-  Nem tudlak elképzelni az otthonomban... - mondta a férfi, minden bántó szándék nélkül. Talán csak akkor eszmélt rá a mondat súlyára, amikor látta, hogy a nő, tőle szokatlan módon, néma hallgatásba burkolózott. Arca sápadttá vált, ahogy kiszállt fejéből a vér. Szíve a torkában dobogott, miközben küzdött a könnyeivel. Egy világ omlott össze benne a felismeréstől, hogy nem elég jó.... 

   Cikáztak a fejében a gondolatok, de nem találta a megfelelő szavakat, melyek kifejeznék,mit érez. De minden csalódottsága ellenére, nem haragudott a férfira. Hosszú évek óta küzd ő is ezzel az érzéssel. Senkit sem tudott elképzelni az otthonában. Hiába burkolództak rózsaszínbe az érzései, úgy érezte, csak nyűg lenne bármelyik férfi az életében. Nem akart senkit "kerülgetni" a mindennapokban. Egyikőjükkel sem vágyott annyi időt együtt lenni. hogy megossza vele az életét. És most, mikor felsejlett a remény, hogy olyan emberrel találkozott, akiért képes lenne változtatni az életén, jön egy ilyen mondat... Nem tudlak elképzelni az otthonomban.... Lüktetett az agyában sokadjára. Már lassan egy év telt el azóta....De még mindig élesen él benne az érzés, ahogy összetört valami ...A csalódottság megváltoztatott mindent. A reményvesztettség beárnyékolta az összes érzését. Hiába szerette, a régi tűz, a szenvedély, a tisztelet és megbecsülés mind-mind csorbát szenvedett. Próbálta elfelejteni azt a napot....Megmagyarázni, hogy biztos nem úgy értette....Próbált hinni abban, hogy idővel majd rájön, másképp látja ő is ...Próbálta nézni a jó oldalát: Nem kell bonyolítania önmaga és a családja életét. Mindketten megőrizhetik a függetlenségüket, örülve az együtt eltöltött időnek, élhetnék tovább a jól kiépített nyugodt életüket... De idővel belátta, nem tudja a jó oldalát nézni... Ahhoz túlságosan szerette...

      Nem tudott haragudni a férfira.... Csak az álma tőrt össze....menthetetlenül.