-Hozok egy plédet.- szólt kedvesen a fiatal lány és elindult a ház felé. A férfi csodálattal nézte könnyed járását, ahogy a kósza szél olykor meglebbenti szoknyáját. Mindig ilyen nőre vágyott. Valahol a harmincas éveiben járt, igen csinos volt, és hát az a tekintet! Igen, az a tekintet nagyon ismerős volt számára. Próbálta felidézni, hol is láthatta....Egyszer csak beugrott egy régi emlék...Feleennyi idős lehetett mikor egy pénzváltónál összeakadt a szeme egy gyönyörű latin nővel. Csak egy pillanat volt az egész, de utána évekig ennek a tekintetnek a bűvkörében élt. Mindenhol ezt kereste, de hiába....Már lemondott róla, s lám, most itt van....- Bár fiatalabb lennék! - sóhajtotta. Pedig mindent megkapott amire vágyott. Igazán csinos harmincas gondoskodik róla nap mint nap. Kedves mosolya, gyönyörű tekintete bearanyozza élete utolsó éveit. Mégsem volt teljesen elégedett. És nem azt sajnálta, hogy mindezért fizetnie kell, hisz hosszú évek alatt megtanulta, mindennek ára van. S vannak nők, akik bizony sokba kerülnek....Azt sajnálja, hogy most, mikor már mindent tud a nőkről, már nem tudja hasznát venni a sok tapasztalatnak. - Ha ennyi tudással újra fiatal lehetnék!!! - merengett oly sokszor magányos óráiban.

   - Szia!- szólt egy ismerős hang mellette. Kellemes meglepetés volt számára a nő érkezése. Egy ideje naponta beszéltek telefonon, s nagyon várta és élvezte ezeket a beszélgetéseket. De azt nem is remélte, hogy a nő képes hosszú kilométereket utazni miatta. Bár fiatal korában kissé örültnek tartotta a nőt, elég meredek dolgokra képes volt ha úgy hozta kedve. Tudott meglepetéseket okozni, mestere volt, hogy a legváratlanabb helyzetekben, néha kissé idegölő módon juttassa eszébe a létezését. De azt gondolta, így 70 felé azért már ő is lehiggadt. Így nagyon meglepetten, de örömtől csillogó szemmel fogadta a köszönését.

  Percek teltek el mire a férfi feleszmélt a meglepetésből.

  - Sétálunk? - kérdezte zavartan.

  - Nem, én versenyezni jöttem! - felelte cinkos mosollyal a szemében a nő, mire kettejük nevetésétől életre kelt a csendes park. A körülöttük lévő emberek értetlenül hallgatták  kacagásukat. Csak ők ketten értették milyen versenyről van szó.

   - Gyere te őrült! - fogta meg a nő kezét. A férfi addig-addig ügyeskedett amíg sikerült még közelebb kerülnie a nőhöz, pedig egyáltalán nem volt könnyű dolga. Mindketten kerekesszékben ültek. De végül sikerült annyira közel mennie hozzá, hogy a szemében meglátta a megcsillanó könnycseppeket. Az öröm könnyei voltak ezek. A találkozás örömkönnyei. A régi emlékeké, az utóbbi hónapok telefonbeszélgetéseié,  az elveszett éveké és a reményé ami soha nem szűnt meg létezni a nő szívében. Tudta mindezt a férfi, s kedvesen mosolyogva, lágy simogatással törölte le a könnyet a nő arcáról. 

   A haja ezüstösen csillogott a kora őszi napsütésben, az arca kissé megkopott már, talán csak a szeme csillogása emlékeztette valamelyest a régi önmagára. A hosszú évek nem múltak el nyomtalanul felette. Mikor megismerte, még szinte kislány volt, első gyengécske szárnypróbálgatásait tette meg a nővé válás útján. Most pedig itt van mellette immár megöregedve. S mégis, talán most először látja nőnek. Még fénykorában sem tekintett igazán nőként rá, bár mindig is kedvelte. S most önmaga is meglepődve vette észre, hogy ez az apró törékeny asszony hat rá....Rá, a férfira. Rá, aki oly lelkesen követi tekintetével a fiatal ápoló minden mozdulatát, bár közben érez némi keserűséget az elmúlt fiatalsága miatt. S persze a tudat miatt, hogy ez az érdeklődés nem kölcsönös. S most itt ül mellette valaki....Valaki, aki érkezésével , a puszta jelenlétével megnyugvást hozott az életébe. Újra férfinak érzi magát, érzi, hogy valaki úgy érez iránta, amiről már rég lemondott. Valaki, akivel félszavakból is értik egymást, aki nem a jócskán kopaszodó, megöregedett, segítségre, gondoskodásra szoruló embert látja benne, hanem a FÉRFIT....A férfit aki valaha volt. Aki tekintetével pillanatok alatt elbűvölte. Akit gondolkodó, értő és érző emberként nagyon lehetett szeretni. S persze a férfit, aki cinizmusával, dacosságával nagyon meg tudta nehezíteni , hogy szeressék.....

    Igen, mindig is tudta, mit érez a nő, de most érezte, hogy valami benne is megváltozott....Vagy lehet nem változott semmi?..Eddig is érezte, eddig is tudta, hogy egyszer eljön a perc mikor végre megnyugodhat, mert ott lesz mellette a NŐ....A nő aki szeretetet, megértést, nyugalmat, s persze hosszan tartó vitákat, beszélgetéseket hoz az életébe. Persze mást akart...egy fiatalabbat, hisz' megérdemli!....De most érzi, minden eddigi tiltakozása ellenére be kell lássa, örül, hogy itt van mellette....

   -Meghoztam a plédet, kezd hűvös lenni! - törte meg a csendet a fiatal hang.

  - Köszönöm kedves! Terítse a hölgyre, nehogy fázzon! - mondta miközben egy pillanatra sem engedte el a nő kezét. Az ápoló mindkettejüket betakarta a pléddel, és örömmel látta, hogy a férfi végre boldog.....