Hegyet másztam.....ujjjéééé!!! Bár a kisfiam szerint csak sétáltunk. Igaza van, de így is nagyon jó volt. A gyerekekre tekintettel csak a lefelé tartó utat tettük meg gyalog, a hegyre kisvasúttal mentünk. Így a régen vágyott igazi hegymászás még várat magára, de sebaj. Látva, hogy Máté élvezte a kirándulást, felbátorodtam, és már van merszem tervezgetni a következő túrát. Egyébként a kisvasút is nagy élmény volt. Leginkább az, hogy láttam , a mai gyerekek sem csak a számítógép előtt ülve érzik jól magukat, hanem ami régen élményt nyújtott egy gyereknek, az a mai felgyorsult világban is élmény neki...már ha megteremtjük a lehetőséget számára. Persze a Csillebérci vasutastábor elég szűk réteget érint, de jó volt látni, alapvetően a mai gyerekek sem mások, mint mi voltunk. Felnőtteket megszégyenítő  lelkesedéssel, komolysággal végezték a feladatokat. Sőt annyira komolyan tették a dolgukat, hogy nehéz elképzelni, mikor letelik a szolgálat, ők is a többi gyerekhez hasonlóan rohangálnak, üvöltő zenét hallgatva ülnek a téren, és egymás szavába vágva beszélnek ki minket felnőtteket, milyen gázosan viselkedtünk a vonaton. Mert sajnos nem mindig lehetünk büszkék magunkra!!!

  Szóval kisvasúttal feljutottunk a hegyre, és indulhatott a túra. Na ha valami nem változott az évek folyamán, az a hegy. Most is nyugalmat, állandóságot sugárzott, bár az utóbbi hetek vihara kissé megtépázta. Láttunk pár hatalmas, gyökerestől kifordított fát, ami azért eszünkbe juttatta, semmi sem örök. Ha egy több évtizedes fát gyökerestől kitép a szél, mit várjunk mi akik hozzájuk képest parányiak vagyunk, erős gyökerekkel pedig igazán kevesek rendelkeznek. Csoda hát, ha nem boldogulunk könnyen az élet viharaiban? Ha sikerül is talpon maradnunk, bizony erősen megtépázottá válunk. De mint ahogy sok sérült fán látni, hogy megerősödve fejlődik tovább, remélem hozzájuk hasonlóan mi is új erőre kapunk, és részei leszünk a nagy rengetegnek.

   Már megint elkalandoztam.....az írás alatt, és persze az életben is jók lennének a hegyekben oly jól bevált túrajelek. Mennyivel egyszerűbb lenne......Szóval, jöttünk le a hegyről, néha futva, néha bandukolva. Örülve a friss levegőnek, a nyugalomnak, annak, hogy együtt vagyunk. Ki van zárva az a fogalom, hogy idő, pénz, rohanás, senkinek eszébe sem jutott  milyen műsorról, hírekről marad le. Nem gondoltuk, hogy bármi rossz történhet a világban amíg mi "távol " vagyunk, hisz olyan békés volt minden.

   És most itthon vagyok, újra hangos utcazaj szűrődik be a szobába, már lesem az órát, ezer dolgom lenne, de még el kéne olvasni a napi híreket.....vissza akarok menni a hegyekbe.