Olykor elgondolkodom, vajon mit gondolnak az emberek, hisz biztos vagyok benne, többekben felmerült, s fel is tették már a kérdést, miért írom ezt a blogot? Hiszen igazából a kutya nem kíváncsi arra, hogy én miről mit gondolok, egy-egy elcsípett mondat, egy dal mikor hógolyóként befészkeli magát az agyamba, milyen lavinát indít el bennem. Honnan-hová tartok, milyen gondolatmeneten haladva jutok el a nagy igazságig, a saját igazságomig. Nem kíváncsi rá, és valóban nem is tartozik senkire!

   Persze már többször leírtam miért írok, de biztos van aki nem tudja átérezni mi a jó nekem ebben. Vagy azért, mert teljesen feleslegesnek érzi ennyit agyalni lényegtelen, vagy éppen egyértelmű dolgokon. Teljesen értelmetlennek tartja kimondani, leírni a nyilvánvalót. Talán igaza van....

   És most jön a szokásos de...

  Mi emberek társas lények vagyunk Gondolkodunk, beszélgetünk, vitázunk, érvelünk, elmondjuk a magunk, és meghallgatjuk a másik gondolatait....Egy tökéletes világban....De ha jobban belegondolunk, és tényleg őszintén magunkba nézünk, be kell lássuk, többnyire ez nem így van. Mindenki mondja a magáét, és a legritkább esetben vagyunk kíváncsiak a másik gondolataira. Maximum a mi gondolatainkra várunk reagálást. Ha ezt megkaptuk, elégedetten megyünk tovább. Ha valaki most azt mondja, ez nem így van, ő mindig kíváncsi a másik emberre, ha beszélget valakivel ő minden témára nyitott, mindig figyelmesen meghallgatja, akkor minden tiszteletem az övé, mert ő a ritka kivétel. De azt érzem, a legtöbb ember nem ilyen. A legtöbben megelégszenek azzal, hogy elmondhatják amit akarnak, igazából nem érdekli őket, nem az a fontos, hogy meghallja-e valaki, figyelnek-e arra, érdekel-e valakit amit mondanak? Elég ha csak úgy tesznek...Hiszen megkapták amit akartak...Elmondhatták!

  Hát ilyen egyszerű ez. Pont olyan vagyok mint a többi ember....Megelégszem azzal, hogy elmondom....S ráadásul így olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy közben nem kell azt látnom, hogy a másik ember iszonyatosan gondolkodik azon, mit is főzzön vacsorára...

  Akinek ez megint egy olyan se füle se farka magyarázat volt, hát számára eszembe jutott egy emberibb ok: Majd ha már nem leszek,( nem mintha halni készülnék ), ezekből a bejegyzésekből talán valamennyire megismernek az unokáim....már ha kíváncsiak lesznek milyen volt a nagyi fiatalnak. Na jó....nem annyira fiatalnak. Ez így elég földhöz ragadt, mindenki számára elfogadható magyarázat?