Megoszlanak a vélemények. Van aki szerint a cél a fontos...Kell valami, ami felé haladunk, ami értelmet ad az életünknek. A célunkért fel kell áldozni ezt-azt, át kell vergődnünk nehézségeken, de a végén elégedettek és boldogok leszünk.....S van a másik vélemény, mely szerint az út a fontos....Az, hogy élvezzük az életet, hogy önmagunkhoz hűen, nem megalkudva éljük a mindennapokat. Hiszen a vége úgyis ugyanaz....

   Nem tudom melyik vélemény az igazabb...Mikor útnak indulunk, mindannyian kitűzünk célokat. Kialakítunk egy  fontossági sorrendet, ha valamit nagyon akarunk, azért bármit megteszünk, és könnyű szívvel, néha ugyan kissé nehezebben, de lemondunk dolgokról....Idővel, mikor látjuk, hogy a valaha olyan fontos célok a megvalósulásuk után már nem is okoznak örömöt, elgondolkodunk....Megérte? És legközelebb már óvatosabban bánunk az álmokkal, kevésbé vagyunk lelkesek, mert befészkeli az agyunkba magát a gondolat, hogy lehet nem is éri meg áldozatokat hozni egy helyzetért, egy tárgyért....egy kapcsolatért. ...S akkor az ember valamit elveszít....

  Már nem akar célokat, már csak az útra figyel, hogy abból kihozza a legtöbbet amit lehet. ...De vajon lehet jó egy olyan út, ami sehova nem vezet? Vajon lehet teljes életet élni ha nem vágyunk, nem várunk semmire?

  Mikor sok-sok évvel ezelőtt ott állt menyasszonyként, s remegő hangon készült kimondani az igent, még voltak céljai. Hitt abban, hogy közösen megmutatják a világnak, hogy lehet ezt másképp is csinálni. Hasonlóan mélyről jöttek, és nagy volt bennük az elszántság, hogy majd ők!!!....Majd ők megteremtik a biztonságot, a szerető családot maguknak, és a gyerekeiknek. Aztán egy idő után, ez már csak az ő célja maradt....Küzdött érte nagyon, sokkal tovább mint kellett volna...Végül mégis kénytelen volt feladni....Pont azért, hogy valamit megőrizzen abból, amit megálmodott a legelején, még ha magára is maradt az álmaival.....Kudarcot vallott, és sajnálta nagyon, hogy így alakult, de a legnagyobb veszteség az volt, amit akkor még nem is tudott. Akkor még nem sejtette, hogy a reményt vesztette el... Nem gondolta, hogy értelmetlennek fogja érezni, nem lesz többet ereje küzdeni az álmaiért. Akkor még azt gondolta, eljön az idő, mikor ismét tud majd hinni és harcolni egy újabb célért. De az első komolyabb akadálynál rájött, ő már nem akar harcokat. Ha nem megy, nem megy ....Nem áldoz fel éveket, nem adja fel újra önmagát azért, hogy megmentsen valamit amiben több a rossz mint a jó....És azóta inkább egyedül megy az úton, ezt választotta.....S próbálja észrevenni az élet apró szépségeit, élvezni a szeretetet amit a családjától kap, és járni a maga útját.....Ami azért annyira mégsem céltalan....Minden napot túl akar élni, mert a szíve mélyén hisz abban, hogy majd egyszer, legyen az bármilyen soká....megleli újra a reményt...