A szerelem jó ....Azt hiszem, ezzel mindannyian egyetértünk. Az egyik legjobb dolog az életben! Mindenki átélheti, nem számít pénz, sem rang, sem szépség....Elméletben legalábbis. S persze igyekszünk is megőrizni az illúziót, hogy tényleg így van....ameddig csak tudjuk.

   A szerelem jó...A beteljesült mindenképp. Én, mint nagy álmodozó , mindig azt gondoltam, hogy a beteljesületlen, a plátói szerelem is csodálatos érzés. Emlékszem, mikor kamaszként minden gondolatom az épp aktuális "szerelmem" körül forgott... Reggel lelkesen mentem az iskolába, tudva, hogy látni fogom, reménykedtem, hogy rám néz, talán még meg is szólít...És kicsit sem törte meg a lelkesedésem, hogy rám sem hederített. Úgy éreztem, bármeddig ellennék ebben a lázas izgalomban, hiszen rá örökké tudnék várni...

   S persze emlékszem mikor már felnőtt fejjel teljesen véletlenül sűrűbben vezetett "arra" az utam, kicsit hosszabb volt a reggeli készülődés a tükör előtt, és jobb kedvvel indult a nap, ha szembejött velem az utcán....Igen...a plátói szerelem egy nagyon jó érzés...

   Csak ahogy telnek az évek, ahogy egyre öregebbek leszünk, valami megváltozik... A gyerekfejjel olyan végtelennek tűnő időt sajnos már végesnek érezzük. Azt, hogy várunk valakire egy életen át, már feleslegesnek, és valljuk be, kissé nevetségesnek is gondoljuk. Hisz' már tudjuk, hogy valami oka van annak, hogy kispadra vagyunk ültetve....És egy idő után már úgy érezzük, hiába is kapnánk lehetőséget, már nem okozna felhőtlen boldogságot. A büszkeségünk legyőzi a lelkesedésünket, a józan ész legyőzi a várakozásba belefáradt érzéseinket....Már tudjuk, bármennyire is romantikus egy plátói szerelem, örökké még az sem tarthat...