" - Talán jobb is így… én azt mondom, ha egy ajtó bezárul, egy másik kinyílik! 
  - Ez nem igaz…- felelte Sheldon a tőle megszokott stílusban. - Kivéve, ha a két ajtót relé köti össze, vagy van köztük egy mozgásérzékelő, vagy az első ajtó becsukásakor a légnyomásváltozás kinyitja a másikat! " 

     Valószínű Sheldonnak van igaza, de mégis szeretünk belekapaszkodni a hitbe, hogy valaminek a vége magában hordozza az új eljövetelét, amitől persze mindenképp jót remélünk....Hát most én is ebbe kapaszkodom. Egy ideje érzem, hogy bennrekedtem egy helyzetben. Sokáig nem volt ez a helyzet ellenemre, senkit nem is okolok, magam alakítottam így . Persze mondhatnám, hogy " Nem ilyen lovat akartam! " ...Mert tényleg nem. De nem tettem ellene. Eddig....

   Most viszont eljött az idő, amikor nagyon biztosan érzem, be akarok csukni pár ajtót. Egy helyben toporog  az életem, és ezen változtatni akarok. És az első lépés a blog bezárása. Nagy döntés, mert szerettem. De már nem....Nem szeretem, hogy az emberek akik olvassák azt gondolják, ismernek. Pedig nem....Nem szeretem, mikor azt hallom, olyan jó, hogy te megértesz, mert olyan vagy mint én. De NEM! Nem vagyok olyan.... És ha a blogból az jön le, hogy olyan vagyok, az régen rossz. Ha pedig tényleg olyan vagyok, az még rosszabb! 

   Eljött a változás ideje. Belülről jött, hirtelen, és minden olyan egyértelmű lett. Ide többé nem írok magamról. Jó ideig biztos nem. Viszont írni akarok, okulva a hibákból, újra arctalanul....Felszabadultan, korlátok, megfelelés nélkül. Úgy mint rég. Amikor még alig olvasta valaki. Főleg nem ismerős. Hálás vagyok mindenkinek, aki olvasott, Akár értett, akár nem... Köszönöm!  

  Remélem idővel kinyílik egy új ajtó. Egy ajtó, amely mögött rálelek arra az érzésre, amiért anno írni kezdtem. Ami évek óta nagy örömöt szerzett nekem. S remélem, megnyílik egy olyan ajtó is, ami esélyt ad egy régóta vágyott változásra. A szívemben és az életemben egyaránt...