- Mit csinálsz? - kérdezte a telefon másik végén.
   -Zenét hallgatok.
   -És közben? 
  -....Semmit... - feleltem értetlenül. Hiszen miért is kéne közben bármit tennem? A zenehallgatás  számomra sosem pótcselekvés. sosem háttérzaj. És főleg nem a lustaságom bizonyítéka! :))) Hanem az életemnek nagyon fontos része. Nem telik el úgy nap, hogy ne hallgassak tudatosan legalább fél órát zenét. 

    De ez a fél óra sosem kárba veszett idő.  A zene rám vérátömlesztésként hat. Energiabevitel, gondolatébresztés, léleksimogatás, motiválás, gőzkiengedés, épp az aktuális hangulatomtól függően. Hol megerősít az igazamban, hol észhez térít. Hol megnyitva a könnycsatornákat megnyugtat, hol felvidít, sőt olykor táncra perdít. De bizonyított tény, hogy mindenképp jó hatással van rám, és ezáltal a környezetemre is :))) 

   Nyilván vannak ismerőseim, akik a közösségi oldalon már sokallják, hogy a csapból is az én zeném folyik. De könnyen rövidre zárható a dolog. Egyszerűen tovább kell görgetni! Vagy meg kell szüntetni a követésem, esetleg törlést, vagy tiltást is tudok javasolni. Hiszen nem várható el senkitől, hogy szeresse a zenét.  És nem kell, hogy neki is azt jelentse az aktuális dal, amit nekem. Sőt, az sem kell, hogy bármit is jelentsen neki. De ha már egy embernek örömet szerez, ha csak egy ember felfedez benne egy gondolatot, amin érdemes eltöprengenie, ha csak megérinti a lelkét valakinek, vagy átél egy hangulatot, már nem volt hiábavaló a megosztás. A daloknak történetük, mondanivalójuk van. Ahogy a lágyan ölelő romantikus dalnak, úgy a legnyersebb szövegű, odamondó punk dalnak is. Csak figyelni kell rá! Aki csak háttérzajként hallgat zenét, és akkor is mindegy mi szól, nehezen értheti miről beszélek. De nem célom bárkit is meggyőzni a zene fontosságáról, erejéről, inspiráló hatásáról. Csak sajnálom őket.... De nem hiszem, hogy ez tudatos választás kérdése. Mint, ahogy az ízlés is emberfüggő, így a zenéhez való viszony is valahol a lélekben, a génekben,vagy a fülekben, esetleg a zsigerekben van kódolva. :))) 

    Nem születtem vájtfülű családban. Az első zenével kapcsolatos élményem csak elbeszélésekből él bennem. A családi legenda szerint 5-6 éves lehettem, mikor vasalózsinórral a kezemben lelkesen énekeltem Koncz Zsuzsa dalát, a "Zöld szemem kék"-et.  Mesélték, hogy a család nő tagjai igencsak megkönnyezték ezeket az előadásokat. Persze azt nem árulták el, vajon a meghatódottságtól, vagy a magukba fojtott nevetéstől könnyeztek. Van némi sejtésem...Hát kb. itt véget is ért az énekesi karrierem.

   Ám a zene ezután is, kamaszkoromtól pedig még inkább fontos része lett az életemnek. Mindig voltak aktuális kedvenceim, minden élethelyzetben találtam kapaszkodót a zenében.  Már kialakult ízléssel válogatom, mikor mit hallgatok. Vannak visszatérő, időtálló dalaim, többféle stílusból. És szerencsére még mindig van új a nap alatt....Egy közös van bennük:  Védőburokként ölelnek körbe... És nem kérek érte elnézést! :)))