Fáradtan rogyott le a piszkos fülke ablak melletti ülésére. Üres volt a fülke, az egész kocsiban csak pár utas volt, hisz nagyon korán volt még. Minél hamarabb otthon akart lenni a gyerekei mellett. Sürgette volna a vonat indulását, mert érezte a sírás fojtogató szorítását a torkában. Nem akart sírni, előtte nem...Minden erejét összeszedve mosolyt erőltetett az arcára, és kinézett az ablakon. A férfi a korlátnak dőlve állt a peronon. Mosolygott, de érződött rajta a megkönnyebbülés, hogy a nő fent van a vonaton, s hamarosan megnyugtató távolságban lesz a megszokott, nyugalmas kis életétől. Kimondatlanul is érezték mindketten, nagyon észnél kell lenni. Vagy belemásznak valamibe ami túl bonyolult és sok áldozatot kívánna mindenkitől, vagy hagyják az egészet a csodába. A férfi könnyen döntött, de a nőben pár órával ezelőtt még kemény csatát vívott az ész és az érzelem.

.

   De ahogy várta a vonatot a peronon, talán a hajnali hideg levegő, vagy egy rosszul sikerült mondat kijózanította....Érezte, jobb ha nem jön többet.....S most, hogy fent ül a vonaton, biztosra tudja, ez a jó döntés. Nem ér annyit... egy férfi sem ér annyit, egy illúzió pláne nem, hogy az ember értelmetlen áldozatokat hozzon.

   Nézte a férfit, s arra gondolt, milyen lelkesen készülődött egy nappal ezelőtt erre a látogatásra. Izgatottan várta, a találkozást, a nagy beszélgetést. Várta az emlékek felidézését, az elmúlt sok-sok év történeteit. Maga sem tudta mit remélt, mit szeretett volna, de nagyon akarta ezt a találkozást. Volt, hogy szabadjára engedve a fantáziáját egy szép, romantikus folytatást remélt, de volt, hogy tudta, a legjobb az lenne, ha egy barátság bontakozna ki ebből a fura helyzetből. Eljött mindenféle különösebb ok nélkül, egyszerűen látni akarta őt......És nem bánta meg. Jól érezte magát, jó volt látni a több évtizede szeretett embert, jó volt látni mi lett, ki lett belőle. Jó volt érezni azt a sejtelmes, titokzatos érzést, hogy egy csomó emlék összeköti őket, de most mégis teljesen tiszta lappal állnak egymás előtt.....

   Az elmúlt pár órában úgy érezte magát mintha hullámvasúton ülne. Voltak felemelő pillanatok mikor nagyon közel érezte magát a férfihoz, s volt mikor azon kapta magát, hogy visszazuhant a valóságba. Volt mikor úgy érezte semmi nem változott sok-sok év alatt, a másik percben pedig egy vadidegen embert látott maga előtt. Közeledés és távolságtartás érzése váltakozott percről percre.

   S most itt ül a vonaton, vegyes érzésekkel. Nem tudja csalódottnak kellene lennie, vagy elégedettnek, hiszen találkoztak, átbeszélték az éjszakát....Hisz' ezért jött!!!... Fáradtan nézte a férfit, s eszébe jutott egy filmbe illő jelenet....A férfi felugrik a már épp indulni készülő vonatra, szorosan átöleli a nőt, szavak nélkül is érzik mindketten, hogy összetartoznak.....- Elmosolyodik, s arra gondol, milyen szerencse, hogy ez a férfi nem az az ugrálós fajta, mert bajban lenne!.....Még összezavarná a végre letisztult gondolatait. Mert így, hogy a férfi nem mozdul, legalább a könnyebb utat választhatja......kissé szomorkás mosollyal az arcán vet egy utolsó pillantást a férfira, tudván, hogy nem látja többé....