Nincs nő, nincs sírás.....Hangoztatják előszeretettel a férfiak.És milyen igazuk van! Ők kiteszik a lelküket is értünk, kedvességet, megértést, tiszteletet kapunk tőlük, mi mégsem becsüljük meg őket. Nem értjük meg őket mikor minden pillantásunkat árgus szemmel figyelik, birtoklásnak véljük, pedig ők csak meg akarnak óvni minket más férfiak még árgusabb tekinteteitől. Nem érzünk hálát mikor minden percünkről számadást kérnek, pedig csakis a mi érdekünkben ellenőriznek, nehogy "áldozatokká" váljunk, mert mi képtelenek vagyunk magunkra vigyázni. S amikor teljesen feláldozva önmagukat velünk töltik az éjszakát, melynek minden pillanatában a mi örömünk lebeg a szemük előtt, mi megátalkodottak nem utasítjuk vissza őket, pedig tudhatnánk, hogy egy kapcsolat sem tart örökké.   Mi átkozott nők hónapokon keresztül hagyjuk őket szenvedni ebben a kegyetlen sorsban. S amikor ők szerelemtől elhomályosított szemmel tökéletesnek látnak minket, meghagyjuk őket ebben a hitben, ahelyett, hogy már az első percben tudatosítanánk bennük, nem, mi nem vagyunk olyan tökéletesek mint ők, a férfiak. Mi csak szeretni, viszont szeretni tudunk. S mikor már azt sem, mert hiába olyan tökéletesek, bizony van, hogy nem működik egy kapcsolat, szóval ha vége, akkor szép csendesen, a másikat nem bemocskolva igyekszünk tovább lépni. Míg szegény férfiak minden energiájukkal az általunk tönkretett életüket próbálják helyrehozni. S hogy ez minél hamarabb sikerüljön, ott rúgnak belénk ahol csak tudnak, hirtelen mi leszünk az utolsó ribancok akit csak ismernek, mert szegények ott sínylődtek a karjainkban nap mint nap, és mi nem löktük el magunktól őket. Pedig tudtuk, hogy egyszer vége lesz.....S most miattunk sírnak, hisz fáj a felismerés, hogy a nők érzéketlen, hálátlan, számító némberek, akik nélkülük is tudnak élni, és nem könyörgik vissza azt az áldott jó embert, aki minden áldozatot meghozott értük.Még a haverokkal sem járt bulizni, nem itta el az összes pénzét, hanem hetente az átkozott nőnek vett egy tábla csokit. Mindezt miért???

 Hát, szégyellem, hogy nő vagyok....Nő, aki nem függ egy férfitől, egy kapcsolattól, aki nem lesz csak azért valakivel, hogy ne legyen egyedül.Egy nő, aki nem mocskol be egy régen szeretett embert, az érzést ami összekötötte őket. Még akkor sem, ha már önmaga sem érti, hogy is tudta szeretni.  Egy nő, aki igyekszik csak a szépre emlékezni, de sajnos a tudat, hogy azzal, hogy hagyta magát szeretni, maga lett a fő gonosz.....hát ezzel a tudattal elég nehéz. Mert be kell látni, velünk csak a baj van...no meg utánunk a sírás....De lehet nem is miattunk sírnak, egyszerűen csak fáj a lábuk a sok rugdosástól.......Ja, hisz' az is miattunk van!