Kamaszkorom kezdetén, ha megkérdezték mi szeretnék lenni, a lányoktól legtöbbször hallott óvónő, eladó, postáskisasszony, később lakberendező vagy építész volt a válasz. De hangosan soha ki nem mondva, élt bennem a vágy, hogy katona, vagy apáca legyek. Mivel mindkettő ellen szólt vitathatatlan érv , így mindig csírájában elfojtottam mindkét lehetőséget.

   Abban az időben a katonaság egyértelműen férfiak színtere volt, és hát nem is voltam egy fiús, harcias alkat. Aki ismer, talán el sem tudja képzelni, mi a csoda vonzott benne. S talán még ennél is képtelenebbnek tartja, hogy apácaságra vágytam. :)  Aminek leginkább az vetett véget, hogy nem voltam vallásos. Megkeresztelt, Isten félő ember vagyok ugyan, de sosem jártam misékre, nem tartom a vallási rituálékat. Hinni ugyan hiszek valaki megfoghatatlanban, talán túl naivan a jóban, de azt gondolom ez azért kevés egy életre szóló elköteleződéshez Isten szolgájaként. 

    Hogy akkor mégis miért? Roppant egyszerű a magyarázat. Vágytam a szigorú határokra. Éreztem, hogy lényegesen megkönnyítené az életemet, ha szigorú szabályok közé lennék szorítva. Mindig szabálykövetőnek tartottam magam. Persze  ha értelmetlen szabályokkal találkoztam, az dühített és meg is kerültem őket. De a katonaság és a kereszténység szabályairól azt gondoltam, azok mind okkal, megkérdőjelezhetetlen elvek mentén vannak kitalálva, nem okozna nehézséget a betartása. Szükségem volt, hogy biztos vonal mentén haladhassak.

    Persze egész más felé haladt az életem. De minden nehéz élethelyzetemben fellángolt bennem a vágy, bár csak elmentem volna Apácának. Mennyivel egyszerűbb lenne...  Nem kéne a mindennapos megélhetésért küzdenem, állandó aggódásban élni,  szorongani, hogy mikor mi a jó döntés.  Aztán ahogy teltek az évek, egyszer csak azon kaptam magam, hogy önmagam építettem fel az átléphetetlen korlátokat, hoztam meg a gúzsba kötő szabályokat. De  hiába  voltak szigorú elvárások, megkérdőjelezhetetlen elvek , nem könnyítették meg az életem... Maradt a küzdelem, az aggódás, a szorongás. Hiszen még véletlenül sem választottam a jó, a könnyebbik utat...