Lassan egy hónapja lengi körbe a mindennapjainkat a koronavírus jelenléte. Már mindenkiben kialakult a hozzá való viszonya. Nehéz ugyan megtalálni az egyensúlyt, hogy az ember ne bagatellizálja el, de ne is essen pánikba. Bennem viszonylag hamar kialakult egy közbenső hozzáállás. Nem rettegek tőle, de nem is játszom a tűzzel. Amennyire lehet, kerülöm az embereket. Ez mondjuk a vírus előtt is így volt... :) Csak most a home office-nak köszönhetően, ezt most sokkal egyszerűbben megtehetem. Hogy beválik-e az arany középúton maradásom, majd kiderül. Lehet én leszek az első vidéki áldozata a vírusnak, de akkor sem hagyom tönkretenni életem talán utolsó hónapjait szorongással. Ha már úgy alakult, hogy szép is lehet.....

    Néha már restellem, hogy mennyire élvezem a "maradj otthon"  állapotot. Persze sajnálom hogy egy ilyen tragikus világjárvány adott erre lehetőséget, én is aggódok minden veszélyeztetett emberért, családtagért, ismerősért és ismeretlenért egyaránt... De ha azt mondanám nem jó itthon, hazudnék. Élvezem minden percét, a nyugalmat, a kényelmes élettempót. Cseppet sem hiányzik a reggeli gyomorgörcs, a sürgető várakozás, hogy múljon már el a nap.... Jó itthon!  Szerencsés vagyok...

   Hisz' nagyon is tisztában vagyok azzal, hány embernek pokol az élete a saját otthonában!  Hálát adok a sorsnak, hogy ez a járvány nem évekkel ezelőtt tört ki... Mert tudom, nincs annál rosszabb, mint 24 órában összezárva lenni egy fagyott levegőjű otthonban.  Ahol vágni lehet a feszültséget, ahol a baj nem összetartást szül, hanem kihozza egymásból a legrosszabbat. Ahol rákényszerül az ember, hogy kihúzva a fejét a homokból, szembesüljön az évek alatt takargatott  gondokkal. A szeretetlenséggel, az elviselhetetlenséggel, a közönnyel.... Nincs annál rosszabb, mint naphosszat hallgatni a sértő, megalázó megjegyzéseket, átélni az érzelem nélküli együttléteket.  Amikor nincs hová menekülni a bántó szavak, rosszabb esetben öklök elől. Nincs lehetőség kimozdulni, hogy legalább pár óra nyugalomra lelve, erőt gyűjtve, kibírja a napot. Amikor a zárt ajtók mögé szorult élet semmi kétséget nem hagy afelől, hogy változtatni kell.... És csak reménykedni lehet, hogy túlélve a járványt és a karantént.....nem felejtjük el!!!