Fogalmazhattam volna másképp. Lehettem volna tapintatosabb, belátom. Talán egy hete így is lett volna, s talán pár nap múlva is jobban átgondoltam volna minden mondatom. De van az a perc, mikor valami fáj. Valami, amitől átértékelődik minden. Amitől tisztábban lát az ember, s ugyan nem akar bunkó lenni, de tudatni akarja, valami megváltozott. És odaszúr. Hálátlan lesz ahhoz aki önzetlenül felkarolta. Hálátlan ahhoz aki próbált segítő kezet nyújtani.

    Igen, most megmutattam a bunkó oldalamat, amitől mindenki számára világossá válik, miért is élek úgy ahogy élek. És mondjuk ki, meg is érdemlem! Aki nem tud köszönetet mondani, aki jó tett helyébe nem képes jót tenni viszonzásul, az meg is érdemli, hogy egyedül legyen. Megérdemli, hogy ne legyenek barátai, hogy senki ne nyissa rá az ajtót. Hát igen, én már csak ilyen gonosz, önző ember vagyok. Aki ilyennek lát, talán igaza van.

   De!!!   Én ha valakit kedvelek és szeretnék vele találkozni, akkor megkeresem, a lehető legőszintébben, minden érdek nélkül. Csak azért, mert érdekel mi van vele. Csak a régi ismeretség, esetleg barátság miatt. Azért, mert kíváncsi vagyok RÁ. Volt már, hogy megtettem....

   Viszont engem még nem sok ember keresett meg azért, mert kíváncsi volt rám. Keresett, mert egy "lehetőség " voltam. Egy a sok közül. Keresett, mert ez a munkája. És ez érthető, és el  lehet fogadni. Lehet szeretni vagy nem. Lehet tisztán belemenni a dologba, s lehet úgy tenni mintha nem tudnánk miről van szó. Lehet elutasítónak lenni, s lehet jópofát vágni hozzá. Próbáltam. Első körben próbáltam kizárni minden rossz érzést. Nem venni a lelkemre, hogy igazából csak egy lehetséges vevő voltam. Nem volt könnyű, de sikerült elfogadnom, ez egy ilyen világ. Most az üzlet az első, de biztos lesz alkalom mikor én leszek az érdeklődés oka. - gondoltam. Nem, nem mint nő! Annál sokkal több: mint ember!

   Aztán jött egy másik alkalom, majd egy újabb.....És akkor végre megértettem, nem, ez soha nem volt, és nem lesz más mint üzlet. És akkor el kellett dönteni, tetszik, vagy nem tetszik. És döntöttem. Persze továbbra is tehetnék úgy mint akinek nem számít. Sőt, nem is kellene hogy számítson! Hisz nem voltunk olyan kapcsolatban soha, nem voltunk igazán barátok. Egy vállrándítással megoldhattam volna a dolgot. Hiszen ha valaki nem kíváncsi rám, nem RÁM kíváncsi, akkor azon nem kell megsértődni, hiszen én sem sok embert tüntetek ki a személyes érdeklődésemmel, engem az emberek érdekelnek, úgy általában. De ha valaki nem érdekel, én nem is keresem meg semmilyen indokkal.

   Tudom, nem vagyunk egyformák! Tudom, van ezer hibám, tudok cinikus, és bántó lenni. Tudom, kérhetnék bocsánatot....Akkor is tudtam, mikor még nem figyelmeztettek rá. Nem esne nehezemre. De semmi sem változna. Igen, én úgy gondolom, igenis jogom van csalódottnak, kiábrándultnak lenni. Nem feltétlenül egy ember, sokkal inkább a valóság ábrándított ki. Az, hogy minden csak az üzletről szól.....És kedvelhetek én bármennyire valakit, van egy pont amit átlépve már nem akarok mosolyt erőltetni az arcomra. Még akkor sem, ha ez egyedül engem szomorít el. :(((