Arcát tenyerébe rejtve, összegörnyedve ült a kanapé szélén. Ólomsúlyú teherrel a vállán próbált kiegyenesedni. Tudta, hogy nem adhatja fel. össze kell szedni minden erejét, azt is, amiről nem is tudta, hogy van neki. Végig kell csinálnia, döntenie kell...

   Egyedül, bár sokan próbáltak segíteni. Tanácsokkal, intelmekkel, támogató mondatokkal. Csak épp nem olyasmivel, amire szüksége lenne. Hiszen mint oly sokszor, most is csak azt szeretné, ha hinnének benne. Abban, hogy megcsinálja, ha lassabban is, mint mások szerint kéne. Majd az ő tempója szerint lép. Pont oda és pont akkor, amikor elérkezettnek érzi az időt. De egyre inkább csak a sürgetést, a végeláthatatlan elvárásokat érzi.

   Szeretne büszke lenni magára, hogy megvalósította egy álmát. Biztonságos, nyugodt otthont teremtett ebben a zaklatott világban.  Olyat, ahová mindenkinek jó hazajönni. De több heti keresgélés után be kell lássa, olyan nincs, hogy mindenkinek jó. Sok energiát belefektetve kereste a kismillió szempontnak megfelelő házat. Volt, ami tetszetős volt, de a falu nehezen volt megközelíthető. Volt, ami jó helyen volt, de lakhatatlan volt a ház. Volt, ami szép környéken volt, de egyedül fenntarthatatllannak érezte a mérete miatt, vagy épp nem érezte biztonságosnak. És tudná sorolni napestig....  Sajnos olyan házat, ahová a családja aggódás nélkül el tudná engedni, ahová rossz szájíz nélkül haza tudnának járni, nem találta meg. Pedig szeretné, ha idővel ők is az otthonuknak tudnák érezni. De lehet be kell lássa, hogy megint feleslegesen, egy lehetetlen illúziót kerget. A gyerekei felnőttek, már nem az ő otthonukat kell megteremtse. Be kéne lássa, hogy már ideje lenne a saját igényeivel foglalkozni. El kellene fogadja, hogy nem tud , és nem is kell mindenki kedvébe járni. A saját boldogulása útjában áll ,ha mindenki szempontjait figyelembe veszi. Azt már szinte el is felejtette, hogy miért is kezdett ebbe bele. Mi volt az a régóta dédelgetett álom, az a terv, ami megvalósításába nem rég olyan eltökélten vágott bele. Ideje felidéznie azt a reggelt, amikor mindennél világosabban kirajzolódott előtte, hogy mit, miért, hogyan akar tenni, hogy azt a kevéske időt, ami még előtte áll, úgy élje meg, ahogy szeretné. Ideje elfelejteni az évtizedekig alkalmazott hozzáállást, hogy a gyerekei érdekeire hivatkozva menekül el a nehéz helyzetekből. Ideje arcát szigorúan a cél felé fordítva kiegyenesedve, erejét összeszedve meghúzni a hatásokat, és tenni végre valamit önmagáért, az életéért...