Amikor végre megtelt a batyum az évek óta gyűjtögetett bátorságommal, hogy tovább álljak a volt munkahelyemről, csak pár dolgot sajnáltam otthagyni. Magammal vinni meg nem is akartam semmit. Szívem szerint az emlékeket is magam mögött hagytam volna, de azok akaratom ellenére velem jöttek. A jók és a rosszak egyaránt. Az ottlétem hosszú évei alatt sok dolog történt, úgy éreztem, amit ki lehetett hozni ebből a helyzetből, azt megtettem. Tiszta lappal, optimistán, felszabadultan vágtam bele az újba. 

    Nem telt el sok idő, amikor kezdtek ismerőssé válni a helyzetek, az emberi viszonyok, a hangulatom és az érzések, amik elő-előbukkantak. Be is ugrott egy volt kolléganőm mondata, amit a búcsúzáskor mondott: -  Bárhová mész, a problémák megtalálnak.  - Akkor ezt elengedtem a fülem mellett, de sajnos igaza lett. Igaz most már másképp kezelem ugyanazokat a helyzeteket, de hazudnék ha azt mondanám, nem szomorít el ez a helyzet. El kell fogadjam, vannak karmikus dolgok, amik akaratom ellenére velem jöttek. Talán életem végéig elkísérnek. Van, ami előtt értelmetlenül állok, hogy vajon mivel érdemeltem ki? Ilyen a fagyoskodás és a péksütis ebéd. De még ez a kisebbik rossz... Mert van, amiről tudom, hogy divatos szóval élve dolgoznom kell rajta. Ilyen, hogy ne hagyjam magam kihasználni. Megtanuljak nemet mondani. És hogy álljak bele a rosszindulatú beszélgetésekbe, ne csak magamban őrlődve igyekezzek kimaradni belőle. Talán ez egy komoly feladata a mostani életemnek. nem hiszem, hogy ezen már változtatni fogok, hiszen a nyugalmam többet ér már, mint az igazam hangoztatása. Persze nem tudom, így milyen életbe születek majd újra, csak bízni tudok benne, hogy valamit jól is csináltam földi létem alatt, ami ezt kompenzálja. Mert nagyon nem szeretnék egy ugyanilyen életbe újjászületni...