2019. aug 17.

Visszhang

írta: Gray mouse
Visszhang

   Duzzognak a férfiak....Mert mindig csak arról beszélünk, hogy mit csinálnak rosszul, mit várnánk el tőlük, mi az amit hiányolunk. Arról viszont mélyen hallgatunk, mi nők mit adunk, vagy mit nem adunk meg nekik. Pedig mi sem vagyunk tökéletesek.....Igazuk van. Jogos a kérdés...A válasz lehetne rövid...Azt adjuk vissza, amit kapunk.

    Persze azért ez így túl egyszerű lenne. Mert a kapcsolatok elején nyilván "mindent" adunk, akármennyit is kapunk.. Nem is ezzel szokott a baj lenni. Az, hogy később a mindennapokban mi az amit nyújtunk egy férfinak, az nagyrészt tényleg attól függ, mit kapunk tőle. Mert lehetünk kedvesek és figyelmesek. Lehetünk gondoskodók, és forrón ölelők. Nézhetünk rá tisztelettel, és érdeklődve leshetjük minden gondolatát. Tekinthetünk rá a szavait szomjazva, és támogathatjuk minden döntésében ... 

   S persze lehetünk cinikusak és nemtörődömök. Lehetünk közömbösek nappal, és jégszobrok éjszaka. Válaszolhatunk flegmán ha kérdeznek, és hallgathatjuk unott arccal ha mesélnek a napjukról. Beleköthetünk a legjobb szándékú cselekedetükbe is, és lekezelően legyinthetünk a sokadik "nagy ötletükre" .

   Igen, be kell vallani, mi sem mindig azt nyújtjuk, amit a férfiak várnak. Persze szeretjük azt mondani, hogy ők nem figyelnek ránk eléggé, ők nem nyújtják azt, amit régen és amire vágyunk. Mi csak az elhidegülésükre, csalódottságunkban reagálunk így. Lehet, tényleg így van....De igazán mi sem tudnánk megmondani mikor és mitől változik át a "megőrülök érted" állapot, " megőrülök tőled"-re. Többnyire észre sem vesszük, csak amikor már nagy a baj....És akkor jön az egymásra mutogatás. Mindig a "másik" az aki megváltozott...aki miatt elromlott valami. S mindenki a másiktól várja, hogy olyan legyen mint a kezdetekkor, úgy figyeljen rá, úgy értse, úgy szeresse, remélve, hogy akkor benne is visszajönnek a régi érzések, a régi viselkedés....Várjuk a másiktól a változást, ahelyett, hogy mi magunk lépnénk vissza a régi énünk felé, mi magunk lennénk újra érdeklődőek, kedvesek és megértőek...De nem...Már képtelenek vagyunk lejjebb adni a büszkeségünkből, mert már nem tudunk hinni abban, hogy érdemes küzdeni és megmenteni egy szépreményűnek indult kapcsolatot....Inkább rombolunk tovább, és mantrázzuk magunkban, hogy milyen társat szeretnénk, miközben elfelejtjük, hogy valaha Ő is olyan volt....Legalábbis olyannak láttuk...

69709361_987922148228224_6680078874463698944_n_1.jpg

Szólj hozzá