" Az a jó a pesszimizmusban, hogy vagy igazad van, vagy pedig kellemesen csalódsz. " / George Will

   Nem mellőzve némi öniróniát, mondhatnám,hogy ennek a bölcs mondatnak köszönhetem, egyre ritkábban esik meg velem, hogy csalódjak emberekben. Helyzetekben, kapcsolatok alakulásában, egy-egy program kapcsán gyakran érzek csalódást. Mert túl szépnek képzelem a folytatást, esetleg sokat várok egy eseménytől, és közben laposra sikeredik. Igen, nagy álmodozó lévén, ilyen gyakran megesik velem. De az, hogy egy ember igazán fájdalmas csalódást okozzon nekem, az nem jellemző. Talán ebben tényleg szerencsés vagyok, hiszen olyan sokszor hallom másoktól, hogy mekkorát csalódtak valakiben. Persze olyankor megértem a szomorúságukat, a fájdalmukat, csak azt nem értem, ezért miért a másik emberre haragszanak?! Miért érzik azt, hogy a másik tehet arról, hogy nem olyan amilyennek ők szeretnék?

    Vajon tényleg a másik tehet arról, hogy bennünk milyen kép áll össze róla?  Tényleg ő tehet arról, hogy felruháztuk egy csomó nem létező tulajdonsággal? Vajon tényleg ő tehet arról, hogy ő nem úgy gondolkodik ahogy mi elvárnánk tőle? Biztos ő a hibás, hogy nem tudott megfelelni az elvárásainknak? Nem, azt hiszem, nem rá kellene haragudni a csalódottság miatt. Nem ő okozott csalódást, hanem az a valaki akit mi raktunk össze a fejünkben. Talán ha jobban figyelnénk a másikra, talán ha igyekeznénk még inkább megismerni, talán ha úgy fogadnánk el amilyen valójában és nem gyártanánk nagyvonalú magyarázatokat a hiányosságai álcázására, akkor nem érne olyan kellemetlen meglepetésként egy-egy lépése a másiknak. De szeretjük magunkat tévedhetetlennek hinni, azt gondoljuk, mi vagyunk olyan jó emberismerők, hogy tudjuk milyen a másik, és mikor mit fog tenni, adott helyzetben hogyan fog viselkedni. S mikor kiderül, hogy valamit nagyon benéztünk, mert bizony egész mást tett vagy mondott, akkor rá haragszunk. Ahelyett, hogy belátnánk, saját magunkat vertük át.... Mert olyan jó azt gondolni, mi mindent tudunk....Pedig mennyire nem!

     Hát ezért vagyok én szerencsés! Igyekszem nyitott szívvel figyelni a másikra, de többnyire, sokak szerint túlzott óvatossággal a legrosszabbra számítok......És akkor vagy bejön, de legalább nem kell csalódnom, vagy nem jön be, és akkor ugyan mégis jön a csalódás...De az legalább kellemes!!! :)))