Szeretjük a kiskapukat....S most nem arra gondolok ahol langyos nyári estéken jóízű beszélgetések zajlanak a szomszéddal. Vagy ahol sötétedés után lopott csókok csattannak el, s melyek vágyakkal teli búcsúzkodások emlékeit idézik.

   S nem is azokra amiket oly szeretettel keresünk fel ha a sikerhez vezető legrövidebb, sokszor egyetlen járható útját keressük. És nem azokra melyek segítségével megkerülhetjük az akadályokkal nehezített főbejáratot, hogy könnyebben boldoguljunk az életben.

  Sokkal inkább azokra melyeket mi építünk fel gondos tervezéssel, hogy menekülő útvonalat biztosítsunk magunknak. Mert sokszor kerülünk olyan helyzetbe, hogy bizonytalanok vagyunk akarjuk-e, végig tudjuk-e csinálni az egészet? Lesz-e elég kitartásunk, lesz-e egyáltalán kedvünk ott maradni egy rendezvényen, jópofizni egy találkozón? De mivel tapintatos emberek vagyunk, próbálunk odafigyelni a másik ember érzéseire, így jó előre, alaposan megfontolva felépítünk egy kiskaput. Kidolgozunk egy biztosnak, s elég hihetőnek tűnő tervet, arra az esetre ha valami nem úgy alakul ahogy szeretnénk. Persze csakis jószándékból, hogy ne kelljen megbántani senkit! Hiszen nagy bátorság kell ahhoz, hogy valaki szemébe mondjuk, hogy: Bocsi, de nekem nincs kedvem ehhez az egészhez, szívesebben lennék máshol, így inkább megyek. S mivel azért többnyire nem vagyunk ilyen bátrak, hát két dolgot tehetünk. Vagy jóképet vágva a dologhoz kivárjuk a végét, vagy bevetünk egy jól bevált módszert. 

   Hogy mi lehet az? Hát erre szerintem mindenkinek van jól felépített kiskapuja. Például jó előre be lehet jelenteni, hogy fontos dolga van, lehet időközben el kell mennie, de azért ameddig tud, marad. Aztán még egy egész jól bevált megoldás, hogy beépítve a családot, bizonyos időközönként telefonáljanak, s ha épp rázós már a helyzet, így az ő sürgető telefonjuk igen jó apropója lehet, hogy mindenféle megbántás nélkül leléphessünk. S persze még sok-sok hasonló ötletet sorolhatnék, de azt gondolom mindenki fel tud idézni a saját életéből hasonlót. Vagy azért mert ő is szeret kiskapukat használni, vagy mert már volt olyan találkozón ahol ugyan elég jól palástolták, de valahogy mégis kilógott a lóláb! Bármennyire is alapos volt a tervezés, bizony tudtuk, itt menekülésről van szó. Persze ilyenkor mi sem tehetünk mást, hasonlóan "őszinte" mosollyal biztosítjuk a másikat a megértésünkről. S közben arra gondolunk, nahát, ez milyen jó ötlet! S már nekünk is van egy újabb kiskapunk! Ami még jól jöhet, hisz egy embernél kétszer használni ugyanazt a kiskaput, enyhén szólva is tapintatlanság!