Szeretem nézni az embereket. Szeretem figyelni, hogyan viszonyulnak egymáshoz, miként viselkednek különböző helyzetekben. Nézem őket, és kialakul bennem egy elképzelés, milyenek is valójában. De vajon mennyire valós ez a kép? Mit lehet leszűrni pár kiragadott pillanatból? Vajon milyen szempontok szerint vélekedünk valakiről? Mi befolyásol minket leginkább? A külső, az öltözködés, a hajviselet, a tekintet, a mosoly vagy az a pár mondat amit félfüllel meghallunk?

   Bizonyára nem csak én jártam úgy az életem során, hogy kiderült, bizony nagyon melléfogtam az első benyomás által hozott véleményemmel. Volt, hogy kellemes meglepetés ért, de sajnos volt, hogy csalódnom kellett. Így megtanultam nagyon óvatosan bánni a skatulyákkal. Igyekszem nem elfelejteni, hogy az elegáns, igényes kinézet nem feltétlenül jár együtt intelligenciával, s a csapzott külső sem zárja ki, hogy egy mély érzésű, okos emberrel álljunk szemben. A ragyogó mosoly mögött sem kell naivan kedvességet, szeretetet feltételezni, mert igen nagyot csalódhatunk. S persze a morcos, szigorú tekintetű emberről is kiderülhet, hogy nagyon nagy empátiával, segítőszándékkal rendelkezik, csak jobban meg kell ismerni. Van mikor első pillanatban nagyon szimpatikus valaki, kialakítunk róla egy képet anélkül, hogy beszéltünk volna vele. S mikor szóba elegyedünk, pár mondat után kiderül, mekkorát tévedtünk. S azt kívánjuk, bár sosem szólalt volna meg! S persze mindezek ellenkezőjére is akad példa.

   Úgy érzem, sok múlik azon, milyen helyzetben, milyen körülmények között ismerünk meg valakit. Hiszen nagyban befolyásolja a viselkedésünket, hogy hol, és kivel állunk szembe. Én is egész máshogy beszélek a kedvenc eladómmal mint egy olyannal akihez épp csak beestem. Másként viselkedek egy erőltetett helyzetben, s másként egy laza, felszabadult beszélgetés alatt. Máshogy öltözöm ha "ki kell nézni valahogy", s persze máshogy a hétköznapokon. Ezernyi arcunk van, így csak egy adott pillanatról tudunk véleményt alkotni, nem magáról az emberről. De mégis olyan könnyen ítélkezünk.

  Nézem az embereket, s egyre többször kapom magam azon, hogy próbálom elképzelni, milyenek lehetnek otthon? Milyenek ha lemossák a sminket magukról? Milyenek mikor készítik a vacsorát, s hogy készítik-e egyáltalán? Hogyan szólnak a párjukhoz és a gyerekeikhez? Milyenek lehettek fiatalon, mik szerettek volna lenni, s vajon elégedettek-e a mostani életükkel? Nézem őket, s elképzelem, milyenek lennének szebb ruhában, vagy épp szegényesebben öltözve? Milyennek látnám őket ha luxusautó helyett egy busz ablakából mosolyognának, s akkor ha egy elegáns étterem helyett mondjuk Pósteleken sétálva látnám őket? Vajon ugyanazt gondolnám róluk mint adott pillanatban?

   Nézem az embereket, s ezernyi kérdés kavarog bennem róluk, magamról....az emberekről. Mennyi álarc, színjáték, gátlás, megfelelni akarás, "viselkedés" befolyásolja a képet amit magunkból mutatunk a világnak. De egyet nem szabadna elfeledni! Még mielőtt valósnak gondolnánk a mások szemében látott önmagunkat, időnként vegyük le az álarcot. S a ruhánkkal együtt hántsunk le egy-két réteg páncélt, amit az évek során magunkra növesztettünk. Nézzünk jó alaposan a tükörbe!..... Csak, hogy sose felejtsük el, kik is vagyunk valójában!!!