2012. ápr 24.

Chateletlenek

írta: Gray mouse
Chateletlenek

   Miért nem chat-elsz? - kérdezték már többször ismerőseim mikor szóba kerültek az igen leszűkült ismerkedési lehetőségek. Tényleg, miért is nem?

  Valahogy soha nem éreztem vonzónak a neten való ismerkedést. Mondhatnám, hogy öreg vagyok hozzá, de nem hiszem , hogy ez az igazi ok. Nálam idősebbek is szeretettel társalognak ismerős és ismeretlen emberekkel. Nem tudnék konkrét kifogást találni, hogy miért nem, egyszerűen érzem, hogy nem nekem való. Mint ahogy a telefon sem. Sokan úgy érzik megállna az élet ha nem tudnának telefonon bárkit, bármikor elérni. Én a mai napig nem szeretem, csak egy szükséges rossznak tartom. Persze nyújt valami kis biztonságot, megnyugtató a tudat, bármi gond van a gyerekekkel, el tudnak érni. Hát számomra itt vége is van az összes érvnek amit fel tudnék sorolni a telefon mellett. Persze szoktam használni, tudok én beszélni ha arról van szó! :) Túl sokat is! De zavar, hogy sietni kell, mert az idő pénz! És zavar, hogy nem látom a másik ember szemét, a reakcióját.

2percchat.jpg

  Hát talán ez a lényeg! Ezért nem szeretek chat-elni sem. Még ismerőssel sem, nemhogy így ismerkedjek meg valakivel! Mert nem látom a reagálást egy-egy gondolatra. Nem látom a tekintetét, ami mindent elárul. Nem látom ha forgatja a szemét, vagy elhúzza a száját...Nem látom ha felcsillan a szeme, és nem hallom a kacagását. Csak a válaszokra tudok hagyatkozni. De az ember azt ír amit akar. Jó, tudom, mondani is azt mond amit akar, de valljuk be, szemtől-szembe azért másképp állunk az őszinteséghez....Mert gondolkodhat közben a jó válaszon, azon, vajon én mit tartok jó válasznak. Be kell lássam, a chat nekem nem való.....Mert röviden kell írni, s köztudott, az nekem nem megy. Mert össze-vissza keresztezik egymást a gondolatok, elbeszélünk egymás mellett, amíg várunk a válaszra már rég más oldalakon böngészünk, nem figyelünk egymásra, stb.

   Hogy pedig pont ezért jó chat-elni? Mert közben másra is lehet figyelni? Lehet nézni a kedvenc sorozatot, vagy lehet készíteni a vacsorát? Felszabadultak lehetünk, nem kell felelősséget vállalni a gondolatunkért, hisz' senki nem veszi túl komolyan a chat-en "elhangzott" mondatokat. Ha megunjuk, vagy ingoványos talajra lépünk egy témában, könnyen akadhat valami halaszthatatlan dolgunk, különösebb magyarázat nélkül leléphetünk. Szabadságot ad, hisz mi döntjük el írunk vagy nem. Nem kell kínosan érezni magunkat ha már nincs miről beszélnünk, nem látjuk egymás távolba merengő, unottan ásítozó arcát. És bizonyára még sok-sok érdeme van a chat-nek, csak én nem vagyok elég nyitott az új dolgokra.

   És mielőtt bárki azzal vádolna, hogy ítélkezek azokról akik chat-elnek, azt kell mondjam, ez nincs így. Sokmillió ember használja és kihasználja ennek a jó oldalát, s az ő lelkesedésük mindenképp bizonyíték arra, hogy chat-elni jó dolog. Teljesen őszintén gondolom, hogy mint oly sokszor, most is bennem van a hiba....Hiába....Valahol nagyon leragadtam.....Valahol a személyes, egymás szemébe néző, egymásra figyelő beszélgetésnél....

Szólj hozzá