Sorra olvashatjuk a sajnálkozó mondatokat, hogy a Karácsony sem a régi már....Mindenki érzi, hogy gyerekként más volt...Valahol elveszett a lényeg...Vásárlással ünnepelünk, erőn felül költekezünk, miközben nem figyelünk egymásra...

  Meg kell védenem az emberek nagy részét. . Azokat, akik ajándékoznak, akik vásárolnak, akik roskadásig pakolják az asztalt...A lényeg belőlük sem veszett el!  A vásárlás, a sütés - főzés alatt mind-mind ott van a szeretet! Mert NEKIK vásárolunk, NEKIK főzünk, azért törjük a fejünket hetekig, mit vegyünk, hogy örömet szerezzünk.... Persze gyerekként más volt...Megkaptuk amire vágytunk, elénk tárult a terülj-terülj asztalka, mit sem törődtünk azzal, hogyan került oda...Csillogó szemmel csodáltuk az ünneplőbe öltöztetett karácsonyfát, felnőttként soha át nem élhető lázas izgalommal bontottuk az ajándékokat...Akkor csak élveztük az ünnepet....Mert akkor a szüleink vásároltak, sütöttek, díszítettek...NEKÜNK.  

   Igen, minden változik. Már nem kapni, hanem adni vágyunk. Talán már a csillagszóró sem ugyanúgy ejt ámulatba mint rég. Talán már nem felhőtlen a boldogságunk és fáradtan ülünk az ünnepi vacsora mellé. De van ami most is átjárja a lelkünket.... A várakozás öröme.. A bizsergető érzés, mert tudjuk, hogy valami jó vár ránk.  Vágyjuk az órát, hogy együtt legyen a család... Lássuk a másik szemében az örömöt....Elégedetten figyelhessük ahogy lakomáznak a szeretettel töltött étkekből.

   Igen....Az Advent, a Karácsony,  nekik is a csodavárás ideje..Sokkal kisebb csodáé mint Jézus születése, de az ő lelkükben is ott él a vágy egy jobb percre, órára, napra...Amikor ünneplőbe öltözhetnek a szürke hétköznapok után. Amikor a nélkülözésből kilépve ők is adhatnak..Amikor végre együtt lehetnek a szeretteikkel...Kell ennél több?