Mikor sok évvel ezelőtt anyukám itt hagyott bennünket, egy gondolat könnyítette meg az elfogadását a döntésének, reméltem, olyan helyre jutott, amilyenre vágyott. Bíztam benne, hogy ott jobban érzi magát mint itt a földi életében tette, végre nyugalomra talált....Sokszor gondoltam rá, vajon milyen lehet az a világ? Nem hihetünk mást, mint, hogy jobb mint amiben élünk. És ha így van, akkor az, aki már ott van, vajon szeretné, ha mi is követnénk, és egy könnyebb életet élhetnénk? Vajon ha tehetné, hívna magához? Egyáltalán ott is egymásra találnak a régi ismerősök? És ha valakivel nem akarnak találkozni, akkor mi van? Hiszen hányan menekülnek el a földi élet poklából oda, ahol békét remélnek. És mi van, ha előbb-utóbb ott is utoléri őket a rémálom? Vagy ott mindenki jóvá válik?

    Tudom, nagyon elrugaszkodtam a valóságtól.....De most, hogy már apu is odaát van, újra kísért a kérdés. Mi van, ha ott is együtt vannak? Mi van, ha folytatódik az itteni pokol? Mi van, ha mindkettőjük több évnyi nyugalma szűnt meg a találkozáskor? De ha nincs találkozás, akkor mivel vigasztaljuk magunkat mikor ott állunk majd a két világ határán? Ha nem hihetjük, hogy majd találkozunk a szeretteinkkel, akkor mibe kapaszkodjunk?

    Nem igazán hiszek a mennyországban sem a pokolban, de valahol lennie kell a lelkeknek! És ha majd az enyém elhagyja a testem, olyan jó lenne megválogatni, kivel találkozzon!....Mindegy nekem, hogy hol, jöhet a menny vagy a pokol... Nem céloztam meg egyiket sem....Itt a földön mikor jó voltam, megjártam a poklot, mikor kevésbé voltam jó, a mennyországban éreztem magam....Ha majd eljön az idő, megyek ahova küldenek, csak olyan jó lenne tudni, hogy olyan lelkek vesznek majd körül, akiket szeretek...

 /  1946.01.04. - 2000.03.29.   /
 /  1942.07.15. - 2012.10.24.   /