2011. jún 09.

Elveszetten

írta: Gray mouse
Elveszetten

 Osztálytalálkozón voltam.  Húúú de vártam! Rég nem látott emberek, kik végig kísérték a gyerekkorom. Akik tudják milyen vagyok, akik előtt nem kell restellnem, hogy iskolázatlan maradtam. Nem kell magyarázkodnom, hogy nem az eszemmel volt a baj....vagyis igen, csak másképp. :) Régi ismerősként nem azt látjuk a másikban, hogy most miként megy a sora, ki lett belőle, csak egy felnőtté vált gyereket, akivel sok-sok közös emlék köt össze.

  Jó érzés volt meglátni annyi év után a többieket. A szívem a torkomban dobogott, kezem -lábam remegett az izgalomtól. Gondoltam, idővel majd oldódik a feszültség, és egy felszabadult este vár rám....Nem így lett. Sajnos a várt könnyedség, az hogy természetes lesz , hogy újra együtt az osztály, őszinte kíváncsisággal figyelünk egymásra, elmaradt. Bár ha több időnk lett volna, biztos másképp alakul minden, de sajnos nem volt....

  Ami meglepett, hogy a régi szereposztás megmaradt. Most is azok voltak a hangadók akik régen, most is ők nevettettek akik régen, és csendes visszafogottság is azokat jellemezte akik gyerekként sem zavartak sok vizet. Hogy miért csodálkozom ezen? Úgy éreztem, én sokat változtam azóta, gondoltam mások is. De talán magamat sem ismerem?  Mindenki azzal fogadott, nem változtam semmit....azt gondoltam a külsőmre mondják, s talán így is volt. De az est azt a tanulságot hozta számomra, talán én magam, a személyiségem nem változott gyerekkorom óta. De ahogy a külsőmre tett dicsérő szavakat sem éreztem valósnak, szeretném hinni, ez is csak egy torz kép.De valami biztos nem változott....most sem olyannak látnak mint én magamat. Csak az örök kérdés kavarog most is bennem: Vajon ki is vagyok én? A magam tükre, vagy a világ szeme látja a valóságot? Szeretném hinni, hogy a tükör az igazmondó.......

 

Szólj hozzá