2020. okt 02.

Mosolyszünet

írta: Gray mouse
Mosolyszünet

   - Szeretem nézni a mosolygós szemeidet. - mondta, miközben elsimította a szemébe lógó hajtincset.  Egyre ritkább volt az alkalom, mikor a szeme is mosolygott. Az otthonán, a szerettein kívül keveseknek jutott ebből a boldog, felhőtlen mosolyból. Pedig tisztában volt vele, hogy a legnagyobb erőssége mindig is a mosolya volt. Nem is fukarkodott vele soha. Szeretett aprócska örömszikrákat szórni az emberekre érdemtől és érdektől függetlenül.  De egy ideje azon kapta magát, hogy vannak helyzetek, amikor már csak a szája mosolyog. Kicsit sem örült ennek, hiába tudta, hogy nincs egyedül ezzel.... A mindennapi gondok, a munkahelyi légkör, az elhidegült emberi kapcsolatok igencsak meggyérítették a tiszta szívből jövő mosolyokat. De már annak is örülni lehetett, ha valaki legalább mosolyra görbítette a száját. Legalább megpróbálta.... Hiszen ez sem adatott meg mindenkinek. 

   Sajnos a mostani, maszkkal megcsúfított életünkben még ezt is elvették tőlünk. Ahogy telnek a hetek, ahogy ránk köszönt az ősz, a maga borongós hangulatával, egyre inkább érezzük, hogy nincs ez így jól. Szép lassan belefásulunk a mosoly nélküli napokba. Távolságot tartunk, nem beszélünk, bezárkózunk....és már nem is mosolygunk, vagy ha igen, akkor sem látszik.... és igazán már kedvünk sincs hozzá. Nem látja, akinek szánjuk, nem okozunk vele örömöt, nincs visszajelzés. Persze azért az ösztön ott van az emberekben, már akiben eddig is megvolt. Csak már nem ugyanaz az érzés. Hiszen eddig legalább megvolt az a jóérzés, hogy akire mosolygunk, az jó szívvel fogadja. Legalább egy kis örömöt lophattunk mindkettőnk napjába. De most csak két érzéketlen szempár néz farkasszemet, majd bólintva továbbmegyünk. Találgathatjuk, ki van a maszk mögött, és vajon a maszk alatt mosolyra, vagy fintorra görbült a másik szája. 

    Hiányoznak a mosolyok.... Hiányzik, hogy valami jót adjunk egymásnak. Hiányzik az emberi kapcsolat, a pár kedves szó, az egymásra figyelés.  Hiányzik a maszk nélküli világ, még ha az sem volt tökéletes. De a maszknál még a pókerarc is emberibb volt.... Mindannyian abban bízunk, hogy idővel lekerül a maszk. Minden visszatér a régi kerékvágásba. Azért van bennünk némi félelem.... Vajon fogunk még őszintén mosolyogni egymásra valaha??? ... Vagy addigra teljesen leszokunk róla?! 

maszk_1.jpg

vicces-szajmaszk-szm056-most-eppen-mosolygok-mintas-szajmaszk-800x600.jpg

Foto, maszk: nevesajandek.hu

    

Szólj hozzá