Az igazság, van, hogy fáj. Fáj, ha csak önmagunkkal farkasszemet nézve jut eszünkbe egy-egy hiányosságunk. Fáj akkor is, ha nap mint nap szembesülünk vele, s fáj akkor is ha úgy érezzük, már ezer éve letettük ezt a terhet a vállunkról. Talán próbáljuk elhessegetni, talán kellő öniróniával palástoljuk, de tagadhatatlan, mindenki életében van olyan, amire nem büszke.

   Igen, van amiről nem szívesen beszélünk. Fáj ha mégis szóba kerül, főleg, ha olyan valaki teszi ezt, aki előtt még nagyobb jelentősége van a dolognak, mint általában. Ha egy barát teszi ezt, még ha jószándékból is. Persze örök kérdés, mi a barát dolga? Mondogatjuk, hogy egy barát nem azt mondja, amit hallani akarunk, hanem szembesít a hibánkkal ha kell. ...

    Nem vagyok nagy filmes...Van ugyan pár film, amit nem tudok megunni, bármikor szívesen megnézem. Ilyen a Minden végzet nehéz c. is. Bár nem mindig hatott így rám, talán fel kellett nőni hozzá....Huh, de finoman fogalmaztam! Talán most lettem Erikával ( Diane Keaton ) hasonló korú, és szembesülve pár dologgal, könnyen magaménak érzem a szerepét. Na persze nem vagyok írónő, és sajnos a humorom sem olyan fergeteges mint az övé, de azért van pár hasonló dolog. Pl. a garbó....Jót mosolyogtam a garbós jeleneten, mert azt hiszem, én is pont így bújok a garbó, a nőiességet jól elbújtató ruhadarabok biztonságos védelme mögé. Valamennyire tudatos ez a választás, de azért ösztönös védekezés is a kéretlen közeledések ellen.

   Na ...

   Az emberek szeretnek mások életével foglalkozni. Nem is tartjuk ezt rossz dolognak, egészen addig, míg nem mi vagyunk a középpontban. De sajnos kevesek ússzák ezt meg....Nekem sem sikerül...Időnként felerősödik az érdeklődés felém. Másfél évvel ezelőtt már írtam erről,   http://1222.blog.hu/2011/10/28/atvaltoztato_szalon    ahol felsoroltam pár másoktól kapott tuti tippet, hogyan lehetnék vonzóbb a férfiak szemében. Azóta úgy tűnt, feladták a megváltoztatásomat, de a napokban ismét én voltam a porondon. Bár most nem is tanácsot kaptam, egyszerűen tényként közölte velem egyik munkatársam, hogy én pont olyan rossz korban vagyok, hogy nem kellek a férfiaknak. A fiatalnak érthető okokból, ezt szerencsére nem részletezte, a velem ...

   Tetszett...régóta...nagyon...ábrándozón...pillantásban reménykedőn...lázas izgalommal ..csendesen...vágyakozón...messziről...titkon...figyelőn....mosolyogva...közeledve...  ...érintéstől megijedve...könnyeket fakasztva......kipukkant.

   Már nagyon korán megtanuljuk, hogy " Nem mind arany, ami fénylik". Ugyanúgy belénk ivódik, mint a sántakutyás sztori. Aztán van aki ezt elfelejti mire felnő, de van akinek végigkíséri az életét.....Sokaknak fontos a csillogás. Mindegy, hogy valódi arany, vagy csak egy silány, vagy éppen jól álcázott utánzat. A lényeg, hogy csillogjon....Tündököljön ki a tömegből, kápráztassa el az emberek szemét, sokaknak ez az elsőszámú szempont. Igen, divat a bizsu, fontos a látszat. Persze van aki ragaszkodik az igazi ragyogáshoz, ahhoz, ami valahonnan mélyről sugárzik, de ők vannak kevesebben....A többség megelégszik a látszattal.

  Ő, kis egyszerű kavicsként soha nem vágyott csillogni. Nem hitte magáról, hogy egy mosatlan aranyrög....De ...

  Egész apró gyerekként tesszük fel az első kérdéseket szüleinknek, s tanulásra szomjazva hallgatjuk a válaszokat. Eszünkbe sem jut megkérdőjelezni a helyességét, inkább csodálattal nézünk fel rájuk, hogy ők mindenre tudják a választ. Aztán ahogy cseperedünk, egyre többször merül fel bennünk a kétség, talán mégsem úgy van jól, ahogy mások gondolják. Már nem olyan egyértelmű mások véleményének elfogadása. Egyre többször kapjuk azon magunkat, hogy szembe merünk szállni más véleményekkel, nem elégszünk meg az elénk tárt válaszokkal, hanem igyekszünk megtalálni a sajátunkat.  Ahogy telnek az évek, egyre biztosabbak vagyunk a saját gondolataink helyességében. Olykor belefutunk abba a tévhitbe, hogy mi mindenre tudjuk a ...

  ...Egyik sem az erősségem....Nem szeretek várni. Ha már valami nem az igazi, vagy körbelengi a bizonytalanság, akkor inkább a biztos rosszat választom...Lépéskényszerem van....A bizalom talán az egyik legtörékenyebb dolog. Még a szívnél is törékenyebb. Ha a bizalom egyszer csorbul, azt már nem lehet nyom nélkül helyrehozni. Lehet úgy tenni mintha, de az már nem ugyanolyan. Nem vagyok egy megbocsátós ember. Haragtartó sem, csak olyan átnézős....Ha valaki úgy igazán megbánt, egyszerűen nem foglalkozom vele többé. Ő talán észre sem veszi ( Hát azért ez nem biztos :))) , de én tudom.

   Ez az év a tanulásé....

Tanulom a bizalmat....Már érzem egy ideje, hogy bízom....Olyan magától értetődően...Bízom, annak ellenére, ...

  Mindenről készül felmérés, statisztika, elmélet, így persze a csókról is. Meg is állapították sok-sok fáradságos munka árán, hogy a nők az első csók alkalmával eldöntik, mit akarnak a férfitól. Barátságot, szerelmet, házasságot, esetleg gyereket..... Vagy, hogy egyáltalán akarnak-e valamit? 

  Persze ez is olyan féligazság, amivel felesleges lenne vitába szállni, hiszen van némi alapja. Bár azt gondolom, nem a csókon múlik, milyen lesz egy kapcsolat, hiszen fantasztikus, összeolvadó csók sem jelenti a kapcsolat működőképességét. Azt viszont kár lenne tagadni, hogy nagyban befolyásolja, hogy akarunk-e, és milyen tempóban akarunk tovább lépni. Azért nem véletlen ez a megállapítás. Igen, a nők érzik a ...

   A zenének nincs nyelve....Persze a szöveget valamilyen nyelven éneklik, és legtöbbször talán jó ha érti az ember, de, hogy milyen érzést ébreszt bennünk, nem azon múlik. Mikor megkérdőjelezték a zenei hozzáértésem, a szeretetem egy csapat iránt, csak amiatt, mert nem értem miről szólnak a dalok, akkor amellett, hogy nem esett jól, kicsit elbizonytalanodtam.....De csak egy pillanatra, mert ezek szerint a komolyzene kedvelői is dilettánsok, hiszen ott többnyire egyáltalán nincs szöveg? Akkor hogyan érthetnék, mi miatt szeretik hallgatni?!

    Na, de én többnyire elgondolkodom azon amit mondanak nekem, főleg ha számomra fontos ember teszi ezt. Így a kedvenceimet meghallgattam magyar fordítással is. Biztos nem ugyanaz, de azért ...

    Olvasom a férfiak sirámait, mely szerint a nők nem hagyják őket férfinak lenni. Átvették az irányítást, elvégzik a munkájukat, éreztetik velük, hogy igazából nincs is szükség rájuk....És csak sorolják, sorolják...Hát, mit mondjak?! Van benne igazság... De tényleg a nők akarták, hogy így legyen? Én személy szerint szívesen visszaadnám az irányítást, és előrizgetném a családi fészek melegét, de nem látom azt a hatalmas akaratot, hogy erre vágynának a férfiak. Nagyon könnyen lemondtak ők a "férfiasságukról". Nyilván kényelmesebb így....

    Az első ami eszembe jutott, a sokszor emlegetett mondat, hogy egy nő annyira nő, mint a vele szemben álló férfi.

  És tényleg azt gondolom, a nők többsége ...

 Tudta, nagyon is tudta milyen érzés, mikor valakiről nem akarunk hallani, legszívesebben kitörölnénk a másik életéből. Sokan harcolunk a múltból elő-előtörő árnyakkal, van, hogy okkal, de van mikor csak mi nagyítjuk fel a jelentőségét egy-egy emléknek, régi kapcsolatnak. De ha nincs is félnivalónk, az érzés amit " A MÁSIK " feltűnésekor érzünk, pont olyan égető akár jogosak, akár csak a képzelet szülte a félnivalónk. Tudta milyen....Azt viszont nem gondolta, hogy ő is lehet valakinek ilyen árny. 

     A  reggeli rohanásban egyszer csak megérezte, hogy valaki nagyon nézi. Nem értette mit néz rajta, nem igazán tudta mire vélni, egész addig, míg rá nem jött, ki is ő....

...

   Úgy szeretlek ahogy vagy......Mind erre vágyunk, legyünk nő, férfi, felnőtt vagy gyerek. Szeretnénk, ha olyannak látnának bennünket amilyenek vagyunk, és minden hibánk, hiányosságunk ellenére szeretnének. Na de megadjuk egyáltalán az esélyt arra, hogy önmagunkért szeressenek? Megadjuk az esélyt, hogy megismerjék, milyenek is vagyunk valójában? Vagy ha megszeretünk valakit, akkor hozzá idomulunk, megpróbálunk jó benyomást tenni rá, igyekszünk a jobbik oldalunkat mutatni? Nem megjátszásból, egyszerűen szeretnénk, ha minél jobban érezné magát velünk, szeretnénk lenyűgözni, szerethetővé válni. Így jó esetben megszereti azt, akit mutatunk neki. Persze azok is mi vagyunk, de nem "úgy, ahogy". Csak egy olyan oldalunk, ami hozzá ...

  Nem így terveztem, de így lett....Ebben már van gyakorlatom. És azt gondolom, nem tévedek nagyot, ha azt mondom, nem én vagyok az egyetlen... Van, hogy az élet produkál olyan helyzetet, van, hogy magunk jövünk rá, elhamarkodottan döntöttünk, hát változtatunk az eredeti terven....Mindig szerettem a matematikát.  Ott, ha az ember megfelelő logikával átlátta a feladatot, követve a törvényszerűségeket, kiszámítható volt honnan-hová fog eljutni. Sőt az "útvonal" sem volt kérdéses. De az életben hiába is próbálunk logikusan gondolkodni, hiába is gondoljuk el lépésről-lépésre, mit teszünk majd, és akkor mi fog történni. Egyben lehetünk biztosak....Nem úgy lesz.... Hát itt vagyok...újra 

...

   Mikor sok évvel ezelőtt anyukám itt hagyott bennünket, egy gondolat könnyítette meg az elfogadását a döntésének, reméltem, olyan helyre jutott, amilyenre vágyott. Bíztam benne, hogy ott jobban érzi magát mint itt a földi életében tette, végre nyugalomra talált....Sokszor gondoltam rá, vajon milyen lehet az a világ? Nem hihetünk mást, mint, hogy jobb mint amiben élünk. És ha így van, akkor az, aki már ott van, vajon szeretné, ha mi is követnénk, és egy könnyebb életet élhetnénk? Vajon ha tehetné, hívna magához? Egyáltalán ott is egymásra találnak a régi ismerősök? És ha valakivel nem akarnak találkozni, akkor mi van? Hiszen hányan menekülnek el a földi élet poklából oda, ahol békét remélnek. És mi van, ha előbb-utóbb ott ...

   Megoszlanak a vélemények. Van aki szerint a cél a fontos...Kell valami, ami felé haladunk, ami értelmet ad az életünknek. A célunkért fel kell áldozni ezt-azt, át kell vergődnünk nehézségeken, de a végén elégedettek és boldogok leszünk.....S van a másik vélemény, mely szerint az út a fontos....Az, hogy élvezzük az életet, hogy önmagunkhoz hűen, nem megalkudva éljük a mindennapokat. Hiszen a vége úgyis ugyanaz....

   Nem tudom melyik vélemény az igazabb...Mikor útnak indulunk, mindannyian kitűzünk célokat. Kialakítunk egy  fontossági sorrendet, ha valamit nagyon akarunk, azért bármit megteszünk, és könnyű szívvel, néha ugyan kissé nehezebben, de lemondunk dolgokról....Idővel, mikor látjuk, hogy a valaha olyan fontos célok a ...

   Nem először teszem fel a kérdést, vajon mi a jobb, az azonosság vagy az ellentét? Mi tartja tovább életben az érdeklődést, a hasonlóság vagy a másság? Mikor érzi az ember jobban magát? Ha bent maradhat a komfortzónájában, vagy ha új kihívásokkal találkozik? Persze mindannyian mások vagyunk, nyilván mindenkinek más a jó, lehetetlen egyértelmű választ kapni. Hisz' még önmagam számára sem találtam meg.

   Mikor virágkötészetet tanultam, úgy tűnt, talán közelebb jutok a válaszhoz. Azt mondták, jellemzi az embert, milyen csokrot készít magának. Természetesen nekem ez akkor sem ment olyan könnyen! Azt határozottan tudtam, milyet nem készítenék, viszont nem tudtam dönteni a harmonikus és a kontrasztcsokor között. Így ...

   Ahogy öregszem, egyre jobban értem Apukám sokat emlegetett mondatait. Az egyik kedvenc: Ha megkérdezték tőle, hogy van, a válasz kiszámítható volt.  " Jól, de majd elmúlik..."   És igaz.... Ahogy telnek az évek, egyre biztosabban tudjuk, minden elmúlik. A jó, és a rossz is.  Persze a jót késleltetnék ameddig csak lehet, míg a rosszon szeretnénk mihamarabb túljutni. De igazán egyik felett sincs hatalmunk....

   Azért jó, hogy az ember átélt már ezt-azt, ha nem is érzi, legalább az eszével tudja, lesz majd jobb. Mikor már nem a szomorúság uralja az érzéseit ha visszagondol rá, eljön az idő mikor már csak a szépre emlékszik. Tudja, idővel feltámad újra a remény, és az ember tud újra hinni.....Az emberekben, a jóban....s ...

    Eljött a búcsú ideje....Könnyek nélkül sírok....Lelkem összes rezdülésében jelen van a szomorúság. Jöttek a hírek, és én nem akartam tudomást venni róluk. Mondták, hogy nagy a baj, de nem akartam belegondolni. Hittem, hogy neki nem eshet baja....Majd kinyitja a szemét, a jól ismert félmosollyal az arcán ránk mosolyog, és mindenkit megnyugtat, hogy újra indul a mandula. Annyiszor átsegített nehéz napokon, annyi feledhetetlen koncertjükön voltam, egy-egy mondatával olyan hatással volt rám, hogy nem tudtam, nem akartam elképzelni, milyen lenne nélküle....Neki írni, énekelni kell! Mert úgy akarom...

   Van, amikor olyan természetesnek veszünk dolgokat... Ha Republic koncert van a környéken, ott a helyünk. Ha rossz kedvünk van, őket ...

   Olvasom a hozzászólásokat, és örömmel látom, hogy most nem velem van a baj. Vagy legalábbis nem csak velem...Többedmagammal nézek ki a fejemből értetlenkedve a bloggerina pályázat eredményét látva. Sokunkban felmerül a kérdés, 350 blog közül, tényleg egy receptgyűjtemény volt a legjobb? Tényleg ennyire értékelik ma a nőket? És ráadásul egy női magazin???

   Afelől rég nincs kétségünk, hogy a férfiak milyen sekélyes szempontok alapján ítélik meg a nőket.  Persze küzdünk ellene, de nem vehetjük félvállról sokat megélt nagyanyáink intelmét,  hogy mivel lehet megfogni, és hogy, mivel lehet megtartani egy férfit. Ha így nézzük, hosszútávon mindenképp fontos, hogy jól tudjunk sütni, főzni. Van az a helyzet, amikor pár ...

  A régmúlt sztorizgatásainak egyik kedvenc története, mikor az akkor 9 éves kislányom sírva fakadt ahogy meglátott. A hosszú hajamat divatosan rövidre vágatva mentem érte az iskolába. Ő rám nézett, és zokogva kérte, többé ne menjek érte, mert ki fognak nevetni a gyerekek. Hát szó se róla, nem tudtam, sírjak, vagy nevessek? Később persze megbarátkozott az új frizurámmal, bár azt hiszem, a hosszú haj mellett tenné le ma is a voksát.

   Úgy látszik a 9 éves gyerekek rendkívül fejlett kritikai érzékkel rendelkeznek.....A napokban úgy sikerült felvennem a sálam, hogy alászorult hajam, és elég helyes kis rövid frizurát kreált számomra. - Na, hogy tetszenék ilyen rövid hajjal? - fordultam a kisfiam felé kíváncsian. Már ahogy rám ...

  Kényelmesen hátradőlve figyeltem ahogy egy katona érdeklődve figyeli az indián törzsfőnök tomahawkját, mikor visongatva elrohant mellettem két gésa és egy királylány, nyomukban ninja harcosok és kommandósok seregével. Jó volt hallani felszabadult kacagásukat, jó volt látni, mennyire élvezik a gyerekek, hogy pár órára jelmezbe öltözve valaki más bőrébe bújhatnak. Nagy élmény ez nekik, szeretném, ha sokáig okozna nekik örömöt az a pár óra, mikor álarc mögé rejtve igazi önmagukat, felszabadultan tudnak nevetni.

   Mert sajnos eljön az az idő, mikor azt vesszük észre, a nap, az év, az életünk nagy részében álarcot hordunk, és már kicsit sem okoz örömöt, hogy a jelmezünk határozza meg mit gondolnak rólunk, és hogy ...

  " Aki egyszer engem megkap, az megkap egészen, de azt el is veszem magamnak egészen én is. Én nem vagyok se folytatás, se jóvátétel, nem tűrök se vetélytársat, sem emléket, sem álmot, egy árnyékot sem tűrök el, jól vigyázzon aki engem szeret, és akit én szeretek. ( Szabó Magda )

    Végre!!! Ma végre áttekertem Gyulára! Na, nem állítom, hogy ez volt a legjobb kirándulásom, de idén ez volt az első, és fogalmam sem volt, menni fog még egyáltalán? Sajnos az időjárás nem volt kegyes hozzám. Mikor elindultam, kicsit sütött a nap, reméltem, ez csak jobb lesz. De sajnos mire kitekertem a fák közül, már ködös, borongós idő fogadott. Egy percre megfordult a fejemben, hogy inkább visszafordulok, de aztán inkább tovább mentem. Nem akartam feladni már az első nehézségnél. Jó ideje vártam már, hogy kiszabaduljak a városból, nem fordulhattam vissza.

    Több hónap eltelt mióta utoljára jártam erre. Most valahogy elmaradt a téli bicajozás. Pedig a napsugarak szikrázó fénye a hófedte tájon, szemet ...

   - Miből gondolod, hogy jó anya vagy? -kérdezte egy munkatársam pár hete. - Mert szeretnek a gyerekeim.- feleltem meggyőződéssel.

   - Én is szerettem az anyámat, pedig nem volt jó anya. - vágta az arcomba a rideg valóságot. Próbáltam még pár dolgot felsorolni ami szerintem a jó anyaság jellemzője, de ő nem engedett, szerinte az mind az anyák dolga, és természetes, hogy ilyenek. Persze nem adok neki teljesen igazat, hisz látjuk, még a legalapvetőbb anyai ösztönök sem jönnek elő minden nőből. Munkám kapcsán sok hátrányos helyzetű gyerekkel találkozom, és sokszor meglepődöm, mennyire kiszámíthatatlan a gyerekek kapcsolata az anyjukkal. A nemtörődöm, züllött életet élő anyán is rajongással csüngnek , mikor bejön ...

     Az öreg parasztház vastag falába vájt átjárót mindkét oldalról ajtó takarta. A kislány számára tökéletes rejtekhely volt, ha kis nyugalomra vágyott a gyerekzsivajtól hangos nyári napokon. Nosztalgiával gondolt vissza azokra az időkre, mikor vidéken töltötte a nyári szünetet.

    Csöppnyi lányként izgalommal vegyes csodálattal nézte az akkor még hatalmasnak tűnő ajtót. Sohasem látta, hogy valaki bemenne rajta. Mikor a kíváncsisága legyőzte a félelmét amit az ismeretlen iránt érzett, pipiskedve belekapaszkodott a kilincsbe. Törékeny, aprócska lányként nagy feladat volt a kilincset lehúzni, de erejét megsokszorozta az izgalom, hogy vajon hova vezet az a titokzatos ajtó. Mikor végre sikerült kinyitnia, az ajtó nyikorogva ...

   Mikor lesz már jó idő??? - kérdezgetjük vágyakozva. Ebben igen nagy az egyetértés, bár sokféle az ok, amiért sürgetnénk a hideg idő elmúltát. Legtöbben a fűtésszámla miatt, van aki a kiskertet szeretné szépíteni, vagy egyszerűen megunta a sötét hónapokat, a hideget, a nagykabátot. Mind várjuk a jobb időt...

   Vágyom ki a szabadba! Tekerni akarok hosszú km-eken át. Érezni akarom, ahogy a szél belekap a hajamba, ahogy a meleg napsugarak élettel töltik meg a megfakult bőröm. Az összeboruló fák alatt sétálva szeretném elfelejteni a mindennapok nyűgjeit. Gyrost szeretnék enni a folyópart zöld füvén. Kedvenc padomon megpihenve szeretnék rendet rakni kibogozhatatlannak tűnő érzéseim között. Az erdő közepén szeretnék egy ...

   - Nem vagy te királylány, hogy próbák elé állíts! - förmedt rá a férfi. Na ezzel a lendülettel tisztázták azt is, hogy bizony ő sem az a szőke herceg akiről a nők álmodnak. És elsősorban nem a hajszín miatt. Ezzel hamarjában meg is pecsételődött a kapcsolatuk sorsa.

    Már kinőttünk a mesékből, de a harcok a valós életünkben is folynak. A férfiak ugyan már nem szívesen vívnának meg a sárkánnyal egy lány kezéért,  a fele királyságért még esetleg.... De a nők még ma is szívesen állítják a régi minta szerint próbák elé a férfiakat. Na nem azért, hogy kínozzák őket, egyszerűen csak szükségük van időnként megerősítésre, hogy még mindig vonzóak, még mindig ők a legfontosabbak. Persze igazából nem ...

   Azt hiszem, számomra a verseny véget ért. Egy ismerősöm sokat mondogatott szavaival élve, a " futottak még " kategóriában végeztem. Bár ő mindig is mondta, hogy a magunkfajta, nem nagyon bízhat másban. Ne is számítsunk előkelőbb helyezésre ebben az életben. Igazat adtam neki, de titkon reméltem, és most is hiszem, van olyan pálya, (  nem erre a pályázatra gondolok, csak úgy általában ) , ahol számunkra is terem babér. Persze anélkül, hogy nagyon le kellene adnunk az igényeinket, a vágyainkat. Pedig úgy azért könnyebb lenne!

   Szóval a Bloggerina pályázat..... Hát, szerencsére lefutott a kezdeti magas látogatottság, a nyesett szárnyaim is kinőttek. Így semmi akadálya, hogy újra publikusan írjak. Nem tudom lesz-e új olvasóm, ...

     - Mi ez a széles mosoly? Csak úgy ragyogsz! -  csipkelődött a kollégája.  - Boldog vagyok, végre kisütött a nap! - felelte őszinte mosollyal az arcán.

    Maga sem gondolta, hogy a hosszú sötét hónapok után, ilyen csodás, napsütéses reggelre ébred. Ahogy tekert be a munkahelyére a verővényes napsütésben, a hideg szél pirospozsgásra csipkedte az arcát, de érezte, hogy tele van energiával, ha tehetné, a világból is kitekerne....Nagyon jól érezte magát a bőrében.. Bár nem feledte, ez még korántsem a várva várt tavasz, de most cseppet sem érdekelte. Mint ahogy az sem, hogy tudta, erőtlenek még ezek a napsugarak, és bármelyik pillanatban beárnyékolhatja őket egy sötét felhő. Tudta, de nem akarta elrontani ezt a szép napot ...

    Már nagyon fiatalon rátelepedett a személyiségemre, az az iszonyatos kettősség, ami azóta is végigkíséri az életemet. Ahogy telt az idő, egyre jobban elhatalmasodott rajtam. Éreztem, hogy másnak látnak az emberek, mint amilyennek én magamat. Volt, hogy a kiszámítható életből, sokakat meglepve elindultam az ismeretlen jövőbe. Időnként a szerény, visszahúzódó angyalból, megállíthatatlanul kitört a szenvedélyes kisördög. Volt, mikor a legegyszerűbb helyzetet is túlbonyolítottam, és máskor, mikor már az emberek felkészültek a leghosszabb vívódásomra, minden lehetséges problémán átsiklottam és vágtam bele a megvalósításba. Volt, hogy minden lépésemet óvatosan megfontolva indultam el az úton, aztán hirtelen mozdulattal, minden ...

    Mi a siker titka? A kiugró tehetség, vagy a jó menedzselés....S mit tehet az ember, ha egyik sincs meg benne? Ha csak a lelkesedése van, és az is nagyon törékeny? A legtöbb, hogy rábízza magát a szerencsére, és hisz abban, hogy az Isten tudja mit csinál. Persze halljuk eleget, hogy ha valamit el akarunk érni, azért tenni kell....Hát elég meggondolatlan módon tettem érte, de már látom, nem ez az én utam.

   Persze nem lehetek elégedetlen, hiszen még semmi sem dőlt el, és igazából még akár el is juthatnék az igazi megmérettetésig, ahol már nem a népszerűség és nem a szavazatok döntenek. Nem tudom mi lesz a vége? De azt már érzem, hogy "Nem ilyen lovat akartam! ".

   Tudom, nem erősségem a türelem. Nehezen hozok meg egy ...

   Olvasom a hírt egyik majdnem felfedezett énekesnőnkről. Most a tehetségét hagyjuk is, lehetne azt is véleményezni, de ami sokkal inkább megérint, az sokkal emberibb. Elszorul a szívem mikor azt írják, hogy szeretné előbb-utóbb visszakapni a gyerekeit, mert a várt siker ami érdekében az apja nevelésére bízta a gyerekeket, nem jött össze. Olvasom, és próbálok nem ítélkezni....Nem könnyű. De tudom, mindenkinek egy élete van, és ez alatt szeretné megvalósítani a gyerekkori álmát. És ezért mindannyian beáldozunk ezt-azt. Ki többet, ki kevesebbet. Honnan is tudhatnánk, ki miért dönt úgy, ahogy. Biztos mindenki jót akar, igyekszik kihozni a körülményekből, az életéből a legtöbbet. Én némi cinizmussal azt szoktam mondani, hogy ...

    Ne félj tőlem! - szólt megnyugtató hangon...Talán nem a legjobb kifejezés arra amit érzett, de értette mire gondol. Nagyon is tudta.....Pedig nagyon igyekezett, hogy ne látszódjon rajta. Próbálta levetkőzni az évek alatt magába szívott gátlásokat. Próbált arra gondolni, hogy minden szakadék felé lehet hidat építeni.

   Szerette volna, ha most csak az számítana, hogy ki az a két ember aki egymás szemébe néz. Szerette volna némán hallgatni a férfit, hogy meg se kelljen szólalnia. De aztán mikor mégis megszólalt, értelmetlen hadarással zúdította a férfira a mondandóját. Szeretett volna ebben a kis időben minél többet elmondani a fejében cikázó gondolatokból. De mikor érezte, hogy képtelen értelmesen beszélni, gyorsan ...

    A mozi hűvös levegője megkönnyebbülést jelentett a nyári forróságban. Az izgalomtól elnémulva várták, hogy elkezdődjön a film. Végre lekapcsolták a villanyt, és a sötétben már nem látszott a lányon mennyire zavarban van. Minden erejét összeszedve próbált koncentrálni a gyorsan pergő képsorokra. De ahogy megérezte a fiú érintését a kezén, már ismét kábító hőség lett úrrá rajta. Alig észrevehetően megmozdította a kezét, szabad utat engedve a két kéz összeolvadásának. Lélegzetvisszafojtva barátkozott az ismeretlen érzéssel, amit a kezek találkozása ébresztett benne. Ekkor már nem tudott a filmre figyelni, csak azt érezte, nem akarja, hogy ez valaha is véget érjen. Csak azt tudta, bármi is az amit érez, ez az élet ...

    Próbálták felnyitni a szemem a csillagok, hogy olyan valakire pazarolom az érzéseimet, aki nem viszonozza. Pedig van valaki a közelemben aki tökéletes társam lenne, csak nem veszem észre! Ejnye-bejnye....

    Azt még csak - csak tudom, hogy ki az aki nem viszonozza az érzéseimet.......De őszinte leszek, mindenkinek addig jó, amíg nem viszonozza. Egyrészt, olyan káosz van bennem, hogy azzal így egymagában is nehéz megküzdenem. Ha még ő is ezt a zűrzavart érezné, fogalmam sincs mi lenne. Mert így azért még van mibe megkapaszkodnom, mikor érzem, hogy veszélyes közelségben van az örvény. De ha még ő is megerősítené ezt az összevisszaságot, azt hiszem hamarjában magába szippantva húzna le a mélybe, és fogalmam sincs, hogyan tudnék ...

   Ti most jártok? - kérdezte  alig láthatóan a barátja felé biccentve a srác. - Nem tudom - felelte a lány elpirulva, és zavarát leplezve elmerült a kisvárosi strand kerek medencéjében.

  Honnan is tudhatta volna, hisz még soha nem járt senkivel! Persze volt már, hogy tetszett neki valaki, de velük sosem beszélt, legfeljebb messziről csodálta őket. De most érezte, ez valami más. De, hogy járnának? Fogalma sem volt mikortól számítanak egy párnak. Csak azt tudta, soha ilyen lelkesen nem járt ki a strandra, és nagyon jól érezte magát ha a fiú közelében lehetett. S persze miközben a lányokkal összebújva kuncogtak, mindig remélte, a fiú észreveszi majd. De volt ott annyi lány, sokkal szebb és csinosabb is mint ő. Féltékenyen nézte a ...

   Ennek az évnek a feladata a csillagok szerint, hogy meg kell barátkozzam olyan tőlem idegen kifejezésekkel, mint a bátorság és az önmagam előtérbe helyezése. ....Nem lesz könnyű, főleg az utóbbi. De valahol mélyen érzem, tényleg változás közeledik. Persze azt nem tudhatom biztosan, hogy ez jó lesz vagy sem, de nincs más lehetőség. valaminek történnie kell!

   Vártam....Egy ideje vártam, hogy majd úgy alakítják tőlem független események a dolgokat, hogy nem tudom kikerülni a változást. Vártam, de nem történt semmi... S mivel a napokban biztató mosollyal közölték, hogy szerencsére ( ? ) engem nem ér el az új idők szele, hát kénytelen vagyok magamtól kitalálni valamit. Mert ezt, így már nem akarom. Nem tudom mi erősített meg ...

    Mi lett volna ha....Igazából nem jellemző, hogy sopánkodnék a dolgok alakulásán, hiszem, hogy semmi nem történik véletlenül. De azért néha olyan jó eljátszani a gondolattal....Mi lett volna ha akkor másképp alakul egy kapcsolat.... Hiszen szerelmek, vagy annak tűnő érzések jönnek-mennek az életünkben. Kisebb - nagyobb nyomot hagynak az emberben, vannak melyek beteljesednek, és van amely megreked a plátói szinten. Biztos nem véletlenül. De ha lenne, vagy talán van is egy másik dimenzió ahol egy másik életünk zajlik, akkor az milyen? És én milyen vagyok benne?

    Mikor ránézek, látom azt az óriási különbséget ahogy az életünk zajlik. Persze vannak közös gondolatok, tudunk miről beszélgetni és még tudnánk folytatni ...

  " Nem számít, hogy milyen iskolában végeztél, hogy mit dolgozol, csak az, hogy mennyire vagy EMBER! "

  Mostanában lépten - nyomon ebbe az idézetbe botlok. Bólogathatnék is lelkesen, de inkább felteszem a kérdést: Hol, kinek nem számít???

   A munkahelyi vezetőknek? Ugyan....Biztos forrásból tudom, hogy igenis lehetsz te bármennyire jó hozzáállású és rátermett munkaerő, ha nincs megfelelő végzettséged, az igenis számít.

  Vajon a munkatársaknak tényleg nem számít milyen munkát végzel?...Ha jól teszed a dolgod, és ezt bármi módon elismerik, nem vetődik fel egyből a kérdés,  hogy miért, hisz " azt bárki meg tudja csinálni ".?!

   A régi ismerősnek? ...Ha sok év elmúltával találkoztok az utcán és elmondod mivel ...

    Soha nem volt bennem nagyravágyás....Valószínű ez is belejátszik abba, hogy az életem ott tart ahol. Mindig is igyekeztem elfogadni és a legjobbat kihozni a helyzetből, amit a sors elém tárt. Nem a legjobb tulajdonságom, de tény, sokszor hagytam magam sodródni az árral. Persze csak addig, amíg jól éreztem magam benne. Mert ha nem, akkor igen bátor, olykor vakmerő lépéseket is megtettem, hogy változtassak az életemen. De az, hogy több pénzem legyen, jobb módban élhessek, magasabb körökben forogjak, soha nem motivált. Ami változtatásra ösztönzött, az mindig a nyugalom, a harmónia megőrzése, vagy visszaszerzése volt. Ebben sosem voltam megalkuvó.

   Persze sokszor gondoltam arra, milyen jó lenne valami hasznos munkát végezni. Valami ...