" Csináld úgy, ahogy neked jó! Ha valakinek ez nem jó, majd szól. Ha nem szól, az már ő baja... " 

   Ez volt az utóbbi évek legbölcsebb intelme, amit egy jóbaráttól kaptam. És milyen igaza van! Bárcsak sokkal hamarabb felnyitotta volna a szemem!  Már csak alkalmazni kell megtanulni. Megtanulni kicsit önzőbbnek lenni. Talán tudatosabbnak is... Nem ösztönösen azt  figyelni, mi jó a többieknek. Mert hány és hány alkalommal megyünk bele az alkalmazkodás csapdájába, mert azt hisszük, a többieknek úgy a jó. Miközben pont nem érdekli őket, mi hogyan élünk, hogyan cselekszünk a mindennapokban. Meg sem fordul a fejükben, hogy mi az ők érdekeit nézve cselekszünk. És akkor sem vetnének ránk köveket, ha csak tennénk a dolgunkat a saját vágyunk szerint. Hiszen a mi tetteink, az életünk olyan kis mértékben befolyásolja bárki más életét, hogy annak mérlegelése nem szabadna nyomot hagynia a sajátunkon.....Igen. Ideje úgy csinálni, ahogy nekünk jó!  Persze az ember természete, lelkiismerete úgyis korlátok közé szorítja, hogy mit, s hogyan tesz és mire mond nemet. De legalább ne szűkítsük még tovább a mozgásterünket a vélt vagy valós elvárásokkal!  

   ...Ha nem szól, az az ő baja! -  És ez a lecke másik, talán a nehezebbik fele. Hogy Mi is szóljunk! Igenis merjünk nemet mondani. Elmondani, kimondani, hogy mi az, amit nem akarunk. Mi az, ami nem jó nekünk. Hiszen mind ismerjük a mondást, hogy " Néma gyereknek anyja sem érti a szavát. " És valahogy mégis hajlamosak vagyok elfeledni.... És inkább beletörődve, keserű szájízzell maradunk egy kényelmetlen helyzetben, vagy csináljuk a nem tetsző dolgot, mert azt gondoljuk nincs más választásunk, és valahogy csak kibírjuk. Vagy ha már nem bírjuk, menekülőre fogjuk. Van, hogy hamarabb hagyunk ott csapot-papot, mint szólnánk egy nem tetsző dolog miatt. Pedig korántsem biztos, hogy nem lehetne változtatni. Sokkal valószínűbb, hogy az emberek hajlanának egy mindenkinek tetsző megoldásra. De amíg nem szólunk, azt gondolják jó úgy nekünk....Vagy azt, hogy szeretünk mártírkodni... Az viszont már tényleg a mi bajunk...