- Nem tetszel nekem mostanában! - mondogatja egyik munkatársam az utóbbi napokban. Be kell vallanom, eléggé meglepett ez a kijelentése, nem is nagyon értettem. Na nem azon csodálkozom, hogy nem tetszem neki, hisz magamnak sem. Inkább az ért meglepetésként, hogy ezek szerint eddig tetszettem neki? Na nem mintha nem lenne mindegy! Egyrészt ő nekem régen sem tetszett, és mostanában sem változott ez az érzés bennem. De még ha tetszene sem változtatna semmin, mert munkatárssal soha többé nem bonyolódom semmiféle kapcsolatba. Észben kell tartani a mondást, mely szerint házinyúlra nem lövünk. Persze vannak jól sikerült munkahelyi kapcsolatok, és az ember hajlamos azt gondolni, ő is egy ilyen részese lesz. De többnyire kiderül, hogy a mondás intelme nem véletlen szüleménye. Sajnos ezt sokszor későn, a saját kárunkon tanuljuk meg. Én elég nagy árat fizettem ezért a bölcsességért, így biztos vagyok benne, hogy már az első rostán felakadnak a kollégáim. Na de van még férfi bőven, gondolhatnánk. Igen, csak elég sok a rosta is, és ember legyen a talpán aki mindegyiken át tud menni!

   Az a sok tapasztalat amit az ember akár a saját, akár mások történetei által összeszed a hosszú évek alatt, elég óvatossá teszi. Bizonyos kor után már mindenre odafigyel, igyekszik minden kockázati tényezőt kizárni az életéből, a kapcsolataiból. Ezért kialakít egy szűrőt, melyek segítségével próbálja a legkisebbre csökkenteni a lehetőségét annak, hogy újra belefut valamibe ami nem működik. Ha vége egy kapcsolatnak, az ember próbál rájönni mi volt az oka, hogy zátonyra futott a szépreményű kapcsolat. S ha rájön, igyekszik okulni belőle, s megfogadja, legközelebb jobban odafigyel. Mert többnyire így utólag belátjuk, már a legelején megjósolható volt a baj. Már láttuk a baljósló jeleket, de ugyebár ott volt az a rózsaszín köd.....meg persze reméltük, ez változni fog, vagy ha nem, majd megbarátkozunk a helyzettel. Hiszen szerettük őt, és mindannyian hajlamosak vagyunk kiegyezni félmegoldásokkal, s homokba dugott fejjel belemenni egy kapcsolatba. Azt remélve, majd a szeretet átsegít mindenen.

   Van, hogy tényleg jól alakul minden, de sokszor a szeretet is kevés, még többször pedig elmúlik és akkor már a hibák is felerősödnek. Ezért igyekszünk elkerülni egy újabb halálra ítélt kapcsolatot, ezért figyelünk egyre több mindenre. S ezzel azt érjük el, hogy egyre szűkül azok köre, akik átmennek minden rostán. De még akkor sem garantált, hogy közöttük lesz az akire vágyunk. Hiszen ezek a rosták csak azt szűrik, hogy milyen embert NEM akarunk. Azt, hogy milyet szeretnénk, ki az aki számunkra tökéletes, azt előbb magunkban kellene tisztázni. S jó lenne akkor is szem előtt tartani, mikor megjelenik az életünkben valaki, s mindent elsöprő érzésekkel elhomályosítja a jól végig gondolt szempontjainkat. Mert bármennyire is eltervezzük, hogy mindenre odafigyelünk, bármennyire is igyekszünk jól csinálni, sajnos újra és újra belefutunk zsákutcákba. De hát ilyen a szerelem. Ahogy Széchenyi oly bölcsen meg is írta:

  " A szerelem nem okoskodik, ha okoskodik, nem szerelem...! "