Nincs olyan önfejlesztő program, amiben nem szerepelne az első tanácsok között, hogy "Tanulj meg nemet mondani! "   - Hiába tudjuk, hogy igazuk van, csak egyáltalán nem egyszerű ezt alkalmazni. Hiszen mindannyian mondtunk már nemet, és szembesültünk is a következményeivel. Mert nehéz megúszni, hogy ne kísérje rossz érzés. Akár a másik ember sértődése, akár a saját bűntudatunk. 

  Amikor sok évig egy forgatókönyv szerint zajlanak a dolgok, akkor érthető, hogy az értetlenség fogadja a változást. Ha azt szoktuk meg, hogy a másik mindig pattan, meghallgat, segít, akkor úgy érezzük, személyünk ellen szól a változás. És ezt a másik fél is érzi, ezért a rossz érzés benne. Pedig nem feltétlenül kell ennek valaki személye ellen szólni. Többnyire csak az ember rájön, hogy ideje önmaga érzéseit követni. Ha a kapcsolat egyoldalú, ha nem okoz örömöt, ha nem lehet benne őszintének lenni, akkor ahogy öregszünk, egyre kevésbé akarunk részt venni benne. Ideig-óráig még elvihet a megszokás lendülete, a közös múlthoz való ragaszkodás. De sajnos eljön az alkalom, hogy nemet mondunk. És ezt többnyire nem fogadják jól. Érződik a sértődöttség, bennünk meg nő a bűntudat. Hiszen kibírtuk volna azt a pár órát.... Így legközelebb folytatódik minden a régi séma szerint. De már senki sem boldog. Szeretnénk megbántás nélkül változtatni,, de tudjuk, az őszinteséggel ezt nem lehet...Így inkább a könnyebb, gyávább utat választva  szép lassan bezárkózunk, igyekszünk nem szem előtt lenni, észrevétlenül eltűnni, Azt remélve, a többiek szavak nélkül is értik, érzik, hogy a közös utunk ennyi volt...