...Ez itt a kérdés! Olyan könnyűnek tűnik a dolog... Meg kell hozni egy döntést, és ki kell tartani mellette. Na igen. Ha az ember elég határozott, tud csak az eszére hallgatni, és kemény is tud lenni ha kell, akkor talán megy ez gond nélkül. Mindig nehezen hoztam meg döntést, de ha már megtettem, többnyire kitartottam mellette. Segítségemre volt a büszkeségem, az, hogy nem akartam segget csinálni a számból. Makacs emberként kitartottam akkor is, ha könnyebb lett volna belátni, hogy hülyeség volt egy-egy véleményem, elhatározásom.....Aztán szép lassan megváltoztak a dolgok...Már tudom, a büszkeség nem mindig jó tanácsadó. Van, hogy megnehezíti az életünket. Mert tévedünk....Én is, Te is, mindenki....

   Ha csakis a büszkeség ...

   Elviselhetővé tompult érzéseit éles fájdalommal élesztette újra a bevillanó kép....Egy év elmúltával is tisztán látta maga előtt, teljes valójában élte újra a pillanatot, mikor meglátta...Ahogy lekuporodva, zokogva ölelte át a lélektelen testét....Ahogy hófehér haját megsimogatva remélte, hogy fáradt szemhéját kinyitva, megláthatja a tengerkék szemének megnyugtató mosolyát...Ahogy beleüvöltött a sötét éjszakába, hogy valaki segítsen neki felemelni a hideg kőröl...Ahogy véget nem érően vádolta önmagát, hogy miért hagyta egyedül?...Amikor reménykedve keresett egy jelet, hogy érezze, ott van mellette....és mindig ott lesz...

   A mindennapok rutinját megtörte az évforduló közeledte...Zaklatott lelke még sebezhetőbbé ...

     Nem szeretem a készen elénk tálalt gondolatokat... Sokszor írtam már róla. De elém jött valami, amit nagyon magaménak érzek....És ami talán a blog lényege.

   Sokan, sokféleképpen értenek engem, és sokféleképpen értelmezik a blogot. Van akinek okoskodást, magamutogatást, túlzott kitárulkozást jelent egy-egy írásom. Van aki szerint osztom az észt, meg szeretném változtatni, a magam képére akarom formálni az embereket...Azt is sokszor megírtam, hogy nem másoknak kezdtem írni, és még ha néha rossz irányba ki is siklik az egész, most sem ez a lényege. De ha már vállaltam, hogy publikusan írok, akkor csakis egy valami ad értelmet az egésznek. Az, hogy aki olvassa, az elgondolkodjon....Nem kell, hogy helyeseljen, nem kell, hogy ...

   Lassan elcsendesedik az együttes körüli felhajtás....Sokan, sokféleképp reagáltak a folytatásra, az új énekesre, Tóth Zoli kilépésére. Mikor felocsúdtam az első sokkból amit Cipő halála okozott, rögtön éreztem, a Republicnak vége....Számomra mindenképp. Teljesen mindegy lesz-e, és ha igen, akkor ki lesz az új énekes, teljesen mindegy milyen néven folytatják, én több Republic koncertre nem megyek el. Szívesen meghallgatom a dalaikat bármelyik amatőr zenekartól, de Cipő nélküli Republic koncertre nem vagyok hajlandó elmenni. Szerencsére bármikor elővehetem valamelyik cd-t, vagy rákattinthatok egy videóra a YouTube-n, így nem kell lemondanom a zenéjükről. De megakarom őrizni utolsó emléknek róluk a tavalyi gyulai koncertet, ahova ...

   Hányszor, de hányszor fog ez a mondat elhangozni a következő napokban?! Annyira tudom mi vár rám! De nem akarok törődni vele. Nem akarok mártírkodni! Nem akarok glóriát növeszteni a fejem köré...Ideje belátnom, ha én nem, akkor senki sem fog foglalkozni az én egészségemmel. Soha, senkinek nem lehetek olyan fontos mint saját magamnak. Bármennyire is nagy bennem a megfelelési vágy, mindenkinek nem lehetek jó. Így is, úgy is megtalálnak ha akarnak, nem lehet ellene tenni....Akkor meg mi értelme, kinek kellene bizonyítsak? 

   Nem könnyű... Szó nélkül kellene tennem a dolgom. De mégis azt érzem, magyarázkodnom kell. Amiatt, ami nem az én döntésem....Akartam, nagyon akartam, hogy valami változzon a munkahelyemen. De nem kértem... És ...

    Egy pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy ellentmondjak neki. Ugyan meglepő volt egy férfi szájából hallani a magunk közt gyakran emlegetett jelzőt. Na de miért is ne lehetnének időnként önmagukkal szemben is kritikusak, ha már rólunk, nőkről olyan könnyen mondanak véleményt.

    Persze tudom, nem egy meggyőződéssel teli vélemény volt ez, egyszerűen nekem akart imponálni vele. De mindezek ellenére, jólesett. Mint ahogy jó volt látni az arcán a meglepődést is, hogy nincs barátom, sőt, igazán számításba jöhető érdeklődő sem. S be kell vallani, jó volt hallani, hogy ő ezt nem hiszi el, mert amilyen kedves és csinos vagyok, tolongania kellene a férfiaknak körülöttem. Tudom én, hogy ez igen erős túlzás, és persze a ...

   Kedvenc filmsorozata / A férfi fán terem   / egyik pillanata villant fel előtte, melynek hősei egy kőre írva szabadultak meg a gátló érzésektől, feleslegessé vált terheiktől. Végső elkeseredettségében ő is ebbe próbált kapaszkodni. Nem akarta már tovább cipelni. Ennél sokkal nehezebb terheket is vonszolt magával hosszú éveken át, szó nélkül. De érezte, ettől szabadulnia kell....Tudta, ha magánál tartja, egyre nehezebb lesz.  Tehetetlenségében megőrülve, kifordulva önmagából kergette bele magát egy monodrámába. Egyedül épített légvárát, majd egyedül taposta a földdel egyenlővé...Majd romjaiból újra felhúzta, csak hogy újra összedönthesse.

   - Elég volt! - kiáltotta álmatlan éjszakákon, visszafojtott ...

   - Hagyd már a csodába! Ez egy veszett ügy volt már akkor is, mikor el sem kezdődött. Mi a fenének kínozod magad? - kelt ki magából dühösen.

   Tudja, nagyon jól tudja, hogy hagyni kellene....Próbálta. De valamiért nem hagyta nyugodni a gondolat....Azt hitte, hinnie kell a megérzésében. Azt hitte, annyi átböjtölt év után nem lehet, hogy ennyire megcsalják az érzései. Nem akart egy pindurka esélyt sem adni annak, hogy miatta, a saját pesszimizmusa, a saját kifogásai, a saját félelme legyen a gátja annak, hogy valakit megismerjen. Valakit, akire nagyon kíváncsi volt.

   Tudta, hogy hagyni kellene a csodába....Ha valaki ennyire nem kíváncsi rá, akkor már csak büszkeségből sem kellene törődnie vele....Tudta, de nem akart egy ...

   Az internetnek köszönhetően, aki azelőtt soha nem fogott könyvet a kezébe, az is igen tájékozott lett az élet nagy dolgairól. Ha akarjuk, ha nem, sorra akadunk bele életigazságokba, bölcsességekbe, hasznos útravalókba, ismert és ismeretlen emberek idézetei kapcsán. Jó is ez, hisz' a jó pap is holtig tanul, miért ne tennénk mi is? Mindenkire ráfér az életének jobb mederbe terelése. És ha ehhez a motivációt egy közhelygyanús mondattól kapja, hát már nem volt hiábavaló a megosztás.

   Igen, addig amíg motivál valakit, addig hasznos....De mikor az ember kezd kétségbeesni, hogy az egész élete vakvágányon fut, mindent amit jónak gondolt, kiderül, hogy rossz, akkor talán el kell gondolkodni, mely mondatokat tekintsük Szentírásnak. ...

   Nem szeretek szerepelni...sem a középpontban lenni. Aki kicsit is ismer, egész biztos igazolná. Sokkal inkább szeretek háttérben meghúzódni a szürkeség álcája mögé bújva...Talán ez a blog megcáfolni látszik ezt az állítást, de mindenki elhiheti, nincs itt semmiféle ellentmondás. Itt a blogon megmutathatom   "mindenkinek" azt az oldalamat amit a valós életben csak nagyon kevesek látnak. Mondhatnám, talán kissé nagyképűen, hogy a  kiválasztottak....Azok, akiket olyan fontosnak, vagy olyan közel érzek magamhoz, hogy " megérdemlik". Tudom, ez inkább büntetés mint jutalom számukra, de hát ez van! :))) 

   Nem tudom hány olyan ember van aki olvassa a blogot, és tudja is, hogy én írom. Néha jó lenne tudni, vajon hányan jöttek rá ...

   Van, hogy egy pillanat alatt megváltozik az életünk. Valaki elvesztése, egy tragikus baleset, egy "sok nullás" lottónyeremény fenekestül felforgatja a mindennapokat, és ezzel együtt egész életünk alakulását. Mikor minden tervezgetés, igyekezet kevésnek bizonyul, hogy kilépjünk a szűkre szabott életterünkből, akár a korlátaink, akár a félelmeink okozzák, az érzés, hogy egy helyben topog az életünk, semmiképp nem jó. Aztán egyszer történik valami, sajnos nem mindig jó dolog, de a sors nem hagy választási lehetőséget. Meg kell oldanunk a nekünk szánt feladatot, el kell viselnünk a megmásíthatatlant, ha tetszik, ha nem. A jó változást persze sokkal könnyebben fogadjuk, pedig hosszútávon sosem tudhatjuk, mi az ami hasznunkra válik, mi ...

  Nem szerethet mindenki! - Tudjuk, és nem is várjuk. Arra viszont mindannyian vágyunk, hogy ahogy mi érzünk valaki felé, azt viszonozzák. Ha valaki szimpatikus, mi is szeretnénk ha azok lennénk számára. Ha tetszik, mi is szeretnénk tetszeni, ha szeretünk, szeretve lenni, és nincs ez másként a szerelemben sem. Vágyunk rá, hogy aki fontos nekünk, az olyannak lásson ahogy mi látjuk magunkat. Úgy értsen, ahogy gondoljuk. 

  Igen, szeretnénk, ha amit adunk, azt kapnánk vissza....De hát azért lássuk be, nem mindig van ez így! Pedig mind ' ismerjük a mondást, hogy " Amilyen az 'Adj Isten' , olyan  a ' Fogadj Isten' . " És bármennyire is igaznak érezzük, bármennyire is úgy tapasztaljuk, hogy működik a karma törvénye, sajnos az érzések nem ...

  Mondd, nem félsz mikor látod, hogy egyre jobban omlik a maga köré épített fal?...Amikor szivacsként issza minden mondatod?...S mikor kezd magára találni a szavaidtól?...És mikor hosszú évek szürkesége után a szemed előtt kezd kivirulni?...  Mikor látod rajta, mennyire vágyik a figyelmedre? ...És mikor a szemébe kezd visszatérni a csillogás?... Nem félsz mikor a bőrödön érzed az életre kelt csókjait?  S mikor érzed, hogy beleremeg az érintésedbe?...Mikor a teste minden gátlása ellenére kezd kitárulkozni előtted, hogy összeolvadva veled, elérhetetlennek tűnő magasságokba repüljetek?...Mikor látod, mennyire szeretné már maga mögött tudni az összes félelmét, hogy végre felszabadultan éreztethesse veled mindazt a vágyat amit érez ...

   " Lakást, munkahelyet, társat keresek " - Írhattam volna pár hete a hirdetőtáblára. Az egész életem megérett a változásra . ( A gyerekeimet nem cserélem le:)))  Most úgy néz ki, hogy a költözés, az új otthon teremtése összejön. Ugyan ha én választhattam volna, nem ezt szerettem volna elsőre. De ne legyek elégedetlen, hisz' legalább valami elkezdődött!!! Bár a velejáró macera, munka, stressz nem hiányzott, de valahol a szívem mélyén örülök. 

    Hajlamos vagyok elkényelmesedve belepunnyadni az életembe. Jó ez a lakás, jó ez az élet, kibírható ez a munka... - mondogatom, miközben nagyon is érzem, hogy nem erre vágyom, nem így kellene legyen. De nincs erőm változtatni...Túl sok nehézséggel járna ...

...

   - Nem vagy ostoba! Akkor hogyan mehetsz bele ilyen helyzetbe? - kérdezte dühösen. - Mert hülye vagyok! -felelte nem kevés szomorúsággal a hangjában a nő.

   Tényleg, miért??? ...Kérdezte már otthon magától, a sötét éjszaka csendes magányában. Nem először megy bele olyan helyzetbe, ami méltatlan hozzá. És most nem feltétlenül férfi-nő kapcsolatra gondol. Előfordult már a munkahelyen, a barátok, ismerősök között, vagy éppen csak olyan emberekkel akikkel valami úton-módon kapcsolatba került. Igen, van, hogy hagyja magát kihasználni, hagyja, hogy visszaéljenek a jóindulatával és a segítőkészségével....Tudja, hogy ez történik, de mégis. Van, hogy nevet rajtuk, amiért azt gondolják, hogy naivan teszi ezt, miközben nagyon is ...

  Amikor...

...azt érzem, egy pillanat műve volt...

...úgy gondolom, félszavakból is....

...azt hiszem nincsenek véletlenek...

...hiába tudom, mégis remélem, hogy tévedek....

...elhessegetem a " nyilvánvalót " ...

...azt érzem, hogy ő is....

...hiszek egy szebb jövőben...

Olyankor nagyon rossz felébredni...

  Következő életében remete akar lenni!...Nem akar embereket látni... Nem akar szeretni, sem kiábrándulni. Nem akar haragot, sem megbocsátást. Nem akar felelősséget, sem konfliktust, nem akar bűntudatot, sem kétségeket. Nem akar sajnálni, sem győzködni, nem akar sírni, sem könnyeket látni. Nem akar ölelést, sem vágyakat. Nem akar féligazságokat, sem hazugságokat. Nem akar bízni, sem csalódni, sem adni, sem kapni. Nem akar dönteni, sem jól, sem rosszul. Nem akar megfelelni, sem elfogadni másokat. Nem akar reménykedni, és nem akar várni. S nem akar mosolyogni, sem erősnek látszani.... Nem akar semmi mást, csak nyugalmat. 

   Nem lehet könnyű veled! - mondta mosolyogva. És igaza van!!! Tényleg nem az. Nem könnyű megismerni, kiismerni pláne nem  .  Ha valaki olvassa a blogomat, talán azt gondolja, nyitott könyv az életem. De ne higgye! Ez csak egy szelete annak, amilyen vagyok. Hogy a valóság jobb vagy rosszabb, azt nem tudom. De abban mindenkinek igaza van, hogy tényleg nem könnyű velem. Nem könnyű követni csapongó gondolataimat, és érzéseimet. Sem átlátni a bennem lévő kuszaságon. Nem könnyű elviselni a magabiztos énemet, és főleg nem könnyű kezelni az elbizonytalanodottat. Sorolhatnám hosszasan...Tényleg nem könnyű... De soha nem is állítottam, hogy az lenne. Nem árulok zsákbamacskát. 

   Azt hiszem, ha valaki egyszer majd engem akar, nem ijeszti ...

   Ragaszkodunk önmagunkhoz....Hisszük, hogy úgy vagyunk jók, ahogy vagyunk. Nem igazán szeretjük ha bárki meg akar változtatni bennünket. Persze tudjuk, minden, így mi is változunk. van amit nem tudunk befolyásolni. Az életünk sodrása óhatatlan alakít bennünket. Itt-ott lecsiszolva, vagy épp a világ, a környezet hordalékával kiegészítve alakít minket, jobbító szándékával. Ez ellen nem tudunk tenni, és még örülünk is, hogy tapasztalatokkal gazdagodva könnyebben eligazodunk a világban. 

   Igen, hisszük, hogy ha szeretnénk is jobbak lenni, így vagyunk önmagunk, és makacsul ellenállunk mások változtatási kísérleteinek.

Pedig lehet néha nem ártana elfogadni, legalább elgondolkodni azon, amit mások mondanak. Mondom ezt én, ...

   Az idővel állandóan csak a baj van! Van, hogy fájdalmasan vánszorgónak érezzük, s van, mikor versenyt futunk vele. Egyet azonban mindig észben kellene tartanunk, azt, hogy véges....Épp ezért jó lenne okosan bánni vele! Sokszor olyan jó lenne ha valaki vagy valami jelezné, hogy mikor jött el az idő az életünkben egy-egy fontos lépés megtételére. Mert sokszor tudjuk, hogy mit kellene tennünk, de halogatjuk, arra gondolva, lesz még rá időnk. El akarunk menni a végső pontig, amikor bizonyosan érezzük, hogy na, most.... Aztán persze többnyire már csak utólag visszanézve látjuk, hogy bizony már rég elmentünk az " idő " mellett.

    Mikor Apu meghalt, sokáig vádoltam magam, hogy el sem búcsúztam tőle. Hiába tudtam, hogy nem sok ideje ...

  A szerelem jó ....Azt hiszem, ezzel mindannyian egyetértünk. Az egyik legjobb dolog az életben! Mindenki átélheti, nem számít pénz, sem rang, sem szépség....Elméletben legalábbis. S persze igyekszünk is megőrizni az illúziót, hogy tényleg így van....ameddig csak tudjuk.

   A szerelem jó...A beteljesült mindenképp. Én, mint nagy álmodozó , mindig azt gondoltam, hogy a beteljesületlen, a plátói szerelem is csodálatos érzés. Emlékszem, mikor kamaszként minden gondolatom az épp aktuális "szerelmem" körül forgott... Reggel lelkesen mentem az iskolába, tudva, hogy látni fogom, reménykedtem, hogy rám néz, talán még meg is szólít...És kicsit sem törte meg a lelkesedésem, hogy rám sem hederített. Úgy éreztem, bármeddig ellennék ebben ...

   Az igazság, van, hogy fáj. Fáj, ha csak önmagunkkal farkasszemet nézve jut eszünkbe egy-egy hiányosságunk. Fáj akkor is, ha nap mint nap szembesülünk vele, s fáj akkor is ha úgy érezzük, már ezer éve letettük ezt a terhet a vállunkról. Talán próbáljuk elhessegetni, talán kellő öniróniával palástoljuk, de tagadhatatlan, mindenki életében van olyan, amire nem büszke.

   Igen, van amiről nem szívesen beszélünk. Fáj ha mégis szóba kerül, főleg, ha olyan valaki teszi ezt, aki előtt még nagyobb jelentősége van a dolognak, mint általában. Ha egy barát teszi ezt, még ha jószándékból is. Persze örök kérdés, mi a barát dolga? Mondogatjuk, hogy egy barát nem azt mondja, amit hallani akarunk, hanem szembesít a hibánkkal ha kell. ...

    Nem vagyok nagy filmes...Van ugyan pár film, amit nem tudok megunni, bármikor szívesen megnézem. Ilyen a Minden végzet nehéz c. is. Bár nem mindig hatott így rám, talán fel kellett nőni hozzá....Huh, de finoman fogalmaztam! :))) Talán most lettem Erikával ( Diane Keaton ) hasonló korú, és szembesülve pár dologgal, könnyen magaménak érzem a szerepét. Na persze nem vagyok írónő, és sajnos a humorom sem olyan fergeteges mint az övé, de azért van pár hasonló dolog. Pl. a garbó....Jót mosolyogtam a garbós jeleneten, mert azt hiszem, én is pont így bújok a garbó, a nőiességet jól elbújtató ruhadarabok biztonságos védelme mögé. Valamennyire tudatos ez a választás, de azért ösztönös védekezés is a kéretlen közeledések ellen.

  ...

   Az emberek szeretnek mások életével foglalkozni. Nem is tartjuk ezt rossz dolognak, egészen addig, míg nem mi vagyunk a középpontban. De sajnos kevesek ússzák ezt meg....Nekem sem sikerül...Időnként felerősödik az érdeklődés felém. Másfél évvel ezelőtt már írtam erről,   http://1222.blog.hu/2011/10/28/atvaltoztato_szalon    ahol felsoroltam pár másoktól kapott tuti tippet, hogyan lehetnék vonzóbb a férfiak szemében. Azóta úgy tűnt, feladták a megváltoztatásomat, de a napokban ismét én voltam a porondon. Bár most nem is tanácsot kaptam, egyszerűen tényként közölte velem egyik munkatársam, hogy én pont olyan rossz korban vagyok, hogy nem kellek a férfiaknak. A fiatalnak érthető okokból, ezt szerencsére nem részletezte, a velem ...

   Tetszett...régóta...nagyon...ábrándozón...pillantásban reménykedőn...lázas izgalommal ..csendesen...vágyakozón...messziről...titkon...figyelőn....mosolyogva...közeledve...  ...érintéstől megijedve...könnyeket fakasztva......kipukkant.

   Már nagyon korán megtanuljuk, hogy " Nem mind arany, ami fénylik". Ugyanúgy belénk ivódik, mint a sántakutyás sztori. Aztán van aki ezt elfelejti mire felnő, de van akinek végigkíséri az életét.....Sokaknak fontos a csillogás. Mindegy, hogy valódi arany, vagy csak egy silány, vagy éppen jól álcázott utánzat. A lényeg, hogy csillogjon....Tündököljön ki a tömegből, kápráztassa el az emberek szemét, sokaknak ez az elsőszámú szempont. Igen, divat a bizsu, fontos a látszat. Persze van aki ragaszkodik az igazi ragyogáshoz, ahhoz, ami valahonnan mélyről sugárzik, de ők vannak kevesebben....A többség megelégszik a látszattal.

  Ő, kis egyszerű kavicsként soha nem vágyott csillogni. Nem hitte magáról, hogy egy mosatlan aranyrög....De ...

  Egész apró gyerekként tesszük fel az első kérdéseket szüleinknek, s tanulásra szomjazva hallgatjuk a válaszokat. Eszünkbe sem jut megkérdőjelezni a helyességét, inkább csodálattal nézünk fel rájuk, hogy ők mindenre tudják a választ. Aztán ahogy cseperedünk, egyre többször merül fel bennünk a kétség, talán mégsem úgy van jól, ahogy mások gondolják. Már nem olyan egyértelmű mások véleményének elfogadása. Egyre többször kapjuk azon magunkat, hogy szembe merünk szállni más véleményekkel, nem elégszünk meg az elénk tárt válaszokkal, hanem igyekszünk megtalálni a sajátunkat.  Ahogy telnek az évek, egyre biztosabbak vagyunk a saját gondolataink helyességében. Olykor belefutunk abba a tévhitbe, hogy mi mindenre tudjuk a ...

  ...Egyik sem az erősségem....Nem szeretek várni. Ha már valami nem az igazi, vagy körbelengi a bizonytalanság, akkor inkább a biztos rosszat választom...Lépéskényszerem van....A bizalom talán az egyik legtörékenyebb dolog. Még a szívnél is törékenyebb. Ha a bizalom egyszer csorbul, azt már nem lehet nyom nélkül helyrehozni. Lehet úgy tenni mintha, de az már nem ugyanolyan. Nem vagyok egy megbocsátós ember. Haragtartó sem, csak olyan átnézős....Ha valaki úgy igazán megbánt, egyszerűen nem foglalkozom vele többé. Ő talán észre sem veszi ( Hát azért ez nem biztos :))) , de én tudom.

   Ez az év a tanulásé....

Tanulom a bizalmat....Már érzem egy ideje, hogy bízom....Olyan magától értetődően...Bízom, annak ellenére, ...

  Mindenről készül felmérés, statisztika, elmélet, így persze a csókról is. Meg is állapították sok-sok fáradságos munka árán, hogy a nők az első csók alkalmával eldöntik, mit akarnak a férfitól. Barátságot, szerelmet, házasságot, esetleg gyereket..... Vagy, hogy egyáltalán akarnak-e valamit? 

  Persze ez is olyan féligazság, amivel felesleges lenne vitába szállni, hiszen van némi alapja. Bár azt gondolom, nem a csókon múlik, milyen lesz egy kapcsolat, hiszen fantasztikus, összeolvadó csók sem jelenti a kapcsolat működőképességét. Azt viszont kár lenne tagadni, hogy nagyban befolyásolja, hogy akarunk-e, és milyen tempóban akarunk tovább lépni. Azért nem véletlen ez a megállapítás. Igen, a nők érzik a ...

   A zenének nincs nyelve....Persze a szöveget valamilyen nyelven éneklik, és legtöbbször talán jó ha érti az ember, de, hogy milyen érzést ébreszt bennünk, nem azon múlik. Mikor megkérdőjelezték a zenei hozzáértésem, a szeretetem egy csapat iránt, csak amiatt, mert nem értem miről szólnak a dalok, akkor amellett, hogy nem esett jól, kicsit elbizonytalanodtam.....De csak egy pillanatra, mert ezek szerint a komolyzene kedvelői is dilettánsok, hiszen ott többnyire egyáltalán nincs szöveg? Akkor hogyan érthetnék, mi miatt szeretik hallgatni?!

    Na, de én többnyire elgondolkodom azon amit mondanak nekem, főleg ha számomra fontos ember teszi ezt. Így a kedvenceimet meghallgattam magyar fordítással is. Biztos nem ugyanaz, de azért ...

    Olvasom a férfiak sirámait, mely szerint a nők nem hagyják őket férfinak lenni. Átvették az irányítást, elvégzik a munkájukat, éreztetik velük, hogy igazából nincs is szükség rájuk....És csak sorolják, sorolják...Hát, mit mondjak?! Van benne igazság... De tényleg a nők akarták, hogy így legyen? Én személy szerint szívesen visszaadnám az irányítást, és előrizgetném a családi fészek melegét, de nem látom azt a hatalmas akaratot, hogy erre vágynának a férfiak. Nagyon könnyen lemondtak ők a "férfiasságukról". Nyilván kényelmesebb így....

    Az első ami eszembe jutott, a sokszor emlegetett mondat, hogy egy nő annyira nő, mint a vele szemben álló férfi.

  És tényleg azt gondolom, a nők többsége ...

 Tudta, nagyon is tudta milyen érzés, mikor valakiről nem akarunk hallani, legszívesebben kitörölnénk a másik életéből. Sokan harcolunk a múltból elő-előtörő árnyakkal, van, hogy okkal, de van mikor csak mi nagyítjuk fel a jelentőségét egy-egy emléknek, régi kapcsolatnak. De ha nincs is félnivalónk, az érzés amit " A MÁSIK " feltűnésekor érzünk, pont olyan égető akár jogosak, akár csak a képzelet szülte a félnivalónk. Tudta milyen....Azt viszont nem gondolta, hogy ő is lehet valakinek ilyen árny. 

     A  reggeli rohanásban egyszer csak megérezte, hogy valaki nagyon nézi. Nem értette mit néz rajta, nem igazán tudta mire vélni, egész addig, míg rá nem jött, ki is ő....

...

   Úgy szeretlek ahogy vagy......Mind erre vágyunk, legyünk nő, férfi, felnőtt vagy gyerek. Szeretnénk, ha olyannak látnának bennünket amilyenek vagyunk, és minden hibánk, hiányosságunk ellenére szeretnének. Na de megadjuk egyáltalán az esélyt arra, hogy önmagunkért szeressenek? Megadjuk az esélyt, hogy megismerjék, milyenek is vagyunk valójában? Vagy ha megszeretünk valakit, akkor hozzá idomulunk, megpróbálunk jó benyomást tenni rá, igyekszünk a jobbik oldalunkat mutatni? Nem megjátszásból, egyszerűen szeretnénk, ha minél jobban érezné magát velünk, szeretnénk lenyűgözni, szerethetővé válni. Így jó esetben megszereti azt, akit mutatunk neki. Persze azok is mi vagyunk, de nem "úgy, ahogy". Csak egy olyan oldalunk, ami hozzá ...

  Nem így terveztem, de így lett....Ebben már van gyakorlatom. És azt gondolom, nem tévedek nagyot, ha azt mondom, nem én vagyok az egyetlen... Van, hogy az élet produkál olyan helyzetet, van, hogy magunk jövünk rá, elhamarkodottan döntöttünk, hát változtatunk az eredeti terven....Mindig szerettem a matematikát.  Ott, ha az ember megfelelő logikával átlátta a feladatot, követve a törvényszerűségeket, kiszámítható volt honnan-hová fog eljutni. Sőt az "útvonal" sem volt kérdéses. De az életben hiába is próbálunk logikusan gondolkodni, hiába is gondoljuk el lépésről-lépésre, mit teszünk majd, és akkor mi fog történni. Egyben lehetünk biztosak....Nem úgy lesz.... Hát itt vagyok...újra 

...

   Mikor sok évvel ezelőtt anyukám itt hagyott bennünket, egy gondolat könnyítette meg az elfogadását a döntésének, reméltem, olyan helyre jutott, amilyenre vágyott. Bíztam benne, hogy ott jobban érzi magát mint itt a földi életében tette, végre nyugalomra talált....Sokszor gondoltam rá, vajon milyen lehet az a világ? Nem hihetünk mást, mint, hogy jobb mint amiben élünk. És ha így van, akkor az, aki már ott van, vajon szeretné, ha mi is követnénk, és egy könnyebb életet élhetnénk? Vajon ha tehetné, hívna magához? Egyáltalán ott is egymásra találnak a régi ismerősök? És ha valakivel nem akarnak találkozni, akkor mi van? Hiszen hányan menekülnek el a földi élet poklából oda, ahol békét remélnek. És mi van, ha előbb-utóbb ott ...

   Megoszlanak a vélemények. Van aki szerint a cél a fontos...Kell valami, ami felé haladunk, ami értelmet ad az életünknek. A célunkért fel kell áldozni ezt-azt, át kell vergődnünk nehézségeken, de a végén elégedettek és boldogok leszünk.....S van a másik vélemény, mely szerint az út a fontos....Az, hogy élvezzük az életet, hogy önmagunkhoz hűen, nem megalkudva éljük a mindennapokat. Hiszen a vége úgyis ugyanaz....

   Nem tudom melyik vélemény az igazabb...Mikor útnak indulunk, mindannyian kitűzünk célokat. Kialakítunk egy  fontossági sorrendet, ha valamit nagyon akarunk, azért bármit megteszünk, és könnyű szívvel, néha ugyan kissé nehezebben, de lemondunk dolgokról....Idővel, mikor látjuk, hogy a valaha olyan fontos célok a ...

   Nem először teszem fel a kérdést, vajon mi a jobb, az azonosság vagy az ellentét? Mi tartja tovább életben az érdeklődést, a hasonlóság vagy a másság? Mikor érzi az ember jobban magát? Ha bent maradhat a komfortzónájában, vagy ha új kihívásokkal találkozik? Persze mindannyian mások vagyunk, nyilván mindenkinek más a jó, lehetetlen egyértelmű választ kapni. Hisz' még önmagam számára sem találtam meg.

   Mikor virágkötészetet tanultam, úgy tűnt, talán közelebb jutok a válaszhoz. Azt mondták, jellemzi az embert, milyen csokrot készít magának. Természetesen nekem ez akkor sem ment olyan könnyen! Azt határozottan tudtam, milyet nem készítenék, viszont nem tudtam dönteni a harmonikus és a kontrasztcsokor között. Így ...

   Ahogy öregszem, egyre jobban értem Apukám sokat emlegetett mondatait. Az egyik kedvenc: Ha megkérdezték tőle, hogy van, a válasz kiszámítható volt.  " Jól, de majd elmúlik..."   És igaz.... Ahogy telnek az évek, egyre biztosabban tudjuk, minden elmúlik. A jó, és a rossz is.  Persze a jót késleltetnék ameddig csak lehet, míg a rosszon szeretnénk mihamarabb túljutni. De igazán egyik felett sincs hatalmunk....

   Azért jó, hogy az ember átélt már ezt-azt, ha nem is érzi, legalább az eszével tudja, lesz majd jobb. Mikor már nem a szomorúság uralja az érzéseit ha visszagondol rá, eljön az idő mikor már csak a szépre emlékszik. Tudja, idővel feltámad újra a remény, és az ember tud újra hinni.....Az emberekben, a jóban....s ...