Mint ahogy az egész világot behálózza az internet, úgy privát kis életünket is beszövi egy kapcsolati háló. Vannak benne gyengébb, s vannak elszakíthatatlan szálak. De vajon min múlik, melyik kapcsolatot milyen erős szál köt össze?

  Minden helyzetben emberek vesznek körül minket, ismeretségek, barátságok kötődnek és szakadnak meg. Ha az ember új környezetbe kerül új emberek közé, előbb-utóbb megtalálja azt, akivel szorosabb, közvetlenebb kapcsolat alakul ki. Lakóhelyünkön, munkahelyünkön, a gyerek iskolájában, mind-mind kialakul jó ismeretség, barátság. Van, hogy az első percben érezzük a szimpátiát, s van, hogy lassan, hosszú idő kell, amíg egymásra találunk. Van, amiből életre szóló barátság alakul, de többnyire csak az adott helyzet, a közös érdeklődés az, ami életben tart egy kapcsolatot. Ha kilépünk ebből a helyzetből, elköltözünk, más munkahelyünk lesz, a gyerekek elballagnak a suliból, akkor legtöbbször az addig naprakész, nagyon jó viszonynak gondolt kapcsolat is véget ér. Egy ideig ugyan még örülünk ha összefutunk, még szívesen kibeszéljük a "kivel mi történt?" témakört. De elég hamar rájövünk, egy-két udvarias "Hogy vagytok? Kösz' jól! És ti?" párbeszéden túl nem nagyon van mit mondanunk egymásnak.

   Még nagy túlzással sem állíthatom magamról, hogy nagy baráti köröm lenne, s főleg nem, hogy nagyon összejárnánk egymással. De annak a pár embernek a szeretete, barátsága, végigkísérte eddigi életemet, és remélem ezután is így marad. Ők azok, akikkel bárhol, bármikor órákig képesek vagyunk beszélgetni . Akikkel akár évek múltán is minden beszélgetésünk úgy zajlik, mintha tegnap találkoztunk volna utoljára. Amikor félszavakból is értjük egymást, sőt, szavak nélkül is... Nem tudom min múlik, mi határozza meg, ki az, akivel kikezdhetetlen, elszakíthatatlan szálak kötnek össze. Hiszen emlékszem nagy sértődésekre, eltávolodásokra, mégis itt vagyunk egymásnak. S vannak az emlékeimben olyan barátságok, melyek a maguk idejében nagyon fontos szerepet töltöttek be az életemben, ennek ellenére ha olykor találkozunk, az udvarias beszélgetésnél tovább nem jutunk. S vannak olyanok, akikkel soha nem voltunk olyan közeli barátságban, de a mai napig nagyon jól érzem magam a társaságukban, és időről időre eszembe jutnak és őszintén érdekel, vajon mi van velük? És sajnos van olyan, amit veszni hagytunk... és hiányzik...