2011. nov 13.

Oázis

írta: Gray mouse
Oázis

  Hová mész? - kérdezte a kisfiam látva az izgatott készülődésemet. - Nem tudom, de ha hazajövök, elmesélem. - feleltem, és tényleg így is volt. Persze nagyvonalakban tudtam hová készülök, de több szálon futott a dolog, így elég kusza volt a helyzet, fogalmam sem volt mi lesz a vége. Mikor hazaértem, már egyértelmű volt a válasz. - Elmentem egy helyre, hogy megismerkedjek egy lánnyal.

  Milyen lánnyal? - érdeklődött tovább a kicsi. - Egy kedves, felnőtt lánnyal, olyannal mint Ildikó. - mondtam röviden. Persze ennél sokkal több van ebben a találkozásban. Mert amellett, hogy tényleg nagyon kedves, szimpatikus lányt ismertem meg Eszter személyében, egy komoly önismereti tréningen is részt vettem. Megtapasztaltam , mennyire személyfüggő a viszonyom a világgal. Amíg nem érkezett meg, egy elesett, segítségre szoruló embert láttak a körülöttem lévők. Persze a munkájuk része, és biztos a jószándék is bennük volt, hogy mind fel akart karolni, amitől persze az idegbaj kerülgetett, és egyre zavartabb, idegesebb lettem. Aztán megjött ő, egyből önmagamra találtam, s elkezdtünk beszélgetni. Vagyis szokás szerint én beszéltem. Sajnos a zavarom kétféle viselkedést vált ki belőlem. Vagy megkukulok, vagy be sem áll a szám. Persze ez azon múlik, ki az illető. S mivel most egy olyan emberrel ültünk egymás mellett akivel a nagy korkülönbség ellenére is hasonszőrűek vagyunk, sok hasonló gondolatunk van, így csak beszéltem, beszéltem, beszéltem. Talán többet is mint kellett volna. Így utólag van némi hiányérzetem, amiért nem kérdeztem többet tőle. Talán tapintatból, talán mert nem tudtam mennyire akar bizalmába fogadni. De remélem, hiszem, hogy lesz még alkalmunk jobban megismerni egymást. És főleg bízom abban, hogy ez két egyenrangú ember ismeretsége lesz. Mert ugyan nagyon hízelgő, hogy ő olyan embert lát bennem aki valami jót közvetít az embereknek, de én szeretném ha csak egy őszinte, érdeklődő emberként ismerne, aki szívesen meghallgatja, beszélget vele, s persze olvassa a véleményét bármiről.

  Szóval ahogy ültünk beszélgetve, olyanok voltunk mint valami oázis a hatalmas sivatagban. Egy oázis ahol éltető vízként jelen van az egymásra figyelés, ahol minden üzleti lehetőség, anyagi érdek nélkül mosolygunk egymásra. Az üzlet, a termék és a pénz sivatagában a vele való beszélgetés jelentette számomra a túlélést... Sőt! Annál sokkal többet....Jól éreztem magam!

 ( Köszönet érte Z.-nek, hisz nélküle mindez nem jöhetett volna létre! S remélem, nem ért semmit félre, mert nem akartam senkit megsérteni. Őt meg pláne soha nem szeretném megbántani!!! Remélem ezt tudja, érzi! )

Szólj hozzá