Eljött a búcsú ideje....Könnyek nélkül sírok....Lelkem összes rezdülésében jelen van a szomorúság. Jöttek a hírek, és én nem akartam tudomást venni róluk. Mondták, hogy nagy a baj, de nem akartam belegondolni. Hittem, hogy neki nem eshet baja....Majd kinyitja a szemét, a jól ismert félmosollyal az arcán ránk mosolyog, és mindenkit megnyugtat, hogy újra indul a mandula. Annyiszor átsegített nehéz napokon, annyi feledhetetlen koncertjükön voltam, egy-egy mondatával olyan hatással volt rám, hogy nem tudtam, nem akartam elképzelni, milyen lenne nélküle....Neki írni, énekelni kell! Mert úgy akarom...

   Van, amikor olyan természetesnek veszünk dolgokat... Ha Republic koncert van a környéken, ott a helyünk. Ha rossz kedvünk van, őket ...

   Olvasom a hozzászólásokat, és örömmel látom, hogy most nem velem van a baj. Vagy legalábbis nem csak velem...Többedmagammal nézek ki a fejemből értetlenkedve a bloggerina pályázat eredményét látva. Sokunkban felmerül a kérdés, 350 blog közül, tényleg egy receptgyűjtemény volt a legjobb? Tényleg ennyire értékelik ma a nőket? És ráadásul egy női magazin???

   Afelől rég nincs kétségünk, hogy a férfiak milyen sekélyes szempontok alapján ítélik meg a nőket.  Persze küzdünk ellene, de nem vehetjük félvállról sokat megélt nagyanyáink intelmét,  hogy mivel lehet megfogni, és hogy, mivel lehet megtartani egy férfit. Ha így nézzük, hosszútávon mindenképp fontos, hogy jól tudjunk sütni, főzni. Van az a helyzet, amikor pár ...

  A régmúlt sztorizgatásainak egyik kedvenc története, mikor az akkor 9 éves kislányom sírva fakadt ahogy meglátott. A hosszú hajamat divatosan rövidre vágatva mentem érte az iskolába. Ő rám nézett, és zokogva kérte, többé ne menjek érte, mert ki fognak nevetni a gyerekek. Hát szó se róla, nem tudtam, sírjak, vagy nevessek? Később persze megbarátkozott az új frizurámmal, bár azt hiszem, a hosszú haj mellett tenné le ma is a voksát.

   Úgy látszik a 9 éves gyerekek rendkívül fejlett kritikai érzékkel rendelkeznek.....A napokban úgy sikerült felvennem a sálam, hogy alászorult hajam, és elég helyes kis rövid frizurát kreált számomra. - Na, hogy tetszenék ilyen rövid hajjal? - fordultam a kisfiam felé kíváncsian. Már ahogy rám ...

  Kényelmesen hátradőlve figyeltem ahogy egy katona érdeklődve figyeli az indián törzsfőnök tomahawkját, mikor visongatva elrohant mellettem két gésa és egy királylány, nyomukban ninja harcosok és kommandósok seregével. Jó volt hallani felszabadult kacagásukat, jó volt látni, mennyire élvezik a gyerekek, hogy pár órára jelmezbe öltözve valaki más bőrébe bújhatnak. Nagy élmény ez nekik, szeretném, ha sokáig okozna nekik örömöt az a pár óra, mikor álarc mögé rejtve igazi önmagukat, felszabadultan tudnak nevetni.

   Mert sajnos eljön az az idő, mikor azt vesszük észre, a nap, az év, az életünk nagy részében álarcot hordunk, és már kicsit sem okoz örömöt, hogy a jelmezünk határozza meg mit gondolnak rólunk, és hogy ...

  " Aki egyszer engem megkap, az megkap egészen, de azt el is veszem magamnak egészen én is. Én nem vagyok se folytatás, se jóvátétel, nem tűrök se vetélytársat, sem emléket, sem álmot, egy árnyékot sem tűrök el, jól vigyázzon aki engem szeret, és akit én szeretek. ( Szabó Magda )

    Végre!!! Ma végre áttekertem Gyulára! Na, nem állítom, hogy ez volt a legjobb kirándulásom, de idén ez volt az első, és fogalmam sem volt, menni fog még egyáltalán? Sajnos az időjárás nem volt kegyes hozzám. Mikor elindultam, kicsit sütött a nap, reméltem, ez csak jobb lesz. De sajnos mire kitekertem a fák közül, már ködös, borongós idő fogadott. Egy percre megfordult a fejemben, hogy inkább visszafordulok, de aztán inkább tovább mentem. Nem akartam feladni már az első nehézségnél. Jó ideje vártam már, hogy kiszabaduljak a városból, nem fordulhattam vissza.

    Több hónap eltelt mióta utoljára jártam erre. Most valahogy elmaradt a téli bicajozás. Pedig a napsugarak szikrázó fénye a hófedte tájon, szemet ...

   - Miből gondolod, hogy jó anya vagy? -kérdezte egy munkatársam pár hete. - Mert szeretnek a gyerekeim.- feleltem meggyőződéssel.

   - Én is szerettem az anyámat, pedig nem volt jó anya. - vágta az arcomba a rideg valóságot. Próbáltam még pár dolgot felsorolni ami szerintem a jó anyaság jellemzője, de ő nem engedett, szerinte az mind az anyák dolga, és természetes, hogy ilyenek. Persze nem adok neki teljesen igazat, hisz látjuk, még a legalapvetőbb anyai ösztönök sem jönnek elő minden nőből. Munkám kapcsán sok hátrányos helyzetű gyerekkel találkozom, és sokszor meglepődöm, mennyire kiszámíthatatlan a gyerekek kapcsolata az anyjukkal. A nemtörődöm, züllött életet élő anyán is rajongással csüngnek , mikor bejön ...

     Az öreg parasztház vastag falába vájt átjárót mindkét oldalról ajtó takarta. A kislány számára tökéletes rejtekhely volt, ha kis nyugalomra vágyott a gyerekzsivajtól hangos nyári napokon. Nosztalgiával gondolt vissza azokra az időkre, mikor vidéken töltötte a nyári szünetet.

    Csöppnyi lányként izgalommal vegyes csodálattal nézte az akkor még hatalmasnak tűnő ajtót. Sohasem látta, hogy valaki bemenne rajta. Mikor a kíváncsisága legyőzte a félelmét amit az ismeretlen iránt érzett, pipiskedve belekapaszkodott a kilincsbe. Törékeny, aprócska lányként nagy feladat volt a kilincset lehúzni, de erejét megsokszorozta az izgalom, hogy vajon hova vezet az a titokzatos ajtó. Mikor végre sikerült kinyitnia, az ajtó nyikorogva ...

   Mikor lesz már jó idő??? - kérdezgetjük vágyakozva. Ebben igen nagy az egyetértés, bár sokféle az ok, amiért sürgetnénk a hideg idő elmúltát. Legtöbben a fűtésszámla miatt, van aki a kiskertet szeretné szépíteni, vagy egyszerűen megunta a sötét hónapokat, a hideget, a nagykabátot. Mind várjuk a jobb időt...

   Vágyom ki a szabadba! Tekerni akarok hosszú km-eken át. Érezni akarom, ahogy a szél belekap a hajamba, ahogy a meleg napsugarak élettel töltik meg a megfakult bőröm. Az összeboruló fák alatt sétálva szeretném elfelejteni a mindennapok nyűgjeit. Gyrost szeretnék enni a folyópart zöld füvén. Kedvenc padomon megpihenve szeretnék rendet rakni kibogozhatatlannak tűnő érzéseim között. Az erdő közepén szeretnék egy ...

   - Nem vagy te királylány, hogy próbák elé állíts! - förmedt rá a férfi. Na ezzel a lendülettel tisztázták azt is, hogy bizony ő sem az a szőke herceg akiről a nők álmodnak. És elsősorban nem a hajszín miatt. Ezzel hamarjában meg is pecsételődött a kapcsolatuk sorsa.

    Már kinőttünk a mesékből, de a harcok a valós életünkben is folynak. A férfiak ugyan már nem szívesen vívnának meg a sárkánnyal egy lány kezéért,  a fele királyságért még esetleg.... De a nők még ma is szívesen állítják a régi minta szerint próbák elé a férfiakat. Na nem azért, hogy kínozzák őket, egyszerűen csak szükségük van időnként megerősítésre, hogy még mindig vonzóak, még mindig ők a legfontosabbak. Persze igazából nem ...

   Azt hiszem, számomra a verseny véget ért. Egy ismerősöm sokat mondogatott szavaival élve, a " futottak még " kategóriában végeztem. Bár ő mindig is mondta, hogy a magunkfajta, nem nagyon bízhat másban. Ne is számítsunk előkelőbb helyezésre ebben az életben. Igazat adtam neki, de titkon reméltem, és most is hiszem, van olyan pálya, (  nem erre a pályázatra gondolok, csak úgy általában ) , ahol számunkra is terem babér. Persze anélkül, hogy nagyon le kellene adnunk az igényeinket, a vágyainkat. Pedig úgy azért könnyebb lenne!

   Szóval a Bloggerina pályázat..... Hát, szerencsére lefutott a kezdeti magas látogatottság, a nyesett szárnyaim is kinőttek. Így semmi akadálya, hogy újra publikusan írjak. Nem tudom lesz-e új olvasóm, ...

     - Mi ez a széles mosoly? Csak úgy ragyogsz! -  csipkelődött a kollégája.  - Boldog vagyok, végre kisütött a nap! - felelte őszinte mosollyal az arcán.

    Maga sem gondolta, hogy a hosszú sötét hónapok után, ilyen csodás, napsütéses reggelre ébred. Ahogy tekert be a munkahelyére a verővényes napsütésben, a hideg szél pirospozsgásra csipkedte az arcát, de érezte, hogy tele van energiával, ha tehetné, a világból is kitekerne....Nagyon jól érezte magát a bőrében.. Bár nem feledte, ez még korántsem a várva várt tavasz, de most cseppet sem érdekelte. Mint ahogy az sem, hogy tudta, erőtlenek még ezek a napsugarak, és bármelyik pillanatban beárnyékolhatja őket egy sötét felhő. Tudta, de nem akarta elrontani ezt a szép napot ...

    Már nagyon fiatalon rátelepedett a személyiségemre, az az iszonyatos kettősség, ami azóta is végigkíséri az életemet. Ahogy telt az idő, egyre jobban elhatalmasodott rajtam. Éreztem, hogy másnak látnak az emberek, mint amilyennek én magamat. Volt, hogy a kiszámítható életből, sokakat meglepve elindultam az ismeretlen jövőbe. Időnként a szerény, visszahúzódó angyalból, megállíthatatlanul kitört a szenvedélyes kisördög. Volt, mikor a legegyszerűbb helyzetet is túlbonyolítottam, és máskor, mikor már az emberek felkészültek a leghosszabb vívódásomra, minden lehetséges problémán átsiklottam és vágtam bele a megvalósításba. Volt, hogy minden lépésemet óvatosan megfontolva indultam el az úton, aztán hirtelen mozdulattal, minden ...

    Mi a siker titka? A kiugró tehetség, vagy a jó menedzselés....S mit tehet az ember, ha egyik sincs meg benne? Ha csak a lelkesedése van, és az is nagyon törékeny? A legtöbb, hogy rábízza magát a szerencsére, és hisz abban, hogy az Isten tudja mit csinál. Persze halljuk eleget, hogy ha valamit el akarunk érni, azért tenni kell....Hát elég meggondolatlan módon tettem érte, de már látom, nem ez az én utam.

   Persze nem lehetek elégedetlen, hiszen még semmi sem dőlt el, és igazából még akár el is juthatnék az igazi megmérettetésig, ahol már nem a népszerűség és nem a szavazatok döntenek. Nem tudom mi lesz a vége? De azt már érzem, hogy "Nem ilyen lovat akartam! ".

   Tudom, nem erősségem a türelem. Nehezen hozok meg egy ...

   Olvasom a hírt egyik majdnem felfedezett énekesnőnkről. Most a tehetségét hagyjuk is, lehetne azt is véleményezni, de ami sokkal inkább megérint, az sokkal emberibb. Elszorul a szívem mikor azt írják, hogy szeretné előbb-utóbb visszakapni a gyerekeit, mert a várt siker ami érdekében az apja nevelésére bízta a gyerekeket, nem jött össze. Olvasom, és próbálok nem ítélkezni....Nem könnyű. De tudom, mindenkinek egy élete van, és ez alatt szeretné megvalósítani a gyerekkori álmát. És ezért mindannyian beáldozunk ezt-azt. Ki többet, ki kevesebbet. Honnan is tudhatnánk, ki miért dönt úgy, ahogy. Biztos mindenki jót akar, igyekszik kihozni a körülményekből, az életéből a legtöbbet. Én némi cinizmussal azt szoktam mondani, hogy ...

    Ne félj tőlem! - szólt megnyugtató hangon...Talán nem a legjobb kifejezés arra amit érzett, de értette mire gondol. Nagyon is tudta.....Pedig nagyon igyekezett, hogy ne látszódjon rajta. Próbálta levetkőzni az évek alatt magába szívott gátlásokat. Próbált arra gondolni, hogy minden szakadék felé lehet hidat építeni.

   Szerette volna, ha most csak az számítana, hogy ki az a két ember aki egymás szemébe néz. Szerette volna némán hallgatni a férfit, hogy meg se kelljen szólalnia. De aztán mikor mégis megszólalt, értelmetlen hadarással zúdította a férfira a mondandóját. Szeretett volna ebben a kis időben minél többet elmondani a fejében cikázó gondolatokból. De mikor érezte, hogy képtelen értelmesen beszélni, gyorsan ...

    A mozi hűvös levegője megkönnyebbülést jelentett a nyári forróságban. Az izgalomtól elnémulva várták, hogy elkezdődjön a film. Végre lekapcsolták a villanyt, és a sötétben már nem látszott a lányon mennyire zavarban van. Minden erejét összeszedve próbált koncentrálni a gyorsan pergő képsorokra. De ahogy megérezte a fiú érintését a kezén, már ismét kábító hőség lett úrrá rajta. Alig észrevehetően megmozdította a kezét, szabad utat engedve a két kéz összeolvadásának. Lélegzetvisszafojtva barátkozott az ismeretlen érzéssel, amit a kezek találkozása ébresztett benne. Ekkor már nem tudott a filmre figyelni, csak azt érezte, nem akarja, hogy ez valaha is véget érjen. Csak azt tudta, bármi is az amit érez, ez az élet ...

    Próbálták felnyitni a szemem a csillagok, hogy olyan valakire pazarolom az érzéseimet, aki nem viszonozza. Pedig van valaki a közelemben aki tökéletes társam lenne, csak nem veszem észre! Ejnye-bejnye....

    Azt még csak - csak tudom, hogy ki az aki nem viszonozza az érzéseimet.......De őszinte leszek, mindenkinek addig jó, amíg nem viszonozza. Egyrészt, olyan káosz van bennem, hogy azzal így egymagában is nehéz megküzdenem. Ha még ő is ezt a zűrzavart érezné, fogalmam sincs mi lenne. Mert így azért még van mibe megkapaszkodnom, mikor érzem, hogy veszélyes közelségben van az örvény. De ha még ő is megerősítené ezt az összevisszaságot, azt hiszem hamarjában magába szippantva húzna le a mélybe, és fogalmam sincs, hogyan tudnék ...

   Ti most jártok? - kérdezte  alig láthatóan a barátja felé biccentve a srác. - Nem tudom - felelte a lány elpirulva, és zavarát leplezve elmerült a kisvárosi strand kerek medencéjében.

  Honnan is tudhatta volna, hisz még soha nem járt senkivel! Persze volt már, hogy tetszett neki valaki, de velük sosem beszélt, legfeljebb messziről csodálta őket. De most érezte, ez valami más. De, hogy járnának? Fogalma sem volt mikortól számítanak egy párnak. Csak azt tudta, soha ilyen lelkesen nem járt ki a strandra, és nagyon jól érezte magát ha a fiú közelében lehetett. S persze miközben a lányokkal összebújva kuncogtak, mindig remélte, a fiú észreveszi majd. De volt ott annyi lány, sokkal szebb és csinosabb is mint ő. Féltékenyen nézte a ...

   Ennek az évnek a feladata a csillagok szerint, hogy meg kell barátkozzam olyan tőlem idegen kifejezésekkel, mint a bátorság és az önmagam előtérbe helyezése. ....Nem lesz könnyű, főleg az utóbbi. De valahol mélyen érzem, tényleg változás közeledik. Persze azt nem tudhatom biztosan, hogy ez jó lesz vagy sem, de nincs más lehetőség. valaminek történnie kell!

   Vártam....Egy ideje vártam, hogy majd úgy alakítják tőlem független események a dolgokat, hogy nem tudom kikerülni a változást. Vártam, de nem történt semmi... S mivel a napokban biztató mosollyal közölték, hogy szerencsére ( ? ) engem nem ér el az új idők szele, hát kénytelen vagyok magamtól kitalálni valamit. Mert ezt, így már nem akarom. Nem tudom mi erősített meg ...

    Mi lett volna ha....Igazából nem jellemző, hogy sopánkodnék a dolgok alakulásán, hiszem, hogy semmi nem történik véletlenül. De azért néha olyan jó eljátszani a gondolattal....Mi lett volna ha akkor másképp alakul egy kapcsolat.... Hiszen szerelmek, vagy annak tűnő érzések jönnek-mennek az életünkben. Kisebb - nagyobb nyomot hagynak az emberben, vannak melyek beteljesednek, és van amely megreked a plátói szinten. Biztos nem véletlenül. De ha lenne, vagy talán van is egy másik dimenzió ahol egy másik életünk zajlik, akkor az milyen? És én milyen vagyok benne?

    Mikor ránézek, látom azt az óriási különbséget ahogy az életünk zajlik. Persze vannak közös gondolatok, tudunk miről beszélgetni és még tudnánk folytatni ...

  " Nem számít, hogy milyen iskolában végeztél, hogy mit dolgozol, csak az, hogy mennyire vagy EMBER! "

  Mostanában lépten - nyomon ebbe az idézetbe botlok. Bólogathatnék is lelkesen, de inkább felteszem a kérdést: Hol, kinek nem számít???

   A munkahelyi vezetőknek? Ugyan....Biztos forrásból tudom, hogy igenis lehetsz te bármennyire jó hozzáállású és rátermett munkaerő, ha nincs megfelelő végzettséged, az igenis számít.

  Vajon a munkatársaknak tényleg nem számít milyen munkát végzel?...Ha jól teszed a dolgod, és ezt bármi módon elismerik, nem vetődik fel egyből a kérdés,  hogy miért, hisz " azt bárki meg tudja csinálni ".?!

   A régi ismerősnek? ...Ha sok év elmúltával találkoztok az utcán és elmondod mivel ...

    Soha nem volt bennem nagyravágyás....Valószínű ez is belejátszik abba, hogy az életem ott tart ahol. Mindig is igyekeztem elfogadni és a legjobbat kihozni a helyzetből, amit a sors elém tárt. Nem a legjobb tulajdonságom, de tény, sokszor hagytam magam sodródni az árral. Persze csak addig, amíg jól éreztem magam benne. Mert ha nem, akkor igen bátor, olykor vakmerő lépéseket is megtettem, hogy változtassak az életemen. De az, hogy több pénzem legyen, jobb módban élhessek, magasabb körökben forogjak, soha nem motivált. Ami változtatásra ösztönzött, az mindig a nyugalom, a harmónia megőrzése, vagy visszaszerzése volt. Ebben sosem voltam megalkuvó.

   Persze sokszor gondoltam arra, milyen jó lenne valami hasznos munkát végezni. Valami ...

  Egy régebbi bejegyzéssel köszöntöm az új évet. Egy régivel, mely aktuálisabb mint valaha...   

         http://1222.blog.hu/2010/12/31/ev_vegi_gondolatok_1

   Kívánok minden szerettemnek és kedves ismerősömnek, s persze minden idetévedő ismeretlennek... IDŐT!!!. Legyen elég erejük és idejük valóra váltani az álmaikat. Időt, hogy szeretetben, egészségben, sikerekben gazdag életünk lehessen. Együtt.....

   Régóta egyik kedvenc idézetem - " Ne legyél ilyen szerény, ennyire nem vagy jó! "  - Szeretem, és igyekszem mindig észben tartani. S persze e szerint bánni a szerénységgel és az emberek véleményével. Ha olykor dicsérő szavakkal méltatnak és már-már majdnem elhiszem, hogy az emberek ilyen jónak, barátságosnak, remek embernek tartanak, mindig előveszem ezt a mondatot, és egy félmosollyal a szám sarkában máris helyére kerülnek a dolgok.

    Ismét véget ér egy év, mindannyian értékeljük az elmúlt hónapok történéseit. Igyekszünk okulni a rosszból, és erőt gyűjteni a sok szép pillanatból az új évre. Próbálunk tisztán látni, mit tettünk helyesen, mi az, amit visszanézve is bátran vállalunk, s mi az, amin változtatni ...

   Riadtan tapogatta az ágyat. Az éj sötétjében lélegzetvisszafojtva figyelt. Nagy megkönnyebbüléssel sóhajtott fel, mikor meghallotta az egyenletes szuszogást, mely a kisfia édes álmát kísérte. Puhán betakargatta, majd magára húzva a takarót aludt tovább.

 Sokadjára történt ez vele az éjszaka folyamán. Már jól ismerte ezt az iszonyatos félelmet, ami hetek óta a lelkébe költözött. Rátelepedett a gondolataira, nem volt olyan órája a napnak mikor nem tört rá a rettegés, hogy valami rossz történik a szeretteivel. Iszonyatos félelem uralkodott el rajta, hogy valakit akit szeret, ismét elveszíthet. Minden telefoncsörgésre összerándult a gyomra, attól tartva, hogy valami rossz hírt hall. A szirénázó mentő hangjára első ...

   Mindig is tisztában voltam azzal, hogy miért nem ismerkedem neten, ilyen-olyan közösségi oldalakon vagy társkereső klubon keresztül. Tudtam, de most be is bizonyosodott, hogy jól gondoltam és tettem, mert nem nekem való. Persze van akinek bejön, de van aki hozzám hasonlóan rosszul érzi magát, mikor egy olyan helyzetbe kerül, amiből tudja, hogy ki kellene másznia úgy, hogy ne bántsa meg a másikat. És ez nem könnyű. Mert az ember látja, hogy a másik esetleg reményekkel érkezett, talán lelkesen készült a nagy találkozásra, láthatóan jól is érzi magát. Talán bízik valamiféle folytatásban. S akkor szegénynek meg kell mondani, hogy ne tegye...

  Mikor elindultam a találkozóra, már éreztem, hogy ebből semmi jó nem fog kisülni. Nyoma ...

   " Ne félj, a lelke él....Csak elbújt egy felhő mögé..."

   Kérdezik, hogy vagyok?....Köszi, megvagyok.- felelem mosolyt erőltetve az arcomra. Hisz mit is mondhatnék?

  Hogy is mondhatnám el, hogy nincs olyan óra, mikor nem érzek iszonyatos bűntudatot, amiért nem takartam be. Látom magam előtt ahogy ott fekszik kihűlt, élettelen testtel, zokogva ölelem át, és nem tudom elhinni, hogy nincs többé. Érzem, hogy akit, amit ölelek, az már nem ő. Ő már valahol távolról nézi, mit hagyott maga után. Tudom, az eszem tudja, hogy az a hideg test amit ölelek, nem ő. Mégis szeretném betakarni. nem akarom, hogy fázzon. Talán akkor felmelegszik kihűlt teste, és megmozdul...Hátha akkor kinyitja a szemét, rám néz és azt mondja, jól vagyok....Nincs semmi baj....

   Napról napra erősebb bennem a vágy, bár ...

   Mikor csörgött a vezetékes telefonom, igazából fel sem akartam venni. Senki nem tudja ezt a számot, nem is használjuk, ha véletlenül valaki hív, az biztos valamit árul, szervez, felmér, stb. De mivel pont nagyon ráértem, gondoltam, ne csörögjön hiába.

   Szó se róla, nagyon meglepődtem, mikor kiderült, semmit nem akarnak rámsózni, és egy kissé feszélyezett férfi hang próbálja elmondani miért is hívott. Tagadhatatlan, nagyon meglepő és igen imponáló volt a tudat, hogy valaki vette a fáradtságot, kinyomozta a nevem és a telefonszámom. És gondolom nem kevés bátorságot összegyűjtve felhívott, hogy szeretne megismerni, mert már többször látott, és szimpatikus voltam neki. Ez így még hihető is volt, mert ha azt mondja tetszem ...

   Olykor elgondolkodom, vajon mit gondolnak az emberek, hisz biztos vagyok benne, többekben felmerült, s fel is tették már a kérdést, miért írom ezt a blogot? Hiszen igazából a kutya nem kíváncsi arra, hogy én miről mit gondolok, egy-egy elcsípett mondat, egy dal mikor hógolyóként befészkeli magát az agyamba, milyen lavinát indít el bennem. Honnan-hová tartok, milyen gondolatmeneten haladva jutok el a nagy igazságig, a saját igazságomig. Nem kíváncsi rá, és valóban nem is tartozik senkire!

   Persze már többször leírtam miért írok, de biztos van aki nem tudja átérezni mi a jó nekem ebben. Vagy azért, mert teljesen feleslegesnek érzi ennyit agyalni lényegtelen, vagy éppen egyértelmű dolgokon. Teljesen értelmetlennek tartja kimondani, ...

     Olvasom egy másról, másnak írt soraimat. Próbálok belőle erőt meríteni, de képtelen vagyok elhinni, hogy egyszer majd jobb lesz. Tudja az eszem, de a testem minden porcikája, a szívem minden dobbanása azt érzi, ez soha nem lesz jobb.

    Holnap egy új nap, dolgozni kell mennem, fogalmam sincs hogy fogom kibírni. Nem akarom látni a szemekben a sajnálatot, nem akarok válaszolni a kérdésekre. Nem akarok semmit, csak magányosan ülni egy sarokban, és kibírni a holnapot....majd a következőt, és a többit. Azt akarom, hagyjon mindenki békén...Hisz majd azt mondják sajnálják és tudják milyen....Dehogy tudják....Már elfelejtették, már túl vannak rajta.....De én érzem...Most érzem...És nagyon fáj....

  ...

   Eső áztatta délelőttön állok a hófehér virágokkal borított sír mellett, és úgy érzem, a szívem rögvest megszakad. Nem tudok másra gondolni, csak, hogy szeretném még egyszer átölelni. Még egyszer megsimogatni, elmondani neki, mennyire szeretem. Elmondani neki mindazt amit nem mondtam ki, mert azt gondoltam tudja, érzi, vagy csak úgy éreztem lesz még rá időm. De most mikor ott állok mellette, s patakzó könnyeim éltető vízként hullanak a hófehér rózsaszirmokra, tudom, már soha többé nem tehetem. S nem látom már tengerkék szeme huncut csillogását, nem mosolyoghatok már az olyan sokszor idézett csipkelődő mondatain. Soha többé nem érezhetem azt a feltétel nélküli szeretetet mely belőle áradt felém, soha nem lehetek már ...

 " Elmondanád nekem, rossz voltam? Segítenél megérteni? Látsz engem ott fenn? Büszke vagy arra aki vagyok?

   Bármit megtennék, hogy legyen csak még egy napom, hogy a szemedbe nézhessek, és lássam, hogy visszanézel rám"

    https://sorolo.blog.hu/

  Szeretem nézni az embereket. Szeretem figyelni, hogyan viszonyulnak egymáshoz, miként viselkednek különböző helyzetekben. Nézem őket, és kialakul bennem egy elképzelés, milyenek is valójában. De vajon mennyire valós ez a kép? Mit lehet leszűrni pár kiragadott pillanatból? Vajon milyen szempontok szerint vélekedünk valakiről? Mi befolyásol minket leginkább? A külső, az öltözködés, a hajviselet, a tekintet, a mosoly vagy az a pár mondat amit félfüllel meghallunk?

   Bizonyára nem csak én jártam úgy az életem során, hogy kiderült, bizony nagyon melléfogtam az első benyomás által hozott véleményemmel. Volt, hogy kellemes meglepetés ért, de sajnos volt, hogy csalódnom kellett. Így megtanultam nagyon óvatosan bánni a skatulyákkal. ...

   Gyakran zárunk le egy meddő vitát ezzel a mondattal. Van, hogy alaptalan rágalmazáskor, mikor már minden észérvből kifogytunk, jobb híján legyintünk egyet, és továbbállunk azt gondolván, ő biztos ezt tette volna, azért feltételezi rólunk is, így őt minősíti a vád. És tényleg igaz, az ember a maga értékrendje szerint ítél meg helyzeteket, tetteket. A hazug nehezen képzeli el, hogy valaki is őszinte lehet, és a tolvaj is azt hiszi, mindenki ott lop ahol csak tud. És lehetne sorolni a végtelenségig. De ha mindenki érzi, tudja, hogy az emberek önmagukból kiindulva mondanak és tesznek dolgokat, akkor miért nem feltételezzük, hogy nem csak a rossz terén, hanem minden helyzetben okkal beszélnek, viselkednek úgy, ahogy?

   Engem sokszor ...

  Nincs olyan oldal a neten, ami ne hívná fel figyelmünket arra, változnunk kell. Van, ami arra ad ötletet, hogyan legyünk szebbek, soványabbak, egészségesebbek, vonzóbbak, gazdagabbak. Mind-mind a hasznunkra válik, bárki megtalálhatja a számára szimpatikus praktikákat. Nincs is ezzel baj, bár néha már az az ember érzése, biztos vele is van valami baj, hisz mindig mindenhol változásra biztatják, minden írás azt sugallja, szebbé, csinosabbá, egészségesebbé, gazdagabbá, sikeresebbé kellene váljon. Az emberek többsége józan ésszel gondolkodva ki tudja szűrni mi az amire szüksége van. Azért felmerül a kérdés, vajon mihez képest kellene változnunk? Ki az etalon? Ki, vagy mi dönti el beférünk-e a normális kategóriába? Hiszen mindenki ...

  Egy kedves ismerősöm hozzászólásai vezettek egy mozgássérült emberek alkotta csoport oldalára. Szomorúan kellett látnom, hogy a mondás, mely szerint ők is pont olyan emberek mint az épek, nagyon igaz. Persze ez sok esetben jó is, sőt természetesnek kellene lennie, hogy így van, de én kicsit mégis csalódtam. Mindig úgy gondoltam, hogy a testi hiányosságokat a sors valamivel kompenzálta. Azt gondoltam, a másság mellé "jár" az empátia, a barátságos, jóindulatú természet. Azt gondoltam, ők különbek mint az átlagemberek, nem mennek bele becsmérlő, minősíthetetlen vitákba, hiszen ők tudják, mi is az igazi probléma. Hát tévedtem....Bizony olyan hozzászólásokat, olyan sértő megjegyzéseket olvastam mozgássérült emberek "tollából", ...

   Szól ez a dal....Az emberek csodálkoznak, hisz' még hetek vannak az ünnepig...Kicsit korai még emlékezni. S igazuk van.

   De vagyunk páran akik értik. Vagyunk páran akik számára most aktuális a dal. Igaz, nagyon a sorok között kell tudni olvasni, de ahogy hallgatom, egyre egyértelműbb, hogy rólunk, Róla szól. Róla akit meghurcoltak, Róla aki erején felül kiállt az igazáért, önmagáért, és értünk. Róla aki csendben, gyűlölködés nélkül próbált szembeszállni a hamis vádakkal, az igazságtalansággal és a gonoszsággal. Róla, aki sokáig tartotta magát, pedig a végére már nagyon magára maradt ebben a küzdelemben. Csodáltuk az elszántságát, a kitartását, s közben féltettük, vajon meddig bírja még. Volt, hogy már magunk ...

  Van, mikor ránk tör a vágy, hogy egyik percről a másikra láthatatlanná váljunk. Érezzük, hogy jó lenne eltűnni...Vagy azért mert elegünk van a világból, az emberekből, a munkánkból, a gondokból...sorolhatnám.

  S van, hogy azért, mert egyszerűen szeretnénk tudni, hiányoznánk-e valakinek? Vajon ki az akinek feltűnne az eltűnésünk? Szeretnénk tudni, hol szerepelünk, mekkora szerepünk van mások életében.  Úgy érzem, érne pár meglepetés mindannyiunkat! Legalábbis nem hiszem, hogy csak én érzek némi bizonytalanságot a kapcsolataimban. Hiszen nehéz reálisan nézni önmagunk szerepét. Mert vagy alulértékelve magunkat azt gondoljuk, észrevétlen kis emberként tengődünk a világban, vagy épp ellenkezőleg, túl nagy jelentőséget ...