányként nem volt kérdéses, melyik az én utam. A világ legtermészetesebb dolgaként ...

   Könnyáztatta arcát pirosra csípte az erős északi szél mire beért a munkahelyére. Nehezére esett bemenni, de meg kellett tennie, hisz az élet nem áll meg. Tudja az eszével, de mégsem érti....

   Nézi ahogy az emberek ugyanúgy teszik a dolgukat mint eddig. Nevetgélnek, zenét hallgatnak, kitárgyalják kedvenc sorozatukat, töprengenek mit főzzenek vacsorára. Csak akkor komolyodnak el egy pillanatra mikor meglátják. Tapintatból, együttérzésből. Látják szemében a szomorúságot, a fájdalmat amit a szerette elvesztése okozott neki. Látják, tudják mit érez, hisz mind átéltünk már hasonló veszteséget, bár az idő jótékony fátyla kissé elhomályosította a fájó emlékeket. Így már csak emlékfoszlányaink vannak arról, mennyire ...

   Már százig is elszámoltam, mert mikor a tízhez értem, a dühöm még talán erősebb volt mint a számolás kezdetén. De sajnos a száz is kevésnek bizonyult a lecsillapodáshoz. Így remegő kézzel, mély levegővételek kíséretében jobb ötletem nem lévén bementem a fürdőszobába és betettem a mosógépbe egy adag mosnivalót. Muszáj volt, mert különben kinyitom a szám, és abból semmi jó nem származott volna.

   Pedig tudtam volna mit mondani! De nem tehettem! A kisfiamra való tekintettel inkább magamba fojtottam az összes dühömet. Mert tudom, neki az lenne az érdeke, hogy jó kapcsolatot alakítson ki az apjával. Sajnos nem vagyok teljesen meggyőződve arról, hogy örül az apja hétköznapi látogatásainak, mert nem látom rajta a ...

   Akinek van kisgyermeke, az tudja milyenek a hétfő reggelek. Az ember málhásként, ilyen-olyan zsákokkal felpakolva, legtöbbször némi késéssel elindulva igyekszik eljutni az oviba, iskolába. Hát mi is így álltunk a városközpont egyik zebrájánál. Végeláthatatlan konvojban haladtak az autók, nem sok reményt láttam, hogy rövid időn belül átjutunk a túloldalra. Persze lehettem volna optimista, hiszen a kresz új szabálya igazán kedvez a gyalogosoknak. Már a szándék az átkelésre is megállásra kötelezi az autóst. Ezzel általában egy baj van, hogy az én szándékom bizonyára nem szokott egyértelműnek látszani, legalábbis nagyon ritka az, hogy megálljon egy autó. S mivel én túl óvatos vagyok, várok addig, míg jön egy bátor ember aki ...

   Fogalmazhattam volna másképp. Lehettem volna tapintatosabb, belátom. Talán egy hete így is lett volna, s talán pár nap múlva is jobban átgondoltam volna minden mondatom. De van az a perc, mikor valami fáj. Valami, amitől átértékelődik minden. Amitől tisztábban lát az ember, s ugyan nem akar bunkó lenni, de tudatni akarja, valami megváltozott. És odaszúr. Hálátlan lesz ahhoz aki önzetlenül felkarolta. Hálátlan ahhoz aki próbált segítő kezet nyújtani.

    Igen, most megmutattam a bunkó oldalamat, amitől mindenki számára világossá válik, miért is élek úgy ahogy élek. És mondjuk ki, meg is érdemlem! Aki nem tud köszönetet mondani, aki jó tett helyébe nem képes jót tenni viszonzásul, az meg is érdemli, hogy egyedül legyen. ...

    Hát vége...Az átváltoztató szalon bezárt. Úgy látszik belátták egyes munkatársaim, hogy nem érdemes sok energiát fektetni mások megváltoztatására. De mivel még mindig sok fölösleges energiájuk van, hát új elfoglaltságot kerestek maguknak. Páran közülük úgy érezték, különleges képességekkel vannak megáldva. S mivel manapság nagyon felkapott a természetgyógyászat, így gondolták, ők is belevágnak. És tényleg valami csoda birtokosai lehetnek, mert igen hamar felfedezték a minden bajra, betegségre gyógyírként használható gyógymódot. És ami a legjobb, tényleg minden mesterséges anyagot nélkülöző, mindenki számára igen könnyen hozzáférhető, bár azért némi mellékhatást azért elvétve okozó módszert találtak. De ...

  - Nem is szeretnél szebb lenni? - szegezte nekem a kérdést egy ismerősöm, aki ráadásul férfi.

   Mit lehet erre válaszolni? Persze visszakérdezhettem volna: - Még ennél is szebb??? - De mi van ha elvesztette a régen igen fejlettnek ismert humorérzékét? Semmiképp nem akartam megkockáztatni, hogy esetleg azt gondolja, el vagyok telve a szépségemmel. Mert oké, hogy rosszul látok, szemüveg nélkül pláne, de azért annyira nem! Így inkább csak azt mondtam, hogy nem. Vagyis ha újra születnék, szeretnék szebb lenni, de tenni nem igazán teszek érte. S ekkor jött a kérdés, hozzáteszem jogosan, hogy miért nem??!

   Tényleg, miért is nem? Persze lehetne az anyagiakra fogni, de szerintem egy nő ha nagyon akar valamit, azt így vagy úgy, de megszerzi. ...

... Mindenképp biztatnálak arra, hogy kiírd magadból a kételyeidet, a keserűséget. Nekem mindig segít. Van amiről újra és újra írok, mert ismételten felerősödik bennem az érzés vagy gondolat. De mindig jobban érzem magam utána. Persze van, hogy arra gondolok, aki visszatérő olvasóm, az már fogja a fejét, hogy csak ismételgetem a gondolataimat. De aztán eszembe jut, ezt magamnak írom, nem foglalkozok ki mit gondol. Legalább itt felejtsem el a megfelelési kényszeremet.

  
   Ami a barátságot illeti, hidd el nálam rosszabb barát nem létezik. Sajnos nem vagyok egy barátságápoló tipus, pedig vannak akik nagyon fontosak számomra. Mivel én sem keresem őket túl gyakran, így soha nem szoktam senki szemére vetni, miért nem keres ő engem. ...

    Ha a virágárusok mesélnének....Igencsak meglepődnénk hány férfi vett ma két szál rózsát. Egy vöröset, és egy halványabbat. Nem, nem a férfiak felett akarok pálcát törni, hiszen minden férfi mellett ott van a nő...van, hogy kettő. Mi nők sem vagyunk szentek. Mindenhez ketten kellenek. Vagyis többnyire hárman.

   Még nagyon fiatal voltam, mikor azt olvastam, hogy egy nőnek időben el kell döntenie, hogy őt csalják, vagy vele csaljanak....Választhat...Persze minden öntudatos nő tudja, melyik a kevésbé rossz. De tényleg csak ez a két lehetőség van? Tényleg nem lehet csak úgy egyszerűen szeretni és szeretve lenni? Mindig bejön a harmadik a képbe?

   Ha körülnézünk a médiában, vagy akár a környezetünkben, azt látjuk, hogy ...

   Hiányzik....Van, hogy nagyon. Egy ismerősöm mindig azt mondja, testnek, léleknek meg kell adni amit akar! Oké, de hogyan? A testet még csak-csak megoldja az ember. De mi legyen a lélekkel? Mit tegyen az ember, ha közel s távol nem talál olyan embert aki megadná a lelkének amire vágyik? Vagyis távol, nagyon távol lenne, de ez a távolság áthidalhatatlan. S nem csak a km-ek miatt. Túl nagy a távolság az érzések, a célok, a mindennapok  között. És ezt az ember tudomásul veszi. Belátja, hogy más utakon járnak, nincs mit remélni, várni, van amiről le kell mondani, mert az élet már csak ilyen. Nem kaphatunk meg mindent. Még szerencse!!!  Hisz a józan ész nagyon tisztán látja, ez egy állandó harc, egy örökös küzdelem lenne, ami semmi jóra ...

   Zord téli reggel volt, fáradt voltam, hisz a mínuszokban bicajozást még az erős szél is nehezítette. Elvittem a kisfiamat az iskolába, s volt egy kis időm mielőtt dolgozni megyek. Ráérősen toltam a bicajom, s talán pont azon méláztam, milyen jó dolguk is van egyeseknek, akiket háztól-házig fuvaroznak. Ezeken a hideg reggeleken van, hogy némi indulattal gondolok arra, amíg én a kicsit hóban-fagyban bicajjal viszem az iskolába, az apja kocsival furikázza az épp aktuális párját a munkahelyére. Na nem mintha cserélnék vele, annyit nem ér az egész, inkább megfagyok. Csak Mátét sajnálom....

   Szóval, ahogy sétáltam, egyszer egy harsány üdvözlésre kaptam fel a fejem: - Jó reggelt! Hát te semmit sem változtál! Ha húsz év múlva ...

 - Nem tetszel nekem mostanában! - mondogatja egyik munkatársam az utóbbi napokban. Be kell vallanom, eléggé meglepett ez a kijelentése, nem is nagyon értettem. Na nem azon csodálkozom, hogy nem tetszem neki, hisz magamnak sem. Inkább az ért meglepetésként, hogy ezek szerint eddig tetszettem neki? Na nem mintha nem lenne mindegy! Egyrészt ő nekem régen sem tetszett, és mostanában sem változott ez az érzés bennem. De még ha tetszene sem változtatna semmin, mert munkatárssal soha többé nem bonyolódom semmiféle kapcsolatba. Észben kell tartani a mondást, mely szerint házinyúlra nem lövünk. Persze vannak jól sikerült munkahelyi kapcsolatok, és az ember hajlamos azt gondolni, ő is egy ilyen részese lesz. De többnyire kiderül, hogy a mondás intelme nem ...

   -Hozok egy plédet.- szólt kedvesen a fiatal lány és elindult a ház felé. A férfi csodálattal nézte könnyed járását, ahogy a kósza szél olykor meglebbenti szoknyáját. Mindig ilyen nőre vágyott. Valahol a harmincas éveiben járt, igen csinos volt, és hát az a tekintet! Igen, az a tekintet nagyon ismerős volt számára. Próbálta felidézni, hol is láthatta....Egyszer csak beugrott egy régi emlék...Feleennyi idős lehetett mikor egy pénzváltónál összeakadt a szeme egy gyönyörű latin nővel. Csak egy pillanat volt az egész, de utána évekig ennek a tekintetnek a bűvkörében élt. Mindenhol ezt kereste, de hiába....Már lemondott róla, s lám, most itt van....- Bár fiatalabb lennék! - sóhajtotta. Pedig mindent megkapott amire vágyott. Igazán ...

  Hát megint....Megint új év kezdődik. Itt állunk egy tiszta lappal a kezünkben, és egy csomó elképzelésünk lenne, mivel is írjuk tele. Vannak terveink, vannak vágyaink, álmaink az elkövetkező évre. Hogy mennyi fog ebből megvalósulni, nem csak rajtunk múlik, bármennyire is ezt próbálják belénk sulykolni a pozitív gondolkodás elkötelezettei. Persze mindenképp jó ha pozitívan állunk a dolgokhoz, de azt elhitetni az emberekkel, hogy ezen múlik a jövőnk....Hát finoman szólva is becsapásnak tűnik.

   Kezdődik egy új év, amely tele van lehetőségekkel, s persze akadályokkal. Annyira szeretném ha minden szerettem ma még tiszta lapja év végére tele lenne sikerrel, örömmel, elégedettséggel. Mert a 2011-es év mindannyiunk életében ...

   Korunk egyik felkapott kifejezése a hatékonyság. Az élet minden területén igyekszünk jól működő, hatékony megoldásokat találni. Nincs is ezzel semmi baj, sőt dicséretes ha az ember igyekszik mindent a legjobban csinálni.....Na de vajon át kell lépni minden határt, figyelmen kívül lehet hagyni az emberek jóérzését, ki kell használni az együttérzésüket? Ha igazán hatékonyak akarunk lenni, valószínű nem lehetünk szégyenlősek!

   Rövid időn belül két olyan helyzet részese lettem, ami a szememben már átment pofátlanságba. Persze belátom, mind a két eset roppant hatékonynak bizonyult, jól ki lettek találva. De bennem elég rossz érzéseket keltettek.

  Az egyik még jóval az ünnepek előtt történt. Kaptam egy kisebb névre ...

  Legtöbbször tagadjuk, van, hogy még magunk előtt is... De ha őszinték akarunk lenni, be kell lássuk, bizony olykor pengeélen táncolunk, s nagyon észnél kell lenni, hogy ne lépjük át a határt. Férfi - nő barátságnál - mostanság azonos neműeknél is :) -, szóval a barátságok életében előfordul, hogy egy pillanatra, vagy akár többre is úgy érezzük, valahogy másként nézünk, másképp gondolunk a barátunkra. Érezzük a vibrálást, érezzük a lehetőségét egy másfajta kapcsolatnak. Szerencsés helyzetben ez csak egy pillanatnyi elmezavar, s egy-kettőre elmúlik, s marad minden a régiben. De van mikor kitartó ez az érzés, esetleg mind a két fél hasonlóan érez, na akkor van baj!!!

  Mert olyankor két dolgot tehet az ember. Vagy ...

   Itt állunk Karácsony küszöbén. Csomagoljuk az ajándékokat, küldözgetjük a jó kívánságokat. Szeretnénk az egész világnak boldog karácsonyt kívánni. Miközben tudjuk, sokaknak nem lesz az. Vannak akik nem csomagolnak ajándékot, mert nincs miből, vagy nincs kinek. Vannak akiknek szomorú karácsonya lesz, mert egy elvesztett ember hiánya fájdalmas űrként telepszik a lelkükre. Vannak akik családjuk körében, mégis magányosan állnak a fa mellett, s lesz akinek egy könnycsepp gördül végig az arcán miközben arra gondol, hogy a szeretett ember valahol máshol, valaki más kezét fogva nézi a csillagszóró ragyogását.

  Sajnos nem mindenki várja szeretettel, nem mindenki készül lázas izgalommal a Szentestére, mert érzi, nem ilyen Karácsonyt ...

  A "Megjelölve" folytatása....

    Igen, az Isten tudja mit csinál! Ő, vagy a sors, vagy az emberek tisztán látása, esetleg valaki vétó joga azt az eredményt hozta, hogy két ember megosztottan kapta meg a díjat, s a vele járó dicsőséget. Örülök a győzelmüknek, mind a ketten megérdemelték. Mindketten emberi hangon szólnak gyerekhez, felnőtthöz egyaránt, mindketten régóta elkötelezetten végzik a munkájukat. Gratulálok nekik!

   Remélem nincs bennük semmi rossz érzés a díjjal kapcsolatban. Ismerve az emberek megosztottságát, a véleményét az egész szavazással kapcsolatban, én nem tudtam volna örülni a díjnak. De az ő helyzetük szerencsére más....Remélem!.... Ami engem illet, én teljesen megérdemeltnek érzem az emberségük, a ...

   Egyik szemem sír, a másik nevet...A munkahelyemen szavazni kellett. Szavazni arra, kit tartunk érdemesnek egy díjra. amit minden évben odaítélnek valakinek. Az idén több fordulósra szervezték ezt a jelölést, túl vagyunk az első körön. És most itt állok kicsit értetlenül, mert bekerültem a "döntőbe". Tisztában vagyok azzal, hogy ennél tovább már nem jutok, és magam is úgy gondolom, ezt nem egy magamfajta kis embernek kell megkapnia. Azért kicsit büszke vagyok .....de főként bizonytalan. Jó ez nekem, kellett ez??? Eddig is voltak irigyeim, eddig is ment a kavarás, mi lesz ezután? Már most megy a susmus, bár ez nem konkrétan a személyem ellen, hanem úgy általában a szavazás miatt, hogy ez már rég le van zsírozva, fölösleges felhajtás ...

  Van ilyen? Lehet egy ember őszinte ha tapintatos? Vagy az csak a durva, tapintatlan emberek kiváltsága? Én szeretném azt hinni magamról, hogy őszinte ember vagyok. De volt már, hogy a fejemhez vágták, nem vagyok az, hisz' nem lehet mindenkit szeretni, nem lehet mindenkihez kedvesen szólni. És valóban, én sem szeretek mindenkit, soha nem is állítottam. De igyekszem mindenkit elfogadni olyannak, amilyen. S ha épp nem is a szívem csücske, azért nem megyek oda hozzá, hogy belé rúgjak, vagy a képébe vágjam, ezt vagy azt rosszul gondolja, vagy épp előnytelenül öltözik. Igen, tapintatos embernek gondolom magam, aki nem szól bele olyasmibe, amihez igazából semmi köze, nem ad kéretlenül tanácsot, nem hoz senkit kellemetlen helyzetbe, lehetőleg nem bánt ...

   - Mindenki különc, és pontosan ez a dolog lényege. Ünnepelnünk kellene az egyedis égünket ahelyett, hogy szégyenkezünk miatta. Mindnyájunknak megvannak a magunk hóbortjai. Az emberek sokat ártanak maguknak azzal, hogy igyekeznek elrejteni önmaguk elől valódi énjüket pusztán azért, mert félnek attól, vajon mit gondolnak majd róluk a többiek./   Johnny Depp

  És mennyire igaza van! Hány évet élünk le úgy, hogy elrejtjük a világ elől igazi énünket. Mert az iskolában, a munkahelyen, a párkapcsolatokban mindenféle normáknak, elvárásoknak igyekszünk megfelelni. Az iskolában hamar megtanuljuk, jobb ha nem  lógunk ki a sorból. A tanárok a "normális", kocka gyerekeket kedvelik, az ő tanításukhoz van meg a képesítésük. Ezért ha ...

  Egy televíziós műsor útmutatást ígért a jó nővé váláshoz. Már meg sem lepődtem mikor az első percekben kiderült, nem másról lesz szó, mint kozmetikai, sminkelési rafinériákról. Tagadhatatlan, mindenkinek jól jöhet egy-két szépészeti tanács. De azért elgondolkodtam. Tényleg ezen múlik, hogy valaki jó nő-e? Tényleg ennyire felszínes szempontok szerint ítélik meg a férfiak a nőiességünket? Tényleg elég egy jól eltalált smink a jó nővé váláshoz? És vajon nélkülözhetetlen hozzá?

   Nem tudok a férfiak szemével a nőkre tekinteni, s nem tudok férfi aggyal gondolkodni. De ha körbenézek a környezetemben, sok-sok nőt látok akik nem sminkelik magukat, és női szemmel bizony mégis jó nőnek látom őket. A kisugárzásuk, ...

 Van, hogy megbántok embereket...Van, hogy olyat akit szeretek....Nem az a célom, de ha leírom a véleményem őszintén, az bizony van, hogy félreérthető, vagy félreérthetetlenül bántó valaki számára. Még egyszer hangsúlyoznám, nem ez a cél, de olykor elkerülhetetlen. Persze fogalmazhatnék máshogy, talán befoghatnám a szám....De mikor elkezdtem írni ezt a blogot, hozzáteszem kizárólag a magam számára, az első szempont az őszinteség volt. Az, hogy nem cenzúrázom az írásaimat. Egyetlen egy határt szabtam, a gyerekeimet igyekszem nem megbántani. Nem is nagyon írok róluk. :) Ennek pedig egyszerű az oka: Azt, hogy szeretem őket, már elég nagy baj lenne ha ezen a blogon keresztül tudnák meg. Rosszat pedig nem vagyok hajlandó írni róluk.

  ...

  Van egy kedves ismerősöm, aki annyira lelkesen buzdít engem, s másokat is a könyvírásra, hogy már-már felmerül bennem a kérdés: Csak nincs valami érdekeltsége egy kiadónál vagy nyomdánál???  :)  / Bocsi, de ezt a poént nem tudtam kihagyni! /  Na de ne legyek cinikus, tudom, teljesen önzetlenül, jó szándékkal teszi ezt! Azt szeretné, ha mindenki kihozná magából a maximumot, s ha az íráshoz van kedve, esetleg némi érzéke, hát abban teljesedjen ki. Merjünk nagyot álmodni, s írjunk egy könyvet!

   Na igen! De mi az ami érdekelné az embereket? Mert már itt a neten sem olyan egyszerű népszerűvé válni. Vagyis megvan annak is a receptje. Rövid, lényegre törő, lehetőleg humoros írás az amit az emberek szívesen olvasnak. Ha egy ...

  Tartozom egy vallomással! Sajnos azt kell mondjam, bármennyire is nehezemre esik, de be kell vallanom, bizony én sem vagyok tökéletes. Tudom, tudom....aki ismer, annak meg sem fordult a fejében ilyesmi. :)

  De mostanában kezd úgy tűnni, mintha én tökéletesnek, tévedhetetlennek tartanám magam, s másokat is erről szeretnék meggyőzni. Pedig ez nagyon messze áll a valóságtól, sőt ezt egyáltalán nem szeretném, mert bizony komoly csalódás lenne a vége! Vannak kedves emberek akik kezdenek megkedvelni, talán már kedvelnek is. De azt kell mondjam, ez egy kissé egyoldalú ismeretség. És most nem arra gondolok, hogy csak ők ismernek engem az írásaimon keresztül  és én őket nem. Hanem arra, hogy az igazi énemnek csak egy kis részét ismerik....talán ...

  Hová mész? - kérdezte a kisfiam látva az izgatott készülődésemet. - Nem tudom, de ha hazajövök, elmesélem. - feleltem, és tényleg így is volt. Persze nagyvonalakban tudtam hová készülök, de több szálon futott a dolog, így elég kusza volt a helyzet, fogalmam sem volt mi lesz a vége. Mikor hazaértem, már egyértelmű volt a válasz. - Elmentem egy helyre, hogy megismerkedjek egy lánnyal.

  Milyen lánnyal? - érdeklődött tovább a kicsi. - Egy kedves, felnőtt lánnyal, olyannal mint Ildikó. - mondtam röviden. Persze ennél sokkal több van ebben a találkozásban. Mert amellett, hogy tényleg nagyon kedves, szimpatikus lányt ismertem meg Eszter személyében, egy komoly önismereti tréningen is részt vettem. Megtapasztaltam , mennyire személyfüggő a ...

    " Nincs annál szomorúbb, mint ha egy vasúti sín a párjába szeret." -Bár tudjuk, a párhuzamosok a végtelenben találkoznak. De kinek van annyi ideje?! Azért még az ő helyzetük sem reménytelen, hiszen egyszer kiszolgálják az idejüket, s kis szerencsével ugyanazon a vastelepen végzik. S talán szerelmük is beteljesedhet mikor a lángoló tűzben eggyé olvadva, templomharangként élhetik tovább az életüket az idő végezetéig.

  Igen, a reményt nem szabad feladni. Én is bízok benne, hogy valahol az öregek otthonában találkozom majd a Férfival, aki fogja majd a kezem, s kérés nélkül is meleg pléddel takargat be ha látja, hogy fázom. A szerelemből nem lehet kiöregedni. A FÉRFI agg korárban is az....Hogy az a szerelem már nem ugyanaz??? ...

   Most megyek el az életem nagy lehetősége mellett. Beajánlottak egy virágboltba, ahol szívesen fogadtak, még az sem riasztotta vissza őket, hogy nincs gyakorlatom a virágkötészetben. A mai világban egyáltalán nem megszokott módon türelmet ígértek amíg belejövök. Biztattak, hogy a kreativitás, a szépérzék, a munkához való hozzáállás ami igazán számít, a rutin megszerezhető. A kérdés csak az, akarom-e? Hát hogy a csodába ne akarnám!!! De tényleg csak ezen múlik?

   Persze én is hallottam már, ha valamit igazán akarunk akkor nincs lehetetlen. De én nem látom ilyen egyszerűnek a helyzetet. Persze régi vágyam válna valóra ha végre virágkötőként dolgozhatnék. Az, hogy díszcsomagolással is foglalkozhatnék már csak hab a tortán! ...

  Megvilágosodás és megbocsátás napja....Nagyon nagy lehetőség mindannyiunknak, hisz ki meri nyugodt szívvel azt állítani, hogy neki nincs szüksége ezekre? A kígyózó sor ami mindkét helyen volt mikor odaértem, bizony arról győzött meg, sokan vagyunk kiknek sikerült felkelteni az érdeklődését a kampánnyal. Mert hiába tudjuk mire van szükségünk, könnyen legyintünk, hogy majd....De egy adott nap, egy kampány mellett már nem megyünk el olyan könnyen. Főleg ha azt ígéri, mindezt ingyen megkapjuk! Hát én is nekiindultam, hiszen ha a megbocsátásra nem is volt szükségem, de a megvilágosodást az idén már nem akartam kihagyni. Tavaly még nem éreztem annyira aktuálisnak, de ez az év a változások éve. És azt ígérték, nem kerül semmibe. ...

   Ahogy leült a folyóparti sétány kopottas padjára, felsóhajtott. - Végre egy kis csend... - Ide nem ért el a városi forgatag szűnni nem akaró morajlása. Volt idő, mikor szerette a nyüzsgést. Szívesen üldögélt egy belvárosi teraszon és forrócsokit kortyolgatva figyelte az embereket. De egyre többször vágyott a csendre, a nyugalomra. Szeretett ide kijárni, szerette nézni a folyót. Minden évszaknak megvolt a maga szépsége. Mikor a tavaszi napsugarak felébresztették a természetet, a rügyek kipattanva virágba borították a fákat, benne is újjá született a remény. A nyári forróságban a fák árnyéka adott egy kis menedéket, a téli estéken pedig mesébe illő hangulatot teremtett ahogy a fény játszadozott az ezüstösen szikrázó hófedte ...

  "Nem azért élünk, hogy együnk, azért eszünk, hogy éljünk! "  --- Valahogy én is így vagyok ezzel. Nem központi kérdés az életemben az evés. Ha van eszek, ha nincs nem eszek....De ha már eszek, akkor szeretem ha az jó. Van-e kedvenc ételem? Hát nem is tudom....Talán az, amit nem nekem kell megfőznöm. :)  Na jó, nincs semmi bajom a főzéssel...de nem tudnék kedvenc ételt mondani. Időnként megkívánok ezt-azt, de inkább az ízek amik el tudnak csábítani.

  Ma felidéződött egy rég elfelejtett íz...

  S most menjünk vissza az időben legalább három évtizedet. Reggel iskolába menet egy kenyérgyár mellett mentem el. Szinte mindennapos volt, hogy ott vettem meg a tízóraimat. Két kiskifli és egy minivaj. Az eladók már kérés nélkül is ...

   Fáradtan rogyott le a piszkos fülke ablak melletti ülésére. Üres volt a fülke, az egész kocsiban csak pár utas volt, hisz nagyon korán volt még. Minél hamarabb otthon akart lenni a gyerekei mellett. Sürgette volna a vonat indulását, mert érezte a sírás fojtogató szorítását a torkában. Nem akart sírni, előtte nem...Minden erejét összeszedve mosolyt erőltetett az arcára, és kinézett az ablakon. A férfi a korlátnak dőlve állt a peronon. Mosolygott, de érződött rajta a megkönnyebbülés, hogy a nő fent van a vonaton, s hamarosan megnyugtató távolságban lesz a megszokott, nyugalmas kis életétől. Kimondatlanul is érezték mindketten, nagyon észnél kell lenni. Vagy belemásznak valamibe ami túl bonyolult és sok áldozatot kívánna ...

   Mi a baj? - kérdezik oly gyakran az utóbbi napokban.- ÁÁÁÁÁ!!!! - Üvölteném, de nem teszem. Pedig gyűlölöm ezt a kérdést! Minél gyakrabban kérdezik, annál kevésbé szeretem, s egyre idegesebb vagyok tőle. Hisz' mit mondhatnék? Mi az a válasz ami elég meggyőző lenne? Hiszen azt látva, hogy kissé magamba fordulva, kedvetlenül, talán szomorkásan végzem a dolgom, mindenki valami konkrét okot gyanítva teszi fel a kérdést. De mit is mondhatnék? Front van...fázom....álmos vagyok....kétoldali munkaundor....sorolom. Hisz' annál nyomósabb, elfogadhatóbb okot, mint hogy bent vagyok a munkahelyemen, nem tudok találni a kedvetlenségre. De vagyunk ezzel így egy páran!

  De mi van a felszín alatt?..... "Itt van az ősz, itt van újra, s szép mint ...

  Mégis, mit vársz tőlem??? - kérdezik hol dühösen, hol csalódottan a nőktől a férfiak, hol csak csendben magukban latolgatva a lehetőségeket. Szeretnének a kedvünkben járni, szeretnék ha boldogok, elégedettek lennénk.....mert az jelentősen megkönnyíti az ő életüket is. :))) A válasz roppant egyszerű! A férfi legyen gondolatolvasó, és tegyen legjobb belátása szerint!!!

  Jó, jó...!!! Tudom, nincs könnyű dolguk a férfiaknak. Még ha esetleg bele is látnának a női fejekbe, kiigazodni akkor sem lenne olyan egyszerű a nagy kuszaságban. Mert be kell ismernünk, többnyire elég nagy káoszra akadnának, hisz legtöbbször mi magunk sem tudjuk mit akarunk. De azt reméljük, azt várjuk, majd a férfi tudja, s minden bennünk lévő ...

    Időnként megállunk, körülnézünk, elgondolkodunk, hol is vagyunk most? Hova jutottunk, mit értünk el az életünkben? Jó esetben elégedetten bólintunk, igen, ez az a hely ahol lennem kell, jó úton haladok!

  Mert az út a fontos....Hisz' tudjuk, mindenképp a végére érünk, de nem mindegy milyen hangulatban, mennyi szépséggel és örömmel, vagy mennyi buktatóval és keserűséggel tarkított úton jutunk el odáig.

   Szép lenne azt írni,hogy mindannyian egyenlő esélyekkel indulunk, de ez nem így van. Életünk kezdetén szüleink lábnyomait követjük, nem sok beleszólásunk van milyen úton induljunk el. Van aki kipárnázott , s van aki poros, rögös úton kezdi el az életét. Felnőve aztán már sorra útelágazásokba botlunk, s onnan ...

     "Mindegy hogy mit, csak beszéljenek rólam!" -vallotta Gábor Zsazsa.

   Mindegy miért, csak nézzenek meg a férfiak! -gondolja sok nő. Hisz' mi másért plasztikáztatnák magukat oly sokan?! Még olyanok is, akik igazán csinosak, szépek voltak előtte. Csak ugyebár sok a csinos, szép nő, így nem voltak elég feltűnőek. Hát vesznek maguknak extra méretű melleket, töltetnek maguknak kacsacsőr formájú szájat, és még ki tudja milyen módon csúfítják el magukat. Mert azt gondolják, ezzel vonzzák a férfitekinteteket magukra. Egy cél lebeg előttük, mássá, különlegesebbé válni mint a többség, hogy észrevegyék őket. S ha ez másként nem megy, hát legalább a kirívó megjelenésük miatt figyeljenek rájuk. Mert így megfordulnak utánuk ...

  Elhatároztam, hogy a héten nyitott szemmel járok....Azt tanácsolták a csillagok, hogy a héten kezdeményezzek, mert ha nem, elszalasztok egy életre szóló kapcsolatot. Éreztem, ennek fele sem tréfa, nincs mit tenni, ki kell nyitni szemem és a szívem, itt a nagy lehetőség! Bármerre jártam, figyeltem az embereket, vajon melyiküket szánták nekem az égiek? Ki az aki életem párja lehetne, csak nem mer lépni? Néztem a tekinteteket, figyeltem a mosolyokat....de nem találtam rá. Pedig nagyon szerettem volna megtudni, ki lehetne az "igazi".

  Bár voltak kétségeim. Hiszen ha nekem kell ahhoz lépnem, hogy kialakuljon valami közöttünk, akkor ebből úgysem lesz semmi. Ismerem magam....Nekem szükségem van arra, hogy engem hódítsanak meg, hogy Nőként ...

  30 év ...Mire elég harminc év? Gyerekként átláthatatlanul hosszúnak tűnik, elképzelni, hogy mi fog velünk történni ennyi év alatt, lehetetlen. Csak azt tudjuk, megöregszünk. Persze nem, de 10 évesen a 40 éves önmagunkat már öregnek látjuk. Van, hogy 40 évesen is. :)

  30 év nagy idő...A csecsemőből gondolkodó, értő, érző felnőtt lesz. Az önmagát kereső kamasz egy tapasztalatokat, jó esetben bölcsességet szerzett középkorú emberré érik. A családot alapító fiatal 30 év alatt felnevel egy újabb generációt, és most az unokáknak mesél a régi szép időkről.

  30 év... sok minden történik egy ember életében, sok minden megváltozik, elsősorban mi magunk. A jó és a rossz események hagynak nyomot a három évtizeden. ...