Miközben hallgattuk a beszámolóját, mind egyetértettünk abban, hogy iszonyatos mázlista. Igen nagy szerencséje van, hogy ilyen becsületes lány találta meg a tárcáját, benne az összes iratával és bankkártyájával. Mert sokan csak eldobták volna, a bátrabbak esetleg megpróbálták volna a kártyát használni. De ez a lány hazavitte, majd az anyukájával közösen másnap reggel az volt az első dolguk, hogy telefonáljanak a munkahelyére, megnyugtatni az ismeretlent, hogy megvannak az iratai.

   Szó se róla, nagy kő esett le a szívéről mikor meghallotta a jó hírt. Hiszen tudta milyen sok macerával jár pótolni, letiltatni, stb. a kártyát és az iratokat. Teljesen elérzékenyülve el is döntötte, mindenképp vesz neki valami finomságot, apró ...

   Túl naiv vagy...Túl érzékeny vagy...Túl kedves vagy...Túl cinikus vagy...Túl sokat vársz az emberektől...Túl becsületes vagy...Túl szerény vagy...Túl magadnak való vagy...Túl határozott vagy...Túl határozatlan vagy...Túl okosnak képzeled magad...Túl kevés az önbizalmad...Túl sokat foglalkozol mások véleményével...Túl önfejű vagy...Túl alkalmazkodó vagy...Túl zárkózott vagy...Túl könnyen barátkozol...Túl kemény vagy...Túl hiú vagy...Túl keveset foglalkozol a külsőddel...Túl egyszerűen öltözködsz...Túl kihívóan öltözködsz...Túl komoly vagy...Túl sokat mosolyogsz...Túl gyanakvó vagy...Túl nagyok az elvárásaid...Túl makacs vagy...Túl sovány vagy...Túl sokat eszel...Túl sokat álmodozol...Túl földhözragadt ...

...

   Hosszú az az út amit megteszünk mire felnőtté válunk. S még hosszabb az ami felnőve előttünk áll. Egyáltalán nem mindegy hogyan indulunk neki. Sokfélék vagyunk, mindannyiunk élete rejt egy csomó titkot, csodát, könnyet és boldog perceket. Azt gondolhatnánk, mindannyian ugyanolyan eséllyel indulunk neki az életnek, de tudjuk, ez koránt sincs így. De ha igazán belegondolunk, be kell lássuk, bizony mindenki előtt ott áll a lehetőség...

   Megyünk az úton, és sorra belebotlunk apró kis kavicsokba. Van aki megbotolva benne sokáig nyalogatja a térdén esett sebeit, van aki egyszerűen arrébb rúgja, s van aki felveszi és jó messzire elhajítja. Van aki óvatos léptekkel igyekszik kikerülni, s van aki bátran sétál át rajtuk akár mezítláb ...

   Ismét egy horoszkópos intelem: "Ha versenyhelyzetben érzed magad, könnyen kiszállsz az ismerkedésből. Pedig most nyugodtan vállalhatnád a megmérettetést!"

  Tegyük fel, tényleg benne lennék egy ismerkedésben. Tegyük fel, tényleg úgy érezném, versenyeznem kéne valakivel. Egy konkrét személlyel, vagy egy szellemmel, aki csak az én képzeletemben élne. Tényleg versenyeznem kéne? Vannak kétségeim...

  Lehet, ez túlontúl kényelmes hozzáállás, lehet pont ezért vagyok egyedül, s még leszek is egy ideig, de úgy érzem, nekem nincs kedvem versenyezni. Ha kellek valakinek, akkor kelljek olyannak amilyen vagyok. Hitesse el velem, hogy pont rám várt, engem keresett, s pont engem akar. Hitesse el velem, hogy számára nincs jobb, okosabb, szebb...

  ...

   Szeretjük a kiskapukat....S most nem arra gondolok ahol langyos nyári estéken jóízű beszélgetések zajlanak a szomszéddal. Vagy ahol sötétedés után lopott csókok csattannak el, s melyek vágyakkal teli búcsúzkodások emlékeit idézik.

   S nem is azokra amiket oly szeretettel keresünk fel ha a sikerhez vezető legrövidebb, sokszor egyetlen járható útját keressük. És nem azokra melyek segítségével megkerülhetjük az akadályokkal nehezített főbejáratot, hogy könnyebben boldoguljunk az életben.

  Sokkal inkább azokra melyeket mi építünk fel gondos tervezéssel, hogy menekülő útvonalat biztosítsunk magunknak. Mert sokszor kerülünk olyan helyzetbe, hogy bizonytalanok vagyunk akarjuk-e, végig tudjuk-e csinálni az egészet? Lesz-e elég ...

    Tudja, eljött a pillanat. Tudja, és fél. Fél, de örül is, hisz' olyan rég várt erre. Bármilyen hosszú is volt az út idáig, bármennyire próbáltak okosak s óvatosak lenni, mindketten tudják, egy pillanat alatt fog eldőlni minden. Mert bármit is írtak, bármennyit is beszéltek, csak a személyes találkozás az ami eldönti merre tovább.

   Tudja, hogy ő akarta, most mégis elbizonytalanodott. Jó lesz vajon a bizonyosság? Fel van rá készülve? Mert nincs visszaút! Valami történni fog....

  Lehet, valóra válik egy álom....Lehet, egy pillanat elég lesz, hogy minden kétséget kizárólag rájöjjön, akarja őt. Csakis őt akarja minden nehézséggel, minden bonyolult körülménnyel együtt. Egy pillanat elég lesz, hogy minden porcikájában ...

   Miért nem chat-elsz? - kérdezték már többször ismerőseim mikor szóba kerültek az igen leszűkült ismerkedési lehetőségek. Tényleg, miért is nem?

  Valahogy soha nem éreztem vonzónak a neten való ismerkedést. Mondhatnám, hogy öreg vagyok hozzá, de nem hiszem , hogy ez az igazi ok. Nálam idősebbek is szeretettel társalognak ismerős és ismeretlen emberekkel. Nem tudnék konkrét kifogást találni, hogy miért nem, egyszerűen érzem, hogy nem nekem való. Mint ahogy a telefon sem. Sokan úgy érzik megállna az élet ha nem tudnának telefonon bárkit, bármikor elérni. Én a mai napig nem szeretem, csak egy szükséges rossznak tartom. Persze nyújt valami kis biztonságot, megnyugtató a tudat, bármi gond van a gyerekekkel, el tudnak érni. Hát ...

    " Bélyeget gyűjtöttem. Papa hozott egyszer egy kilót. Azóta nem gyűjtök bélyeget. "

 Valahogy így vagyok én is az idézetekkel. Szerettem őket. Olvasgattam, keresgéltem bölcs emberek vicces vagy éppen mélyre szántó gondolatait. Huszonéves koromban különösen fontosak voltak számomra ezek az idézetek. Segítettek az útkeresésben, a személyiségem kialakulásában. Szívesen idéztem másoktól, és szívesen választottam mottómul általam nagyra tartott emberek bölcsességeit.

   Később alábbhagyott ez a lelkesedés, már kevésnek éreztem egy-egy mondatot, egy-egy töredéket. Figyelmem a kiragadott részletekről az egész felé irányult. A bölcs gondolat feltétel nélküli elfogadása helyett egyre inkább a sorok között keresgéltem, ...

   Úgy hozta az élet, hogy a kisfiamnak kapszulát írt fel egy orvos. Eddig még nem szedett szilárd orvosságot, de mivel már elég nagy hozzá, gondoltam épp itt az ideje megtanulni lenyelni a pirulát, és ez legalább nem keserű. Mivel a győzködés, az elméleti síkon való instrukciók nem vezettek sikerre, így gondoltam megmutatom a gyakorlatban milyen egyszerű is ez.

  Egyszer nagy felbuzdulásomban vettem egy doboz Ligetszépe kapszulát. Elsősorban fogyókúrás terveim sikerre vitelét vártam tőle, de nem volt utolsó szempont az esetleges szépülő mellékhatás sem. Persze hamar be kellett látnom, hogy a kilóimra nem hozta meg a várt hatást, s persze szebb sem lettem, így feledésbe merült a sok kis kapszula. De most nagyon jó szolgálatot tehet, ...

Sárhelyi Erika: Te, ki félszavakból ért

Védtelen vagyok ebben a se-tél se-tavaszban,
mint a rügy, mi féli, hogy túl korán kipattan,
s bomló ruháján át a dér szívéig ér.

Védtelen vagyok, ha nélkülem futnak a napok,
s én bénultan egy nem múló tegnapban maradok,
miközben minden perc taszít egyet rajtam.

Ilyenkor elbújok mélyen egy születő versben,
hogy reszkető magamat a sorok közé rejtsem,
ne bírja a világ legbensőbb harcaim.

De nem bánom, ha olykor Te, ki félszavakból ért,
lefejted rólam a strófák szép-szelíd bilincsét,
és rímes rejtekemből előcsalogatsz.

/ Eszternek szeretettel /

  Ahogy rám nézett, egyből láttam a szemében a fájdalmat. Szomorú tekintete semmi kétséget nem hagyott afelől, hogy baj van....valami nagy baj van.

  Láttam már vidámnak és lelkesnek, s láttam már szomorúnak és csalódottnak is. Láttam könnycseppeket kigördülni belőle, s láttam már a boldogságtól ragyogni. De ilyennek még soha....

  Ez a tekintet megijesztett...Megijesztett, mert annyira kétségbeesett volt. Láttam, itt semmit nem lehet mondani ami segítene. Ezt neki , egyes-egyedül kell megoldania. Bármilyen biztatás vagy vigasztalás hiábavaló lenne. Minden olyan közhelyesen hangozna. S talán nem is szeretne róla beszélni. Mert nem hiszi, hogy bárki megértené. Úgy érzi, bárkivel beszélne róla, látná a másik szemében az ...

    Gondoltam, ideje egy kis összegzést készítenem a blog látogatottságáról. Mikor megnéztem a kezdő dátumot, magam is meglepődtem: 2009. 12. 09.-én indult a blog. Ezalatt  118 bejegyzés íródott, ezek többsége nyilvános.

  Azóta 6380 letöltés történt, persze ennek egy része a sajátom, de így is elég szép számnak tűnik. A legjobb nap a tavaly augusztus 14.-i volt, mikor 143 alkalommal töltöttétek le az oldalt. Na ezt soha nem fogom elfelejteni, olyan katartikus élmény volt! Persze tudom kinek a közbenjárásának köszönhetem, hogy ez így történhetett. S azt is tudom, soha nem lesz újabb ilyen magas látogatottság, hiszen még megközelíteni sem tudta egyik nap sem. A következő legjobb nap 46 letöltéssel büszkélkedhet. Azért az sem ...

    Na nézzük csak:

- Lemerült a telefonom, így nem tudtuk pontosan tisztázni a részleteket.

- A csütörtöki vihar tönkretette a hálózatot, így nem volt net.

- Hívtalak volna vezetékesen, de az sem volt.

- Ja és a számod is csak a mobilomban volt meg, és az tudod, lemerült.

- Nem lett kész időben az ebéd, így már nem értem volna át Csabára mire kellett.

- Az unokámmal olyan jót játszottunk, nem volt szívem otthagyni.

- Megállított a rendőr, s mivel nincs rendben a forgalmim, ott kellett hagynom az autót az út szélén.

- Pont rád gondoltam mikor átszaladt előttem egy nyúl, gyorsan elrántottam a kormányt, s egy árokban kötöttem ki.

- Felborultam az autóval, darabjaimra hullottam szét. Most próbálnak összerakni az orvosok.

- Berepült ...

   Nézzük a filmeket, s már előre tudjuk mi fog történni. Sokszor nevetségesen kiszámíthatónak tartjuk a történet fordulatait. Ha az egyik szereplő a parkolóház felé szaladva próbál menekülni, tudjuk, jobb ha fél szemünket becsukjuk, mert meg fogunk ijedni mikor zsákutcába kerülve véres véget fog érni az élete. S mikor főhősünk váratlanul hazamegy, biztosak lehetünk benne, hogy bizony a kedvesét félreérthetetlen helyzetben fogja találni a legjobb baráttal, vagy a szomszéddal.

   Igen, megmosolyogjuk a film szereplőit, miért mennek bele előrelátható helyzetekbe. Csak azt felejtjük el, hogy mi is hajlamosak vagyunk erre a saját kis életünkben.

   A mi kis hétköznapi hősünk is ott ült számolva a másodperceket. A lágy ...

    Itt a tavasz.....Minden évben ámulatba ejt, ahogy pár nap alatt kizöldül a természet. A  tavasz korai hírnökeként sárga ruháikban pompázva, illatos nárciszok vonzzák a tekinteteket a járdaszéli virágágyásokra. A virágba borult fák között sétálva jóleső  melegség járja át a kopár téli hónapok után a szépre különösen fogékony lelkünket. Körülöttünk, s önmagunkban is apró jelek sokasága biztosít arról, itt a tavasz!

   Ugyan már régen elkezdődött az idei év, de számomra mindig a tavasz az, ami egy új év, egy új korszak kezdete. A tél nekem mindig a túlélést jelenti....Ki kell bírni....S mikor eljön a várva várt jó idő, mikor a rügyek kipattanva színes virágaikkal jelzik a tavasz beköszöntét, az én ...

    Olyan egyszerű....Kezünk az egéren, s pillanatok töredéke elég, hogy eldöntsük, kattintsunk vagy sem....Általában ennyi az egész, s máris ismerősökké válunk.

   Persze van mikor már nem ilyen egyszerű a dolog! Túl komolyan véve, túlbonyolítva a dolgot, elbizonytalanodunk, megtegyük-e? Mert mi van ha tolakodóak vagyunk? Mi van ha nem is ismerjük egymást annyira? Mi van ha a másik félreérti, és kezdeményezésnek vél egy ártatlan jelölést? Van, hogy félve a másik véleményétől megtorpanunk és inkább nem kattintunk.

  Van, mikor a büszkeségünk nem enged a csábító kattintásnak. Mert miért én? Miért mindig én lépjek? És különben is, jelöljön ő! -gondoljuk. S talán pont ezt gondolja a másik ember is. S így kissé ...

   Hazatérve az iskolából, sarokba dobva a táskámat, már indultam is a barátomhoz. Az esti mozi után vidáman feküdtem le aludni, s terveztem melyik főiskolára fogok jelentkezni a következő években. Pár hét múlva pedig csecsemősírásra ébredve kipattantam az ágyból és gondos anyukaként vettem ölbe a kisfiamat, hogy szívdobogásom ritmusával ringassam újra álomba.

  Egyik napról a másikra, gyerekfejjel váltam anyává. Alig múltam 16 éves mikor a sors döntés elé állított. A régi életemet folytatom, tanulok, és hivatást választva megvalósítom az álmaimat, vagy egy egész más útra lépve az anyaság mellett döntök. Naiv, álmodozó,  szerelmes lányként nem volt kérdéses, melyik az én utam. A világ legtermészetesebb dolgaként ...

   Könnyáztatta arcát pirosra csípte az erős északi szél mire beért a munkahelyére. Nehezére esett bemenni, de meg kellett tennie, hisz az élet nem áll meg. Tudja az eszével, de mégsem érti....

   Nézi ahogy az emberek ugyanúgy teszik a dolgukat mint eddig. Nevetgélnek, zenét hallgatnak, kitárgyalják kedvenc sorozatukat, töprengenek mit főzzenek vacsorára. Csak akkor komolyodnak el egy pillanatra mikor meglátják. Tapintatból, együttérzésből. Látják szemében a szomorúságot, a fájdalmat amit a szerette elvesztése okozott neki. Látják, tudják mit érez, hisz mind átéltünk már hasonló veszteséget, bár az idő jótékony fátyla kissé elhomályosította a fájó emlékeket. Így már csak emlékfoszlányaink vannak arról, mennyire ...

   Már százig is elszámoltam, mert mikor a tízhez értem, a dühöm még talán erősebb volt mint a számolás kezdetén. De sajnos a száz is kevésnek bizonyult a lecsillapodáshoz. Így remegő kézzel, mély levegővételek kíséretében jobb ötletem nem lévén bementem a fürdőszobába és betettem a mosógépbe egy adag mosnivalót. Muszáj volt, mert különben kinyitom a szám, és abból semmi jó nem származott volna.

   Pedig tudtam volna mit mondani! De nem tehettem! A kisfiamra való tekintettel inkább magamba fojtottam az összes dühömet. Mert tudom, neki az lenne az érdeke, hogy jó kapcsolatot alakítson ki az apjával. Sajnos nem vagyok teljesen meggyőződve arról, hogy örül az apja hétköznapi látogatásainak, mert nem látom rajta a ...

   Akinek van kisgyermeke, az tudja milyenek a hétfő reggelek. Az ember málhásként, ilyen-olyan zsákokkal felpakolva, legtöbbször némi késéssel elindulva igyekszik eljutni az oviba, iskolába. Hát mi is így álltunk a városközpont egyik zebrájánál. Végeláthatatlan konvojban haladtak az autók, nem sok reményt láttam, hogy rövid időn belül átjutunk a túloldalra. Persze lehettem volna optimista, hiszen a kresz új szabálya igazán kedvez a gyalogosoknak. Már a szándék az átkelésre is megállásra kötelezi az autóst. Ezzel általában egy baj van, hogy az én szándékom bizonyára nem szokott egyértelműnek látszani, legalábbis nagyon ritka az, hogy megálljon egy autó. S mivel én túl óvatos vagyok, várok addig, míg jön egy bátor ember aki ...

   Fogalmazhattam volna másképp. Lehettem volna tapintatosabb, belátom. Talán egy hete így is lett volna, s talán pár nap múlva is jobban átgondoltam volna minden mondatom. De van az a perc, mikor valami fáj. Valami, amitől átértékelődik minden. Amitől tisztábban lát az ember, s ugyan nem akar bunkó lenni, de tudatni akarja, valami megváltozott. És odaszúr. Hálátlan lesz ahhoz aki önzetlenül felkarolta. Hálátlan ahhoz aki próbált segítő kezet nyújtani.

    Igen, most megmutattam a bunkó oldalamat, amitől mindenki számára világossá válik, miért is élek úgy ahogy élek. És mondjuk ki, meg is érdemlem! Aki nem tud köszönetet mondani, aki jó tett helyébe nem képes jót tenni viszonzásul, az meg is érdemli, hogy egyedül legyen. ...

    Hát vége...Az átváltoztató szalon bezárt. Úgy látszik belátták egyes munkatársaim, hogy nem érdemes sok energiát fektetni mások megváltoztatására. De mivel még mindig sok fölösleges energiájuk van, hát új elfoglaltságot kerestek maguknak. Páran közülük úgy érezték, különleges képességekkel vannak megáldva. S mivel manapság nagyon felkapott a természetgyógyászat, így gondolták, ők is belevágnak. És tényleg valami csoda birtokosai lehetnek, mert igen hamar felfedezték a minden bajra, betegségre gyógyírként használható gyógymódot. És ami a legjobb, tényleg minden mesterséges anyagot nélkülöző, mindenki számára igen könnyen hozzáférhető, bár azért némi mellékhatást azért elvétve okozó módszert találtak. De ...

  - Nem is szeretnél szebb lenni? - szegezte nekem a kérdést egy ismerősöm, aki ráadásul férfi.

   Mit lehet erre válaszolni? Persze visszakérdezhettem volna: - Még ennél is szebb??? - De mi van ha elvesztette a régen igen fejlettnek ismert humorérzékét? Semmiképp nem akartam megkockáztatni, hogy esetleg azt gondolja, el vagyok telve a szépségemmel. Mert oké, hogy rosszul látok, szemüveg nélkül pláne, de azért annyira nem! Így inkább csak azt mondtam, hogy nem. Vagyis ha újra születnék, szeretnék szebb lenni, de tenni nem igazán teszek érte. S ekkor jött a kérdés, hozzáteszem jogosan, hogy miért nem??!

   Tényleg, miért is nem? Persze lehetne az anyagiakra fogni, de szerintem egy nő ha nagyon akar valamit, azt így vagy úgy, de megszerzi. ...

... Mindenképp biztatnálak arra, hogy kiírd magadból a kételyeidet, a keserűséget. Nekem mindig segít. Van amiről újra és újra írok, mert ismételten felerősödik bennem az érzés vagy gondolat. De mindig jobban érzem magam utána. Persze van, hogy arra gondolok, aki visszatérő olvasóm, az már fogja a fejét, hogy csak ismételgetem a gondolataimat. De aztán eszembe jut, ezt magamnak írom, nem foglalkozok ki mit gondol. Legalább itt felejtsem el a megfelelési kényszeremet.

  
   Ami a barátságot illeti, hidd el nálam rosszabb barát nem létezik. Sajnos nem vagyok egy barátságápoló tipus, pedig vannak akik nagyon fontosak számomra. Mivel én sem keresem őket túl gyakran, így soha nem szoktam senki szemére vetni, miért nem keres ő engem. ...

    Ha a virágárusok mesélnének....Igencsak meglepődnénk hány férfi vett ma két szál rózsát. Egy vöröset, és egy halványabbat. Nem, nem a férfiak felett akarok pálcát törni, hiszen minden férfi mellett ott van a nő...van, hogy kettő. Mi nők sem vagyunk szentek. Mindenhez ketten kellenek. Vagyis többnyire hárman.

   Még nagyon fiatal voltam, mikor azt olvastam, hogy egy nőnek időben el kell döntenie, hogy őt csalják, vagy vele csaljanak....Választhat...Persze minden öntudatos nő tudja, melyik a kevésbé rossz. De tényleg csak ez a két lehetőség van? Tényleg nem lehet csak úgy egyszerűen szeretni és szeretve lenni? Mindig bejön a harmadik a képbe?

   Ha körülnézünk a médiában, vagy akár a környezetünkben, azt látjuk, hogy ...

   Hiányzik....Van, hogy nagyon. Egy ismerősöm mindig azt mondja, testnek, léleknek meg kell adni amit akar! Oké, de hogyan? A testet még csak-csak megoldja az ember. De mi legyen a lélekkel? Mit tegyen az ember, ha közel s távol nem talál olyan embert aki megadná a lelkének amire vágyik? Vagyis távol, nagyon távol lenne, de ez a távolság áthidalhatatlan. S nem csak a km-ek miatt. Túl nagy a távolság az érzések, a célok, a mindennapok  között. És ezt az ember tudomásul veszi. Belátja, hogy más utakon járnak, nincs mit remélni, várni, van amiről le kell mondani, mert az élet már csak ilyen. Nem kaphatunk meg mindent. Még szerencse!!!  Hisz a józan ész nagyon tisztán látja, ez egy állandó harc, egy örökös küzdelem lenne, ami semmi jóra ...

   Zord téli reggel volt, fáradt voltam, hisz a mínuszokban bicajozást még az erős szél is nehezítette. Elvittem a kisfiamat az iskolába, s volt egy kis időm mielőtt dolgozni megyek. Ráérősen toltam a bicajom, s talán pont azon méláztam, milyen jó dolguk is van egyeseknek, akiket háztól-házig fuvaroznak. Ezeken a hideg reggeleken van, hogy némi indulattal gondolok arra, amíg én a kicsit hóban-fagyban bicajjal viszem az iskolába, az apja kocsival furikázza az épp aktuális párját a munkahelyére. Na nem mintha cserélnék vele, annyit nem ér az egész, inkább megfagyok. Csak Mátét sajnálom....

   Szóval, ahogy sétáltam, egyszer egy harsány üdvözlésre kaptam fel a fejem: - Jó reggelt! Hát te semmit sem változtál! Ha húsz év múlva ...

 - Nem tetszel nekem mostanában! - mondogatja egyik munkatársam az utóbbi napokban. Be kell vallanom, eléggé meglepett ez a kijelentése, nem is nagyon értettem. Na nem azon csodálkozom, hogy nem tetszem neki, hisz magamnak sem. Inkább az ért meglepetésként, hogy ezek szerint eddig tetszettem neki? Na nem mintha nem lenne mindegy! Egyrészt ő nekem régen sem tetszett, és mostanában sem változott ez az érzés bennem. De még ha tetszene sem változtatna semmin, mert munkatárssal soha többé nem bonyolódom semmiféle kapcsolatba. Észben kell tartani a mondást, mely szerint házinyúlra nem lövünk. Persze vannak jól sikerült munkahelyi kapcsolatok, és az ember hajlamos azt gondolni, ő is egy ilyen részese lesz. De többnyire kiderül, hogy a mondás intelme nem ...

   -Hozok egy plédet.- szólt kedvesen a fiatal lány és elindult a ház felé. A férfi csodálattal nézte könnyed járását, ahogy a kósza szél olykor meglebbenti szoknyáját. Mindig ilyen nőre vágyott. Valahol a harmincas éveiben járt, igen csinos volt, és hát az a tekintet! Igen, az a tekintet nagyon ismerős volt számára. Próbálta felidézni, hol is láthatta....Egyszer csak beugrott egy régi emlék...Feleennyi idős lehetett mikor egy pénzváltónál összeakadt a szeme egy gyönyörű latin nővel. Csak egy pillanat volt az egész, de utána évekig ennek a tekintetnek a bűvkörében élt. Mindenhol ezt kereste, de hiába....Már lemondott róla, s lám, most itt van....- Bár fiatalabb lennék! - sóhajtotta. Pedig mindent megkapott amire vágyott. Igazán ...

  Hát megint....Megint új év kezdődik. Itt állunk egy tiszta lappal a kezünkben, és egy csomó elképzelésünk lenne, mivel is írjuk tele. Vannak terveink, vannak vágyaink, álmaink az elkövetkező évre. Hogy mennyi fog ebből megvalósulni, nem csak rajtunk múlik, bármennyire is ezt próbálják belénk sulykolni a pozitív gondolkodás elkötelezettei. Persze mindenképp jó ha pozitívan állunk a dolgokhoz, de azt elhitetni az emberekkel, hogy ezen múlik a jövőnk....Hát finoman szólva is becsapásnak tűnik.

   Kezdődik egy új év, amely tele van lehetőségekkel, s persze akadályokkal. Annyira szeretném ha minden szerettem ma még tiszta lapja év végére tele lenne sikerrel, örömmel, elégedettséggel. Mert a 2011-es év mindannyiunk életében ...

   Korunk egyik felkapott kifejezése a hatékonyság. Az élet minden területén igyekszünk jól működő, hatékony megoldásokat találni. Nincs is ezzel semmi baj, sőt dicséretes ha az ember igyekszik mindent a legjobban csinálni.....Na de vajon át kell lépni minden határt, figyelmen kívül lehet hagyni az emberek jóérzését, ki kell használni az együttérzésüket? Ha igazán hatékonyak akarunk lenni, valószínű nem lehetünk szégyenlősek!

   Rövid időn belül két olyan helyzet részese lettem, ami a szememben már átment pofátlanságba. Persze belátom, mind a két eset roppant hatékonynak bizonyult, jól ki lettek találva. De bennem elég rossz érzéseket keltettek.

  Az egyik még jóval az ünnepek előtt történt. Kaptam egy kisebb névre ...

  Legtöbbször tagadjuk, van, hogy még magunk előtt is... De ha őszinték akarunk lenni, be kell lássuk, bizony olykor pengeélen táncolunk, s nagyon észnél kell lenni, hogy ne lépjük át a határt. Férfi - nő barátságnál - mostanság azonos neműeknél is :) -, szóval a barátságok életében előfordul, hogy egy pillanatra, vagy akár többre is úgy érezzük, valahogy másként nézünk, másképp gondolunk a barátunkra. Érezzük a vibrálást, érezzük a lehetőségét egy másfajta kapcsolatnak. Szerencsés helyzetben ez csak egy pillanatnyi elmezavar, s egy-kettőre elmúlik, s marad minden a régiben. De van mikor kitartó ez az érzés, esetleg mind a két fél hasonlóan érez, na akkor van baj!!!

  Mert olyankor két dolgot tehet az ember. Vagy ...

   Itt állunk Karácsony küszöbén. Csomagoljuk az ajándékokat, küldözgetjük a jó kívánságokat. Szeretnénk az egész világnak boldog karácsonyt kívánni. Miközben tudjuk, sokaknak nem lesz az. Vannak akik nem csomagolnak ajándékot, mert nincs miből, vagy nincs kinek. Vannak akiknek szomorú karácsonya lesz, mert egy elvesztett ember hiánya fájdalmas űrként telepszik a lelkükre. Vannak akik családjuk körében, mégis magányosan állnak a fa mellett, s lesz akinek egy könnycsepp gördül végig az arcán miközben arra gondol, hogy a szeretett ember valahol máshol, valaki más kezét fogva nézi a csillagszóró ragyogását.

  Sajnos nem mindenki várja szeretettel, nem mindenki készül lázas izgalommal a Szentestére, mert érzi, nem ilyen Karácsonyt ...

  A "Megjelölve" folytatása....

    Igen, az Isten tudja mit csinál! Ő, vagy a sors, vagy az emberek tisztán látása, esetleg valaki vétó joga azt az eredményt hozta, hogy két ember megosztottan kapta meg a díjat, s a vele járó dicsőséget. Örülök a győzelmüknek, mind a ketten megérdemelték. Mindketten emberi hangon szólnak gyerekhez, felnőtthöz egyaránt, mindketten régóta elkötelezetten végzik a munkájukat. Gratulálok nekik!

   Remélem nincs bennük semmi rossz érzés a díjjal kapcsolatban. Ismerve az emberek megosztottságát, a véleményét az egész szavazással kapcsolatban, én nem tudtam volna örülni a díjnak. De az ő helyzetük szerencsére más....Remélem!.... Ami engem illet, én teljesen megérdemeltnek érzem az emberségük, a ...

   Egyik szemem sír, a másik nevet...A munkahelyemen szavazni kellett. Szavazni arra, kit tartunk érdemesnek egy díjra. amit minden évben odaítélnek valakinek. Az idén több fordulósra szervezték ezt a jelölést, túl vagyunk az első körön. És most itt állok kicsit értetlenül, mert bekerültem a "döntőbe". Tisztában vagyok azzal, hogy ennél tovább már nem jutok, és magam is úgy gondolom, ezt nem egy magamfajta kis embernek kell megkapnia. Azért kicsit büszke vagyok .....de főként bizonytalan. Jó ez nekem, kellett ez??? Eddig is voltak irigyeim, eddig is ment a kavarás, mi lesz ezután? Már most megy a susmus, bár ez nem konkrétan a személyem ellen, hanem úgy általában a szavazás miatt, hogy ez már rég le van zsírozva, fölösleges felhajtás ...

  Van ilyen? Lehet egy ember őszinte ha tapintatos? Vagy az csak a durva, tapintatlan emberek kiváltsága? Én szeretném azt hinni magamról, hogy őszinte ember vagyok. De volt már, hogy a fejemhez vágták, nem vagyok az, hisz' nem lehet mindenkit szeretni, nem lehet mindenkihez kedvesen szólni. És valóban, én sem szeretek mindenkit, soha nem is állítottam. De igyekszem mindenkit elfogadni olyannak, amilyen. S ha épp nem is a szívem csücske, azért nem megyek oda hozzá, hogy belé rúgjak, vagy a képébe vágjam, ezt vagy azt rosszul gondolja, vagy épp előnytelenül öltözik. Igen, tapintatos embernek gondolom magam, aki nem szól bele olyasmibe, amihez igazából semmi köze, nem ad kéretlenül tanácsot, nem hoz senkit kellemetlen helyzetbe, lehetőleg nem bánt ...

   - Mindenki különc, és pontosan ez a dolog lényege. Ünnepelnünk kellene az egyedis égünket ahelyett, hogy szégyenkezünk miatta. Mindnyájunknak megvannak a magunk hóbortjai. Az emberek sokat ártanak maguknak azzal, hogy igyekeznek elrejteni önmaguk elől valódi énjüket pusztán azért, mert félnek attól, vajon mit gondolnak majd róluk a többiek./   Johnny Depp

  És mennyire igaza van! Hány évet élünk le úgy, hogy elrejtjük a világ elől igazi énünket. Mert az iskolában, a munkahelyen, a párkapcsolatokban mindenféle normáknak, elvárásoknak igyekszünk megfelelni. Az iskolában hamar megtanuljuk, jobb ha nem  lógunk ki a sorból. A tanárok a "normális", kocka gyerekeket kedvelik, az ő tanításukhoz van meg a képesítésük. Ezért ha ...

  Egy televíziós műsor útmutatást ígért a jó nővé váláshoz. Már meg sem lepődtem mikor az első percekben kiderült, nem másról lesz szó, mint kozmetikai, sminkelési rafinériákról. Tagadhatatlan, mindenkinek jól jöhet egy-két szépészeti tanács. De azért elgondolkodtam. Tényleg ezen múlik, hogy valaki jó nő-e? Tényleg ennyire felszínes szempontok szerint ítélik meg a férfiak a nőiességünket? Tényleg elég egy jól eltalált smink a jó nővé váláshoz? És vajon nélkülözhetetlen hozzá?

   Nem tudok a férfiak szemével a nőkre tekinteni, s nem tudok férfi aggyal gondolkodni. De ha körbenézek a környezetemben, sok-sok nőt látok akik nem sminkelik magukat, és női szemmel bizony mégis jó nőnek látom őket. A kisugárzásuk, ...