Szeretem az otthonom. Pontosabban, szeretek itthon lenni......Nem mindig volt ez így. Volt mikor minden jobb volt mint hazamenni. Pár év úgy telt el az életemből, hogy csak útközben éreztem jól magam. A munkahelyemen, és otthon sem találtam a helyem. Arról a másfél óráról szólt az életem, mikor összeszedve a gyerekeket az oviból, iskolából, bevásároltunk, és minél tovább húzva az időt hazabandukoltunk.  Közeledve az ajtóhoz, már görcsbe rándult a gyomrom. Na nem arra a jóérzésű gyomorgörcsre kell gondolni! ... Így mióta öröm hazajönni, itthon lenni, foggal-körömmel ragaszkodom ehhez a nyugalomhoz.

  Szeretem az otthonom...Nem a bútorokat, nem a házat...Hanem azt az érzést, ami átölel mikor itthon vagyok...Egy szabály van nálunk. " Mindenki érezze jól magát! " Ennél többet soha nem kellett mondanom a gyerekeknek. Tiltások, sőt kérések nélkül is úgy tudtunk együtt, egymás mellett élni, hogy mindenki megtalálta itthon azt a biztonságot és nyugalmat amire vágyott.

  Szeretek itthon lenni...Mégis van, mikor úgy érzem, megfojtanak a falak. Vágyom ki a szabadba. Mint ahogy a gondolatok feszítik az agyam, és muszáj kiírni magamból, úgy érzem a bezártság feszítő érzését, és akkor muszáj mennem....Bárhova...És akkor semmi nem tud visszatartani attól, hogy biciklire pattanjak, és tekerjek, csak tekerjek...Egészen addig, míg azt nem érzem, hogy meg akarok fordulni, haza akarok menni....Mert vágyom vissza, hogy kibogozott gondolataimmal, lecsapolt energiámmal, kitisztult lelkemmel újra élvezhessem mindazt a nyugalmat, ami itthon vár. Amiért annyi mindenről lemondok, mert úgy érzem megéri....De van, hogy elbizonytalanodom, vajon tényleg megéri???