Ahogy esténként vagdosta a centit, egyre nőtt benne a feszültség. Nem értette, hiszen inkább a megkönnyebbülést remélte a napokat jelző számok  csökkenésétől. De még nem merte elhinni, hogy tényleg hamarosan vége. rettegve gondolta végig az összes lehetőséget, ami meghiúsíthatja, hogy elmenjen nyugdíjba. Látta, ahogy az ügyintéző közli, hogy elszámoltak valamit, még tovább kell dolgozzon. Látta, ahogy szívrohammal viszi el a mentő, és pár nappal a 40 év összejötte előtt.  Látta, ahogy becsődöl a munkahelye, és lehetetlen feladatként kereshet új bejelentett állást pár hétre. A stressz, rátelepedett a mindennapokra. Remény és félelem kavargott a gondolataiban ,minden egyes nyisszantáskor.  

   Érthetetlen volt az érzés, de annyi rossz példát látott maga körül, ahogy a vágyott boldog nyugdíjas évek meghiúsultak . Próbálta elhessegetni a negatív gondolatokat, de nem merte beleélni magát.  Már tervezni, álmodozni sem mert, mert mi van, ha csalódik?  Évekig ringatta magát abban a hitben, hogy majd nyugdíjasként végre boldog élete lesz. Lesz ideje magára, írni, kirándulni, csak úgy az élet szépségének örülve lenni a világban. És most retteg, mi van, ha semmi nem fog változni?  Ha vélt, vagy valós elvárásnak megfelelve tovább fog dolgozni, hogy kihasználva a korai nyugdíjas évek aktív időszakát, anyagilag jobb helyzetbe kerüljön. Mi van, ha még mindig nem fog tudni nemet mondani, ha megkérik valamire, hiszen úgyis ráér? Mi van ha megrészegíti a több pénz, és bennragad ugyanabba a robotban, amiben évekig élt?  

   Vágja a centit félelemmel átszőtt reménnyel, és nagy kíváncsisággal önmaga felé,vajon tud-e élni élete legnagyobb lehetőségével....