Be kell lássam, tegnap bizony átestem a ló túlsó oldalára. Meg is ütöttem magam, de szerencsére nem nagyon, csak épp' annyira, hogy elgondolkodjam...Kell ez nekem?

  Kezdem az elején: Már egy ideje tagja vagyok egy közösségi oldalnak. Szép csendben elvoltam, néha-néha megmutattam magam az üzenőfalon, de a jellemző a csendes jelenlét volt. Aztán az utóbbi napok eseményei, egy-egy jónak ítélt hozzászólás megrészegített, s egyszer azon kaptam magam, hogy tele velem az üzenőfal. Hozzászóltam egy idézethez, majd egy szerintem kioktató, lekezelő hozzászólás írásra késztetett, és innen már nem volt megállás.....hát, kicsit sok voltam.

  Gondolom ilyen mással is előfordult, ezen még csak-csak túltenném magam. Ami zavar, hogy hiába voltam "sok", a véleményem mégis bennem maradt. Be kell lássam, a pár mondatba sűrített mondandó nem nekem való. Tudom nem nagy dicsőség ha valaki a semmiről is órákig tud beszélni. :) De a kettő között talán meg lehet találni az aranyközéputat.  Az biztos, ezután jobban átgondolom mit írjak egy témához, s hogy egyáltalán írjak-e?!

  Mert az, hogy utána rosszul érezzem magam azért mert az emberek nem úgy értették amit írtam mint ahogy szántam, hát ez nem hiányzik. S hogy most jobban érezzem magam, hát leírom ami tegnap bennem maradt:

  "Ha egyszerre két embert szeretsz, válaszd a másodikat, mert ha az elsőt igazán szeretted volna, nem szerettél volna bele a másodikba..." / Johnny Depp

  -Szólt az idézet. Kezdeném azzal, hogy tetszik, és első olvasatra egyet is értek vele. A második felével mindenképp. Ha valaki bele tud szeretni egy másik emberbe, akkor valóban őt kell válassza, hisz az elsőt nem szerette igazán. Ami az én kérdésem, vajon ha a második az igazi, akkor miért, hogyan szeretheti még az elsőt is. Én elhiszem, hogy szerethet valaki két embert, de akkor szerintem egyiket sem szereti igazán. Azt mondják, a szeretet bonyolult.... Szerintem a szeretet nagyon egyszerűen működik, a kapcsolatok azok amik bonyolultak. Tudom most sokan vitába szállnának velem, ezért ki is fejtem miért gondolom így.

Én vagy szeretek valakit úgy ahogy van, vagy nem. Ha szeretem, minden jó és rossz tulajdonságával együtt szeretem.  S ha már nem, akkor az összes jó tulajdonsága sem tud kárpótolni az elmúlt érzésekért. S hogy miért szeretünk bele valakibe, s miért szeretünk ki belőle? Na ez tényleg bonyolult, és soha nem is kapjuk meg rá a választ....Talán mert nem ő az igazi?

  S itt jön a másik téma. Egyik hozzászóló, híres, elismert emberek idézetével érvelt, hogy nincs igazi. Hát ezzel az a bajom, hogy ha nagyon akartam volna, én is kereshettem volna olyan idézetet, amely azt vallja, hogy igenis van igazi.... De nem tettem, bár szeretem a bölcs emberek gondolatait olvasni, és olykor használni is. De nem akartam meggyőzni semmiről. Egyébként én úgy vagyok az igazival, hiszem, hogy létezik, csak minimális az esélye, hogy egymásra találunk. De az biztos, ha egyszerre két embert szeretünk, egyikőjük sem az. Nem véletlen, hogy a szeretőkből ritkán lesznek feleségek. Még akkor sem, ha esetleg elhagyja az elsőt a férfi. Többnyire választ egy harmadikat. Mert a két nő kiegészítette egymást, mindkettőben volt valami amit szeret, de végül olyat választ akiben ez együtt megvan.

  Tudom, nem kellene ennyit agyalnom egy idézeten. Mindenkinek szíve-joga úgy gondolkodni, s úgy értelmezni valamit ahogy szeretné. Nincs is ezzel bajom, nem akarok senkit befolyásolni.....Csak az dühít, ha nem úgy értik a mondandómat ahogy szánom. Hát ezért gondolom, jobb nekem a csendes jelenlét az üzenőfalakon.....vagy meg kell tanulnom tőmondatokban fogalmazni.....Hát az nehéz lesz! :-)