Kényelmesen hátradőlve figyeltem ahogy egy katona érdeklődve figyeli az indián törzsfőnök tomahawkját, mikor visongatva elrohant mellettem két gésa és egy királylány, nyomukban ninja harcosok és kommandósok seregével. Jó volt hallani felszabadult kacagásukat, jó volt látni, mennyire élvezik a gyerekek, hogy pár órára jelmezbe öltözve valaki más bőrébe bújhatnak. Nagy élmény ez nekik, szeretném, ha sokáig okozna nekik örömöt az a pár óra, mikor álarc mögé rejtve igazi önmagukat, felszabadultan tudnak nevetni.

   Mert sajnos eljön az az idő, mikor azt vesszük észre, a nap, az év, az életünk nagy részében álarcot hordunk, és már kicsit sem okoz örömöt, hogy a jelmezünk határozza meg mit gondolnak rólunk, és hogy viszonyulnak hozzánk. Eljön az idő, mikor sokkal inkább az a pár óra okoz felszabadultságot, mikor levéve álarcot és jelmezt, végre önmagunk lehetünk.

   Nézem őket irigykedve...Szeretnék odakiáltani nekik, élvezzék ezt a napot, de ha vége, kapják le az álarcukat magukról, s legyenek önmaguk...pőrén , szabadon....addig amíg lehet!