Gyerekkoromban izgalommal figyeltük az autók rendszámát, minden ismétlődő számnak megvolt a jelentése. Akkor vált kedvenc számommá a 22, ami a szerelmet jövendölte. Álomvilágba menekülő kislányként mindennél fontosabb volt a szeretet, a szerelem reménye. Akkor még 'mit sem tudtam a…

  .    Elszántan ment fel a lépcsőn. Az izgalom a csontjáig hatolt. Nagyon régóta vágyta ezt a napot. A lépcsőfordulóban megállt, megigazította a ruháját, egy utolsó pillantást vetett a kezében lévő lapra. Mélylevegő, sóhaj, és már megállíthatatlanul ment az ajtó felé. Belépve kicsit megremegett a…

      " Ha elég nagyok az álmok és a vágyak, akkor a körülmények nem számítanak. " / Jim Doman /    Na, akkor állhat neki új bűnbakot keresni.... Hosszú ideje nyugtatja magát új és újabb magyarázattal, hogy miért is nem működött a szépreményű kapcsolata. Először volt a SORS. Régóta hisz a…

  -  Nem tudlak elképzelni az otthonomban... - mondta a férfi, minden bántó szándék nélkül. Talán csak akkor eszmélt rá a mondat súlyára, amikor látta, hogy a nő, tőle szokatlan módon, néma hallgatásba burkolózott. Arca sápadttá vált, ahogy kiszállt fejéből a vér. Szíve a torkában dobogott, miközben…

  Úgy élt, mint aki tudja, hogy sosem hal meg. Harsányan, vidáman, tele életkedvvel... Gyerek voltam még, amikor megismertem, Ő épp felnőtt élete küszöbén állt, világmegváltó tervekkel. Együtt jártunk karatézni, az edzések előtt sokat beszélgettünk. Mesélt az életéről, a családjáról, a lányokról, de…

    Sokadjára pereg le előttem a pillanat... Mindketten tudtuk, hogy utoljára látjuk egymást. Rám néztél tengerkék szemeddel, benne az összes csalódottságoddal, az elveszett reménnyel, a fájdalommal, kínzó csend telepedett ránk. Törékeny tested mellé hajolva, megsimogatva a karod csak annyit tudtam…

  - Állj a sor végére! - szólt kedves hangján az ősz hajú tanító néni .Az alacsony, törékeny kislány minden ellenkezés nélkül állt oda utolsónak. Szerény természete egyébként sem hagyta volna, hogy ellenkezzen, de a tényt, hogy ő a legalacsonyabb, amúgy sem vitathatta. Így beállt a helyére. Akkor…

   Lehet ez az év az utolsó....Anyukám annyi idős volt, amikor meghalt, mint én most. Nem hagy nyugodni a gondolat, ha tudta volna, hogy az lesz az utolsó éve, vajon ugyanúgy töltötte volna? És ha én biztosra tudnám, hogy ez lesz az utolsó, vajon másképp élnék? Vajon tudnék másképp élni? Vajon…

   - Mit csinálsz? - kérdezte a telefon másik végén.   -Zenét hallgatok.    -És közben?   -....Semmit... - feleltem értetlenül. Hiszen miért is kéne közben bármit tennem? A zenehallgatás  számomra sosem pótcselekvés. sosem háttérzaj. És főleg nem a lustaságom bizonyítéka! :))) Hanem az életemnek…