Egy pillanat alatt kellett döntenie...

   A férfi ott állt mögötte, érezte ahogy keze tétován megérinti a derekát. Jó volt érezni keze puhaságát, de a meglepettség akaratlan mozdulatával arrébb lépett. Nem mert a férfi szemébe nézni, mert érezte, bizonytalanok mindketten. Ösztönösen érezte, a férfi nem fog lépni. Itt most rajta áll vagy bukik minden. Még mindig olyan közel áll a férfihoz, hogy észrevétlenül odasimulhatna hozzá, vissza a karja puha ölelésébe. Egy biztató mosollyal a szemébe nézve átölelhetné a férfit, zöld utat adva a folytatáshoz. Vagy csak nem törődve semmivel, egyszerűen megcsókolhatná...Megtehetné, hisz nem gyerekek már, mi baj lehet belőle? Megtehetné, hiszen a mai világban igen elfogadott, lassan törvényszerű az, hogy egy nő kezdeményez. Megtehetné, hisz nincs vesztenivalója, s talán más esetben meg is tenné...De most itt, vele, képtelen rá...Most úgy érzi, túl sok minden múlna ezen a csókon, túl nagy az elvárás, túl nagy a bizonytalanság és főleg a bizalmatlanság kettejükkel kapcsolatban. Képtelen megtenni, mert már így is túlságosan sokat adott magából. Leírta a gondolatait, s a férfi nagyon is tisztában van azzal, hogy mit érez. Kiszolgáltatottá tette magát az őszinteségével. Bár ő maga bizonytalan saját érzéseiben, de mi van ha a férfi azt gondolja, mindent tud a nőről, s természetesnek véli, hogy a nő majd " megszerzi amit akar", ő meg majd hagyja....Nem, ezt nem akarja...Egyrészt mert nem tudja mit is akar, másrészt, mert ő nem "megszerezni", hanem "megszerezve lenni" szeretne....Így megtörve a pillanat varázsát leült a legközelebbi székre, és kedves mosollyal az arcán kezdett egy újabb beszélgetésbe. Úgy téve, mintha észre sem vette volna a köddé váló pillanatot....