Van, hogy megbántok embereket...Van, hogy olyat akit szeretek....Nem az a célom, de ha leírom a véleményem őszintén, az bizony van, hogy félreérthető, vagy félreérthetetlenül bántó valaki számára. Még egyszer hangsúlyoznám, nem ez a cél, de olykor elkerülhetetlen. Persze fogalmazhatnék máshogy, talán befoghatnám a szám....De mikor elkezdtem írni ezt a blogot, hozzáteszem kizárólag a magam számára, az első szempont az őszinteség volt. Az, hogy nem cenzúrázom az írásaimat. Egyetlen egy határt szabtam, a gyerekeimet igyekszem nem megbántani. Nem is nagyon írok róluk. :) Ennek pedig egyszerű az oka: Azt, hogy szeretem őket, már elég nagy baj lenne ha ezen a blogon keresztül tudnák meg. Rosszat pedig nem vagyok hajlandó írni róluk.

  ...

  Van egy kedves ismerősöm, aki annyira lelkesen buzdít engem, s másokat is a könyvírásra, hogy már-már felmerül bennem a kérdés: Csak nincs valami érdekeltsége egy kiadónál vagy nyomdánál???  :)  / Bocsi, de ezt a poént nem tudtam kihagyni! /  Na de ne legyek cinikus, tudom, teljesen önzetlenül, jó szándékkal teszi ezt! Azt szeretné, ha mindenki kihozná magából a maximumot, s ha az íráshoz van kedve, esetleg némi érzéke, hát abban teljesedjen ki. Merjünk nagyot álmodni, s írjunk egy könyvet!

   Na igen! De mi az ami érdekelné az embereket? Mert már itt a neten sem olyan egyszerű népszerűvé válni. Vagyis megvan annak is a receptje. Rövid, lényegre törő, lehetőleg humoros írás az amit az emberek szívesen olvasnak. Ha egy ...

  Tartozom egy vallomással! Sajnos azt kell mondjam, bármennyire is nehezemre esik, de be kell vallanom, bizony én sem vagyok tökéletes. Tudom, tudom....aki ismer, annak meg sem fordult a fejében ilyesmi. :)

  De mostanában kezd úgy tűnni, mintha én tökéletesnek, tévedhetetlennek tartanám magam, s másokat is erről szeretnék meggyőzni. Pedig ez nagyon messze áll a valóságtól, sőt ezt egyáltalán nem szeretném, mert bizony komoly csalódás lenne a vége! Vannak kedves emberek akik kezdenek megkedvelni, talán már kedvelnek is. De azt kell mondjam, ez egy kissé egyoldalú ismeretség. És most nem arra gondolok, hogy csak ők ismernek engem az írásaimon keresztül  és én őket nem. Hanem arra, hogy az igazi énemnek csak egy kis részét ismerik....talán ...

  Hová mész? - kérdezte a kisfiam látva az izgatott készülődésemet. - Nem tudom, de ha hazajövök, elmesélem. - feleltem, és tényleg így is volt. Persze nagyvonalakban tudtam hová készülök, de több szálon futott a dolog, így elég kusza volt a helyzet, fogalmam sem volt mi lesz a vége. Mikor hazaértem, már egyértelmű volt a válasz. - Elmentem egy helyre, hogy megismerkedjek egy lánnyal.

  Milyen lánnyal? - érdeklődött tovább a kicsi. - Egy kedves, felnőtt lánnyal, olyannal mint Ildikó. - mondtam röviden. Persze ennél sokkal több van ebben a találkozásban. Mert amellett, hogy tényleg nagyon kedves, szimpatikus lányt ismertem meg Eszter személyében, egy komoly önismereti tréningen is részt vettem. Megtapasztaltam , mennyire személyfüggő a ...

    " Nincs annál szomorúbb, mint ha egy vasúti sín a párjába szeret." -Bár tudjuk, a párhuzamosok a végtelenben találkoznak. De kinek van annyi ideje?! Azért még az ő helyzetük sem reménytelen, hiszen egyszer kiszolgálják az idejüket, s kis szerencsével ugyanazon a vastelepen végzik. S talán szerelmük is beteljesedhet mikor a lángoló tűzben eggyé olvadva, templomharangként élhetik tovább az életüket az idő végezetéig.

  Igen, a reményt nem szabad feladni. Én is bízok benne, hogy valahol az öregek otthonában találkozom majd a Férfival, aki fogja majd a kezem, s kérés nélkül is meleg pléddel takargat be ha látja, hogy fázom. A szerelemből nem lehet kiöregedni. A FÉRFI agg korárban is az....Hogy az a szerelem már nem ugyanaz??? ...

   Most megyek el az életem nagy lehetősége mellett. Beajánlottak egy virágboltba, ahol szívesen fogadtak, még az sem riasztotta vissza őket, hogy nincs gyakorlatom a virágkötészetben. A mai világban egyáltalán nem megszokott módon türelmet ígértek amíg belejövök. Biztattak, hogy a kreativitás, a szépérzék, a munkához való hozzáállás ami igazán számít, a rutin megszerezhető. A kérdés csak az, akarom-e? Hát hogy a csodába ne akarnám!!! De tényleg csak ezen múlik?

   Persze én is hallottam már, ha valamit igazán akarunk akkor nincs lehetetlen. De én nem látom ilyen egyszerűnek a helyzetet. Persze régi vágyam válna valóra ha végre virágkötőként dolgozhatnék. Az, hogy díszcsomagolással is foglalkozhatnék már csak hab a tortán! ...

  Megvilágosodás és megbocsátás napja....Nagyon nagy lehetőség mindannyiunknak, hisz ki meri nyugodt szívvel azt állítani, hogy neki nincs szüksége ezekre? A kígyózó sor ami mindkét helyen volt mikor odaértem, bizony arról győzött meg, sokan vagyunk kiknek sikerült felkelteni az érdeklődését a kampánnyal. Mert hiába tudjuk mire van szükségünk, könnyen legyintünk, hogy majd....De egy adott nap, egy kampány mellett már nem megyünk el olyan könnyen. Főleg ha azt ígéri, mindezt ingyen megkapjuk! Hát én is nekiindultam, hiszen ha a megbocsátásra nem is volt szükségem, de a megvilágosodást az idén már nem akartam kihagyni. Tavaly még nem éreztem annyira aktuálisnak, de ez az év a változások éve. És azt ígérték, nem kerül semmibe. ...

   Ahogy leült a folyóparti sétány kopottas padjára, felsóhajtott. - Végre egy kis csend... - Ide nem ért el a városi forgatag szűnni nem akaró morajlása. Volt idő, mikor szerette a nyüzsgést. Szívesen üldögélt egy belvárosi teraszon és forrócsokit kortyolgatva figyelte az embereket. De egyre többször vágyott a csendre, a nyugalomra. Szeretett ide kijárni, szerette nézni a folyót. Minden évszaknak megvolt a maga szépsége. Mikor a tavaszi napsugarak felébresztették a természetet, a rügyek kipattanva virágba borították a fákat, benne is újjá született a remény. A nyári forróságban a fák árnyéka adott egy kis menedéket, a téli estéken pedig mesébe illő hangulatot teremtett ahogy a fény játszadozott az ezüstösen szikrázó hófedte ...

  "Nem azért élünk, hogy együnk, azért eszünk, hogy éljünk! "  --- Valahogy én is így vagyok ezzel. Nem központi kérdés az életemben az evés. Ha van eszek, ha nincs nem eszek....De ha már eszek, akkor szeretem ha az jó. Van-e kedvenc ételem? Hát nem is tudom....Talán az, amit nem nekem kell megfőznöm. :)  Na jó, nincs semmi bajom a főzéssel...de nem tudnék kedvenc ételt mondani. Időnként megkívánok ezt-azt, de inkább az ízek amik el tudnak csábítani.

  Ma felidéződött egy rég elfelejtett íz...

  S most menjünk vissza az időben legalább három évtizedet. Reggel iskolába menet egy kenyérgyár mellett mentem el. Szinte mindennapos volt, hogy ott vettem meg a tízóraimat. Két kiskifli és egy minivaj. Az eladók már kérés nélkül is ...

   Fáradtan rogyott le a piszkos fülke ablak melletti ülésére. Üres volt a fülke, az egész kocsiban csak pár utas volt, hisz nagyon korán volt még. Minél hamarabb otthon akart lenni a gyerekei mellett. Sürgette volna a vonat indulását, mert érezte a sírás fojtogató szorítását a torkában. Nem akart sírni, előtte nem...Minden erejét összeszedve mosolyt erőltetett az arcára, és kinézett az ablakon. A férfi a korlátnak dőlve állt a peronon. Mosolygott, de érződött rajta a megkönnyebbülés, hogy a nő fent van a vonaton, s hamarosan megnyugtató távolságban lesz a megszokott, nyugalmas kis életétől. Kimondatlanul is érezték mindketten, nagyon észnél kell lenni. Vagy belemásznak valamibe ami túl bonyolult és sok áldozatot kívánna ...

   Mi a baj? - kérdezik oly gyakran az utóbbi napokban.- ÁÁÁÁÁ!!!! - Üvölteném, de nem teszem. Pedig gyűlölöm ezt a kérdést! Minél gyakrabban kérdezik, annál kevésbé szeretem, s egyre idegesebb vagyok tőle. Hisz' mit mondhatnék? Mi az a válasz ami elég meggyőző lenne? Hiszen azt látva, hogy kissé magamba fordulva, kedvetlenül, talán szomorkásan végzem a dolgom, mindenki valami konkrét okot gyanítva teszi fel a kérdést. De mit is mondhatnék? Front van...fázom....álmos vagyok....kétoldali munkaundor....sorolom. Hisz' annál nyomósabb, elfogadhatóbb okot, mint hogy bent vagyok a munkahelyemen, nem tudok találni a kedvetlenségre. De vagyunk ezzel így egy páran!

  De mi van a felszín alatt?..... "Itt van az ősz, itt van újra, s szép mint ...

  Mégis, mit vársz tőlem??? - kérdezik hol dühösen, hol csalódottan a nőktől a férfiak, hol csak csendben magukban latolgatva a lehetőségeket. Szeretnének a kedvünkben járni, szeretnék ha boldogok, elégedettek lennénk.....mert az jelentősen megkönnyíti az ő életüket is. :))) A válasz roppant egyszerű! A férfi legyen gondolatolvasó, és tegyen legjobb belátása szerint!!!

  Jó, jó...!!! Tudom, nincs könnyű dolguk a férfiaknak. Még ha esetleg bele is látnának a női fejekbe, kiigazodni akkor sem lenne olyan egyszerű a nagy kuszaságban. Mert be kell ismernünk, többnyire elég nagy káoszra akadnának, hisz legtöbbször mi magunk sem tudjuk mit akarunk. De azt reméljük, azt várjuk, majd a férfi tudja, s minden bennünk lévő ...

    Időnként megállunk, körülnézünk, elgondolkodunk, hol is vagyunk most? Hova jutottunk, mit értünk el az életünkben? Jó esetben elégedetten bólintunk, igen, ez az a hely ahol lennem kell, jó úton haladok!

  Mert az út a fontos....Hisz' tudjuk, mindenképp a végére érünk, de nem mindegy milyen hangulatban, mennyi szépséggel és örömmel, vagy mennyi buktatóval és keserűséggel tarkított úton jutunk el odáig.

   Szép lenne azt írni,hogy mindannyian egyenlő esélyekkel indulunk, de ez nem így van. Életünk kezdetén szüleink lábnyomait követjük, nem sok beleszólásunk van milyen úton induljunk el. Van aki kipárnázott , s van aki poros, rögös úton kezdi el az életét. Felnőve aztán már sorra útelágazásokba botlunk, s onnan ...

     "Mindegy hogy mit, csak beszéljenek rólam!" -vallotta Gábor Zsazsa.

   Mindegy miért, csak nézzenek meg a férfiak! -gondolja sok nő. Hisz' mi másért plasztikáztatnák magukat oly sokan?! Még olyanok is, akik igazán csinosak, szépek voltak előtte. Csak ugyebár sok a csinos, szép nő, így nem voltak elég feltűnőek. Hát vesznek maguknak extra méretű melleket, töltetnek maguknak kacsacsőr formájú szájat, és még ki tudja milyen módon csúfítják el magukat. Mert azt gondolják, ezzel vonzzák a férfitekinteteket magukra. Egy cél lebeg előttük, mássá, különlegesebbé válni mint a többség, hogy észrevegyék őket. S ha ez másként nem megy, hát legalább a kirívó megjelenésük miatt figyeljenek rájuk. Mert így megfordulnak utánuk ...

  Elhatároztam, hogy a héten nyitott szemmel járok....Azt tanácsolták a csillagok, hogy a héten kezdeményezzek, mert ha nem, elszalasztok egy életre szóló kapcsolatot. Éreztem, ennek fele sem tréfa, nincs mit tenni, ki kell nyitni szemem és a szívem, itt a nagy lehetőség! Bármerre jártam, figyeltem az embereket, vajon melyiküket szánták nekem az égiek? Ki az aki életem párja lehetne, csak nem mer lépni? Néztem a tekinteteket, figyeltem a mosolyokat....de nem találtam rá. Pedig nagyon szerettem volna megtudni, ki lehetne az "igazi".

  Bár voltak kétségeim. Hiszen ha nekem kell ahhoz lépnem, hogy kialakuljon valami közöttünk, akkor ebből úgysem lesz semmi. Ismerem magam....Nekem szükségem van arra, hogy engem hódítsanak meg, hogy Nőként ...

  30 év ...Mire elég harminc év? Gyerekként átláthatatlanul hosszúnak tűnik, elképzelni, hogy mi fog velünk történni ennyi év alatt, lehetetlen. Csak azt tudjuk, megöregszünk. Persze nem, de 10 évesen a 40 éves önmagunkat már öregnek látjuk. Van, hogy 40 évesen is. :)

  30 év nagy idő...A csecsemőből gondolkodó, értő, érző felnőtt lesz. Az önmagát kereső kamasz egy tapasztalatokat, jó esetben bölcsességet szerzett középkorú emberré érik. A családot alapító fiatal 30 év alatt felnevel egy újabb generációt, és most az unokáknak mesél a régi szép időkről.

  30 év... sok minden történik egy ember életében, sok minden megváltozik, elsősorban mi magunk. A jó és a rossz események hagynak nyomot a három évtizeden. ...

  Több mint egy évtizede már, hogy véletlenül kezembe került egy romantikus novella. Elolvastam, és talán tőlem elég szokatlan a mondat, és talán nagyképűnek is tűnik, de azt gondoltam, ilyet én is tudnék írni....de ilyet nem akarok. Ha írnék, csakis jobbat írnék.....Na, azóta is készül a nagy mű... :)

   Aztán jött a net, vele együtt a lehetőség, hogy a naplós korszakot kinőve, valami újba kezdjek. Valamibe amiben kiteljesedhetek, teret kaphat a másik oldalam, amiben önmagam lehetek anélkül, hogy túl sokat adjak magamból az embereknek, hisz névtelen maradhatok. Elkezdtem írni....magamnak. És ezt egy középszerű kis novellának köszönhetem. Mert az tette a bogarat a fülembe, s ha a nagy mű még nem is született meg, tény, az "ilyet ...

....Nem, nem vagyok szomorú. Sem életunt, sem megkeseredett. Sőt, pesszimista sem.....Néha talán dühös, esetleg fáradt, olykor kissé csalódott....De hitem szerint egyszerűen megpróbálok tisztán látni....Gondolkodom....

  S hogy miért nem írok napsütésről, a fecskékről akik a villanydróton gyülekezve várják, hogy elinduljanak vándorútjukra? S miért nem írok a gyerekekről akik őszinte szeretettel ölelnek át, s nap mint nap erőt adnak a folytatáshoz? Miért nem írok a postáskisasszonyról aki reggelente mosolyogva adja át a leveleket, mindig van pár kedves szava, s ez meghatározza a reggeli munkakezdés hangulatát? Miért nem írok, vagy miért nem írok gyakrabban a jóról, a szépről ???

Azért, mert a jót, a szépet nagyon könnyen ...

  Manapság nagyon gyakran halljuk, agyunkba is vésődött rendesen, hogy van egy bizonyos lyuk aminek örülnünk kell!

   Halljuk, ha szóba kerül a munkahelyünk, amin szívünk szerint változtatnánk, a fizetés ami messze nem fedezi egy normális színvonalú élet költségeit. Halljuk, ha egy nagyobb lakásról, vagy egy szebb, tartalmasabb életről álmodozunk. Ha elégedetlenek vagyunk a párkapcsolatunkkal, ha változtatni akarunk egy jobb élet reményében. Könnyen fejünkhöz vágják, mikor szóváteszünk számunkra nem tetsző dolgokat, ha ki akarunk állni valaki vagy valami mellett.....Örüljünk, hogy lyuk van a hátsónkon!

  De tényleg örülni kell annak, aminek magától értetődőnek kellene lennie? Persze tudom, sokszor csak akkor ...

   "Amikor akar téged, csak téged...igazán...Félreteszi az egész világot, hogy eljöjjön érted, hogy magáévá tegyen. Nem létezik félelem, nincs kifogás, nem léteznek a távolságok, szabaddá téve magát az összes problémától a nehézségektől...nem létezik semmi....mert ha igazán akar valakit vagy valamit, akkor idő sincs átgondolni mindezeket, a kifogásokat. Az egyetlen dolog amit gondol, hogy ŐT AKAROM..."  /  Z.

  Elsőre a szerelem érzése jut eszünkbe. Vagy az erős vágyé, ami mellett eltörpül minden körülöttünk lévő dolog. Nem törődve semmivel, hagyjuk, hogy az érzések egekbe törő hullámai sodorjanak előre, hozzá, mindenen átgázolva. Minden olyan tisztának, magától értetődőnek tűnik, mi lehet fontosabb mint ...

   A modern kor vívmányaként betört életünkbe az internet, s vele együtt a gyors, szabad véleménynyilvánítás.  Bátran "tetszik"-elhetünk név és arc nélkül. Jó érzés, hogy egy lájk segítségével jelezhetjük elismerésünket kedvenc zenekarunknak, írónknak, vagy egy fotó készítőjének. Ha kedvünk van üzenhetünk általa ismerőseinknek, ajánlhatunk számukra nekünk tetsző zenét, írást, fotót. Hiszen ebben az óriási hírkavalkádban lehetetlen követni minden minket érdeklő oldalt. S időnként belebotlunk valamibe, amit szeretnénk ha mások is hallgatnának, olvasnának, néznének. s ekkor csak egy kattintás, és már fel is hívtuk a figyelmét a többieknek a hírre. Nem véletlenül népszerű a lájkolás, talán a legnagyobb erőssége ...

   Bármerre nézek, kezeket látok. Jó szándékú emberek segítő kezeit. Csak meg kellene fogjam valamelyiket, és megváltozna az életem.  Miért olyan nehéz ez?

  Emberekét akiket régóta ismerek, és emberekét akiket alig. De mindannyian kedvesek, szimpatikusak, így igazán egyszerűnek tűnik a dolog. Megfogom valamelyiket, és hagyom , hogy kirántson a magam köré épített fal mögül, és megmutasson egy másfajta életet. Egy olyat, ahol az emberek kedvesek, ahol kíváncsiak a másikra és figyelnek egymásra. Ahol pezsgő társasági élet van, nagy bulik, ahol jól érzi magát az ember. Baráti összejövetelek, beszélgetések ahol őszintének lehet lenni.....

  És csak annyit kellene tennem, hogy megfogom a felém nyúló kezek egyikét. S hogy ...

  „A dongó fizikailag nem lenne képes repülni, de a dongó ezzel nincs tisztában, úgyhogy továbbra is repül.”  /  Mary Kay Ash

   Az ember tisztában van a fizika törvényeivel, de legyőzve azt mégis repül....S minden tiszteletem az övéké!

  Városunk két elszánt fiatalembere elhatározta, hogy Kvasz András tiszteletére motoros siklóernyővel körberepülik a határmentén Magyarországot. Nem kis dologra vállalkoztak. Már az út megszervezése, támogatók keresése sem volt könnyű feladat, hisz nem üzletemberek, nem is akartak ebből üzleti vagy politikai kérdést csinálni. Csak repülni szerettek volna, teljesíteni egy maguk által kitűzött célt. Úgy, hogy közben ne kelljen eladni magukat, ne kelljen belemenni olyan helyzetekbe, ami ...

   Egy nagy sóhaj, mély levegő, és beléptem a munkahelyem ajtaján. Az első ember akivel találkoztam kedves volt. Mosolyogtam, visszamosolygott. Majd a következő is, és még egy páran.....Szeretnek....gondolhatnám. De kit és miért?

   Hát engem!......Azt akit látnak, amit látni hagyok magamból. A mosolygós, barátságos, csendes embert. Aki figyelmes, szó nélkül felpattan ha segíthet, akinek fát lehet vágni a hátán. Aki tapintatos, aki meghallgat másokat, akiben meg lehet bízni. Hát igen....szeretnek!

  De vajon szeretnének engem is?.....Azt aki értetlenül nézi a hatalmi harcokat, és megbotránkozik a rosszindulatú áskálódásokon?  Aki olykor elkeseredik a közöny és butaság láttán? Akinek van véleménye és le is írja azt? ...

  Be kell lássam, tegnap bizony átestem a ló túlsó oldalára. Meg is ütöttem magam, de szerencsére nem nagyon, csak épp' annyira, hogy elgondolkodjam...Kell ez nekem?

  Kezdem az elején: Már egy ideje tagja vagyok egy közösségi oldalnak. Szép csendben elvoltam, néha-néha megmutattam magam az üzenőfalon, de a jellemző a csendes jelenlét volt. Aztán az utóbbi napok eseményei, egy-egy jónak ítélt hozzászólás megrészegített, s egyszer azon kaptam magam, hogy tele velem az üzenőfal. Hozzászóltam egy idézethez, majd egy szerintem kioktató, lekezelő hozzászólás írásra késztetett, és innen már nem volt megállás.....hát, kicsit sok voltam.

  Gondolom ilyen mással is előfordult, ezen még csak-csak túltenném magam. Ami zavar, hogy hiába ...

....a világhírnév felé! :) Jó, jó...ezt egy pillanatig sem gondoltam komolyan, de valami megmozdult. Olvassák az írásaimat, és vannak akiknek még tetszik is. Legalábbis azt mondják. :)

   Furcsa érzés, nehéz is meghatározni mi jellemzi az utóbbi napok hangulatát. Persze elsősorban az öröm. De ott van mellette a zavartság, a bizonytalanság: ezt akartam? Tényleg érdemesek ezek a gondolatok arra, s vajon jók annyira az írások, hogy megosszam az emberekkel? Szabad ennyire kitárulkozni idegen emberek előtt? És érdekelheti ez az embereket? Hiszen aki volt hasonló helyzetben, vagy úgy gondolkodik dolgokról mint én az minek olvasná? Hisz átélte, érzi, tudja e nélkül is. Aki pedig nem érti, nem érzi az pláne minek olvasná?! Kívülállónak nem ...

   Kezdetben volt az egér és a macska. Az egér éldegélt a kis egérlyukban, s mikor elunta magát előbújt. Tudta, kint már les rá a macska, és kezdődhetett a macska - egér harc. Mind ismerjük a klasszikus párost. Tomot, aki rendületlenül üldözte Jerryt, nem törődve a kudarcokkal, mindig újult erővel vetette bele magát a küzdelembe.  Na és persze Jerryt , aki leleményességével, ügyességével keményen állta a sarat, nem adta könnyen magát. Olykor Tom elgyötörve, megtépázott önbizalommal kullogott el némi nyugalmat keresve. S Jerry elégedetten bújhatott vissza békés otthonába....De mindig eljött az a pillanat, hogy hiányzott neki a játék, hát elkezdte provokálni a macskát, aki persze újra összekapva magát elszántan vetette bele ...

  Kell egy ház.....ez vitathatatlan. Mindenki vágyik egy otthonra, egy házra, jogosan. Van akinek megadatik, s van kinek nem. Vannak akiknek az ölébe pottyan, van aki keményen megdolgozik érte, s van aki hiába is gürcöl, soha nem lesz háztulajdonos. Hogy ez jól van-e így, igazságos-e, nézőpont kérdése. Mindig is voltak s lesznek is társadalmi különbségek, ezen rágódni értelmetlen.

    Amin mostanában gondolkodom, az a "mekkora és minek akkora?" kérdése. Egy kedves ismerősömmel beszélgetve hangzott el egy félmondat, mely szerint a többszintes háza nagy neki. Félre ne értse senki, ebben semmi hivalkodás nem volt, ismerem annyira, hogy egy pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy dicsekszik. De tényleg! :)

  Azonban így utólag szívesen ...

   Rendet akarok!!! Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire zavarni fog a felfordulás a lakásban. Mindig azt az elvet vallottam, a lakás van értünk, és nem fordítva. Ebben persze tagadhatatlan, hogy a kényelmességem is szerepet játszott. Na azért nem kell iszonyatos kupira gondolni, de tény, ha váratlanul állított be hozzánk valaki, volt, hogy kínosan éreztem magam. De ha kellett, vagy épp kedvem volt, 10 perc alatt patentra összekaptam a lakást.

  Mikor Máté megszületett, tudtam, hisz a nagy gyerekeim már hozzászoktattak, hogy ne is reménykedjek 10-15 évig rendre. Ma ha úgymond rend van, akkor is bármerre nézek, játékokat látok. És ez jól is van így,bár az optimális az lenne ha ez a gyerekszobára szűkülne. De az nincs... S mivel én igazán ...

    Beszélgettünk....tisztán, őszintén, érzelgősség nélkül. Kicsit már régóta ismerjük egymást, valahonnan a gyerekkorból. Vannak közös emlékek, bár egyik sem nevezhető mérföldkőnek az életünkben. Be-bevillan egy-egy kép táborokról, kalandos hegyi túrákról, egy fényképezőgépről és egy lányról, aki nem én voltam. :) Persze ez az ismeretség elég megkopott már, hisz azóta nagyon messze kerültünk egymástól.

   Két életút ami nagyon különbözik egymástól. Van ő aki karriert épített, a családalapítást igazán nem kapkodva el élte, élvezte az életet. S vagyok én akinek a család lett a karrierje. De ami közös bennünk, mindketten a lehető legjobban akartuk csinálni. Hogy ez nem egyforma sikereket hozott nekünk, az már ...

   Megszületett....Igen, megszületett az első diploma a családban. Vagyis egyből kettő!!!

  Jó, jó...tudom, most más tollával ékeskedem, de hát engedtessék meg ez most nekem!  Sajnos én sem elég kitartó, s talán elég okos sem voltam egy diplomához, az ezzel járó dicsőséget azonban minden szívfájdalom nélkül magamra vállalom. :) 

  Az történt ugyanis, hogy  Ildikó a lányom túl van az államvizsgákon és diplomás ember lett belőle. Sokat tett érte, nagyon akarta, és megcsinálta!!! Gratulálok neki, és tiszta szívből kívánom, hogy a lehető legjobban alakuljon a szakmai pályafutása....Az esélyt megszerezte hozzá, reméljük a szerencse is mellé áll. Mert mind tudjuk, a tudás és az akarás nem mindig elég. De hiszem, ha ilyen ...

 Osztálytalálkozón voltam.  Húúú de vártam! Rég nem látott emberek, kik végig kísérték a gyerekkorom. Akik tudják milyen vagyok, akik előtt nem kell restellnem, hogy iskolázatlan maradtam. Nem kell magyarázkodnom, hogy nem az eszemmel volt a baj....vagyis igen, csak másképp. :) Régi ismerősként nem azt látjuk a másikban, hogy most miként megy a sora, ki lett belőle, csak egy felnőtté vált gyereket, akivel sok-sok közös emlék köt össze.

  Jó érzés volt meglátni annyi év után a többieket. A szívem a torkomban dobogott, kezem -lábam remegett az izgalomtól. Gondoltam, idővel majd oldódik a feszültség, és egy felszabadult este vár rám....Nem így lett. Sajnos a várt könnyedség, az hogy természetes lesz , hogy újra együtt az osztály, ...

   Az emberek még mindig tudnak meglepetést okozni. Van valaki, akinek a munkája és a viselkedése is minősíthetetlen, és ezt a többség hasonlóan gondolja. Vagyis eddig így gondolták, többször háborodtak fel miatta. Hogy miért a múltidő? Nos, pár hete felmerült, talán el fogják bocsátani a munkahelyéről. Persze nem fegyelmivel, amit ugyan már simán kiérdemelt volna, hanem jó kis végkielégítéssel. Igazán nem lehetne oka panaszra, hisz hónapok, sőt évek óta erre várt. Vagyis csak ezt mondogatta, de a jelek szerint csak vagdalkozott a szavakkal, gondolván, ő úgyis nélkülözhetetlen. Kiderült, nem az!

   Most, hogy komolyra fordult a dolog, persze már fél és kapaszkodna mindenbe. Játssza a mártírt, sajnáltatja magát, mindenkit okol ...

   1981 iskolai szavalóverseny.....Izgalommal választottam ki a verset, ami persze nem volt egy könnyed vers. Akkor azzal magyaráztam a választást, hogy ezt lehet érzelemgazdag átéléssel szavalni. De valószínű, hűen tükrözte a  lelkiállapotomat. Lázadó kamaszként vágytam a szabadságra, a fene nagy igazságérzetem tiltakozott az összes értelmetlennek tűnő korlát ellen.

    Ha belegondolok, nem sokat változtam. Már jobban tűröm a szabályokat, sőt igen szabálytisztelő embernek tartom magam. De az értelmetlen, logikátlan szabályok még most is felháborítanak. A vers amit akkor szavaltam, most is épp oly aktuális, bár így 30 év elmúltával, már nem azt jelenti mint akkor.....De ma is szívesen választanám....

 Petőfi Sándor: A ...

  Negyvennegyedjére ünneplem a születésnapom, de nem emlékszem, hogy valaha is ilyen nyugodtan éltem volna meg ezt a napot. Gyermekként mindig lázban égtem, vajon mit kapok ajándékba? Kamaszként már a nagylánnyá, majd a felnőtté válás izgalma járta át ezt a napot. Minden évben úgy éreztem, na, most már mindent tudok a világról, ennyi idősen már tele vagyok élettapasztalattal, nekem már senki nem tud újat mutatni. Persze minden évben kiderült, ez koránt sincs így! Később, ahogy "öregedtem", egyre fájóbban érintett az évről évre gyarapodó gyertyák látványa. A kerek számok okozta rémületről nem is beszélve!

   30....Na az volt a legdurvább. Úgy éreztem, innen már csak vegetálok, oda a fiatalság, már mindenen túl ...

  Pár éve már érlelődik bennem a gondolat, hogy meg kellene szavaztatni az ismerőseimet, persze emelt díjas sms formájában. Mivel a tv csatornák elég jól profitálnak ily módon, gondolom én sem járnék rosszul. Több ötletem is volt, de az igazi még váratott magára. Legnagyobb esélye a hosszú haj - rövid haj dilemmának volt, de felmerült a szemüveg - kontaktlencse, vörös haj - fekete haj, nadrág - szoknya, sőt még a  rakott krumpli - töltött káposzta kérdés is. De mind elvetettem. Aztán tegnap megvilágosodtam! Kiszavazó show-t kellene tartani a munkahelyemen! Az egyik jelölt én lennék, a másik egy kolléga, aki nagyon elszántan küzd, hogy az én helyemre kerüljön. Talán sikerül is neki, vagy a helyezkedési technikája miatt, vagy mert ...

  Sok-sok év telt el az utolsó találkozás óta. Nem láttam, nem hallottam róla két évtizeden keresztül. Majd jött az elhíresült közösségi oldal, s nagy izgalommal vetettem bele magam, hogy megkeressem Ő-t. Csak hogy tudjam mi lett vele, belőle. S megtaláltam!!!

  Mikor megláttam a fotóját, tudtam, nem csak egy "névrokon"-ra leltem. Ő az! Nagyon megváltozott ugyan, de a szeme, a tekintete a régi volt. Izgatottan kattintottam az adatlapjára, s látva mit írt magáról, mosolyogtam. Azóta számtalanszor eszembe jutott az a mondat: -Mondják, hogy ne csináljam, de csak csinálom!

  Mosolyogtam, pedig akkor még csak sejtettem mit is takar ez a sor. Egy makacs, lázadó embert képzeltem mögé, aki kissé cinikus ugyan, de van humora. Hát, nem tévedtem! Úgy ...

....Tudta, amíg nincs tisztában az érzéseivel, jobb ha senkinek nem szól. Megpróbálnák befolyásolni, de ő maga akar dönteni. Még minden zavaros, nem tudja mit is akar, de akárhogy dönt, az a sajátja lesz. Legyen az akár jó, akár nem.

  Kicsit megnyugodva segített elkészíteni a vacsorát. Közben az apja hazahozta az ikreket, egyből megtelt a ház élettel. Egy kicsit neki is jobb kedve lett. A kilátástalan helyzet ellenére vegyesek voltak az érzelmei. Kavargott benne a félelem a szomorúsággal és furcsa módon a megnyugvással. Az elmúlt hetek bizonytalansága felőrölte az idegeit, megkönnyebbült, hogy végre tudja mi a helyzet. Persze remélte, hogy kiderül feleslegesen aggódott, de számított rá, hogy nem úgy lesz. Talán ezért tudott ...

    Hát ezt is megéltük.....2010 utolsó napja van, gondolkodunk, értékeljük a hátra hagyott napokat, hónapokat. Voltak szép és kevésbé szép napok, voltunk lelkesek és olykor belefáradtunk az állandó küzdelembe, de túléltük. Ezt az évet is túléltük....Jó lenne ha a következő évben nem csak a túlélés lenne a cél........
Bár egy párbeszéd a kisfiammal ráébresztett, lehet mégis a legfontosabb a túlélés???

Feküdtünk az ágyban, már túl voltunk az esti mesélésen is. Egyszer megszólal a kisfiam:

-Anya, még az is jó a karácsonyban, hogy a játékokra amit kaptam, később is lehet számítani.
-Igen, azok az ünnepek után is itt lesznek, és lehet velük játszani.-feleltem, de nem igazán értettem, mi is a lényeg. De tudtam, nem ...

  A kis fenyő lassan növöget a napsugarak éltető melegében, olykor a jeges szél megtépázza a gyenge ágacskáit, de elszántan küzd, hogy életben maradjon és felnőve, élete csúcspontján Karácsonyfa legyen belőle. S eljön a nap, mikor ünneplőbe öltöztetik, és az ünnep fénypontja lesz, mikor csillogó gyermekszempár tekintete szegeződik rá, az emberek lelkét körbeöleli a melegség, a szeretteink mellett állva érezzük, jó, hogy együtt vagyunk..... S a Karácsonyfa boldog....Tudja, érzi, nem volt hiábavaló az élete.

  A meghitt pillanatok után félszemmel már az ajándékokra kacsingatva átjárja a kíváncsi várakozás hangulata a szobát. Gyermeki izgalommal bontogatjuk a csomagokat, és őszinte kíváncsisággal figyeljük, örülnek-e a mi ...