Megállíthatatlanul rohanunk a vége felé. Érezzük, már kevés van hátra. Fogytán az erőnk, a hitünk, a kitartásunk. De kapaszkodunk a reménysugárba, hogy lassan vége az évnek. Az évnek, amit évtizedek múlva is emlegetünk majd. Úgy mint a korlátozások, a bezárkózás, a magány, a veszteség, és az agymosás éve. 2020 az egész világ számára egyet jelent a járvánnyal. Fekete foltként van jelen sokak életében. De tényleg csak erről szólt ez az év?

    Szerencsére bármennyire is próbálták megállítani, az élet azért nem állt meg. Szövődtek barátságok és szerelmek, születtek gyerekek. Köttettek és bomlottak fel házasságok. Az emberek a maszkok mögé bújtatva is élték az életüket. Terveztek, és  építettek. Álmodtak, és megvalósítottak. A színfalak mögötti életünk, az igazán fontos dolgok nem riadtak vissza a fenyegető vírustól. Lehet nem ugyanúgy mint máskor, de mentünk tovább az úton... 

   És most visszanézve, remélem sokan meglátjuk a szép pillanatokat, a megvalósult álmokat, a szeretetet, az összetartozást, a találkozások örömét. Eszünkbe jutnak a maszk mögötti mosolyok, a csillogó szempárok,  a félelem nélküli ölelések. Remélem mindenki talál a saját kis életében annyi örömöt, hogy ne a vírustól való félelem legyen az, amit magával visz a jövő évre! Engedjük el a rettegést, az örömtelenséget, a bezárkózást.... Ha az ajtónkat nem is engedik, legalább a szívünket tárjuk ki a jóra... Mert a jó ott van, csak be kell merni engedni!