Már nagyon fiatalon rátelepedett a személyiségemre, az az iszonyatos kettősség, ami azóta is végigkíséri az életemet. Ahogy telt az idő, egyre jobban elhatalmasodott rajtam. Éreztem, hogy másnak látnak az emberek, mint amilyennek én magamat. Volt, hogy a kiszámítható életből, sokakat meglepve elindultam az ismeretlen jövőbe. Időnként a szerény, visszahúzódó angyalból, megállíthatatlanul kitört a szenvedélyes kisördög. Volt, mikor a legegyszerűbb helyzetet is túlbonyolítottam, és máskor, mikor már az emberek felkészültek a leghosszabb vívódásomra, minden lehetséges problémán átsiklottam és vágtam bele a megvalósításba. Volt, hogy minden lépésemet óvatosan megfontolva indultam el az úton, aztán hirtelen mozdulattal, minden észérvet feledve ugrottam fejest a mélybe. Igen, mindig is éreztem ezt a kettősséget.

   Ugyanezt éreztem akkor is, mikor azt mondta egy barátom, higgyek végre magamban, és keressem meg az értékeimet, meg fogom találni.....Egyrészt nagyon örültem, mert ez azért sejtette, hogy ő már valami értéket felfedezett bennem. :)))  Másrészt el is bizonytalanodtam, mit mondjak erre? Hisz talán nagyképűnek tűnnék, ha azt mondanám, én nagyon is tisztában vagyok az értékeimmel, és hiszek magamban.... az emberek ítélőképességében nem hiszek. Abban, hogy ők is látják bennem, s hogy egyáltalán érdekli őket.

   Igen, azt gondolom, én tisztában vagyok az értékeimmel. Legalábbis a saját értékrendem szerint. De naivság lenne azt gondolni, hogy az enyém lenne az etalon. Körülnézek, és látom milyen tulajdonságokkal lehet boldogulni, többre vinni, sikeresnek lenni. Na, ezek nincsenek meg bennem....Szerencsére! 

    Bármerre nézek, látom, hogy csillogni-villogni kell a nőknek. Mindenkit igyekeznek átváltoztatni, szebb ruhába bújtatni, hogy úgy legyen jó nő. Akkor magamra nézve, hogy hihetném el fenntartások nélkül, hogy nem látnak szürkének? Ja, hogy a szépség belülről fakad? Talán igen, de azért valamiért mégsem utánam fordulnak meg az utcán! :)))  Mondjuk emiatt még sosem fájt a fejem...

   Biztos lehetne  több önbizalmam, bár itthon, a négy fal között, egyedül, elég nagy van. :)))   Mint oly sokan, én is hordok magamon hegeket a gyerekkorból, és volt pár elejtett mondat a múltamban ami igen mély nyomot hagyott bennem. S mikor nagypocakos kamaszlányként megbámultak az utcán és összesúgtak a hátam mögött, az skarlátbetűként égett a lelkembe. Ezek többnyire nem tettek jót az önértékelésemnek. De tudom, az emberek szerencsére nem egyformák. Vannak, akik tényleg olyannak látnak, amilyen vagyok. Talán többen is mint gondolom. S nagy-nagy örömömre, olyan is van, aki olyan mélységekben is ért engem, amit nem is reméltem. Pedig egy kicsit sincs könnyű dolga! :)))... Lehet tényleg jobban kellene bíznom......Nem is annyira magamban, sokkal inkább az emberek tisztánlátásában...Ígérem, megpróbálom...