...Ez itt a kérdés! Olyan könnyűnek tűnik a dolog... Meg kell hozni egy döntést, és ki kell tartani mellette. Na igen. Ha az ember elég határozott, tud csak az eszére hallgatni, és kemény is tud lenni ha kell, akkor talán megy ez gond nélkül. Mindig nehezen hoztam meg döntést, de ha már megtettem, többnyire kitartottam mellette. Segítségemre volt a büszkeségem, az, hogy nem akartam segget csinálni a számból. Makacs emberként kitartottam akkor is, ha könnyebb lett volna belátni, hogy hülyeség volt egy-egy véleményem, elhatározásom.....Aztán szép lassan megváltoztak a dolgok...Már tudom, a büszkeség nem mindig jó tanácsadó. Van, hogy megnehezíti az életünket. Mert tévedünk....Én is, Te is, mindenki....

   Ha csakis a büszkeség az, ami megakadályozza a belátást, azt, hogy nem azt kaptuk amire számítottunk, ha nem megkönnyebbülés, hanem további vívódás követi a döntést, akkor nem szégyellem belátni, hogy tévedtem. Akkor nem érdekel a büszkeség....Sokkal inkább aggaszt, nem tudom, hogyan tovább???

   Amikor kútba esett szamárként bőgök, és összeszedve magam, próbálok a rám dobált mocsokból képcsőt építve, lépésről lépésre kimászni a gödörből, van, hogy megtorpanok. Elgondolkodom, biztos ki akarok menni?....Jobb lesz? Ha kimászva ugyanaz vár rám, ami azelőtt volt, akkor talán jobb lenne lent maradni. Hisz' innen már nincs lejjebb...

   Hiába tudom, hogy ki kell mászni, valami visszatart...Talán még nem elég rossz,.. talán még hiszek valamilyen csodában... Nekiindulva, pár lépés után megtorpanok, mert érzem, nem jó az irány...De másfelé nincs út....Pedig mennék én elszántan, kibontanám a kút falát, sziklákat görgetnék el az útból, ha tudnám, hogy érdemes....Ha egy kicsit is azt látnám, hogy rajtam múlik....Nem adnám fel...Tenném, amit tennem kell, kétségek, elbizonytalanodás nélkül...De mikor nem tudom, mi a jobb, ha feladom, vagy ha küzdök, mikor az sem jó ha teszem, és az sem jó ha nem, akkor nehéz jól csinálni...