Bár megnyílna alatta a föld!....Vagy eljönne a világvége!....Mindegy hogyan, csak legyen már vége!...- fohászkodott magában. Elege van! - érezte már sokadjára. Persze tudta, hogy pár hét múlva már csak mosolyog a mostani vívódásán, de mégsem tudott felülkerekedni a kétségbeesett tehetetlenségén. Tudta, hogy előbb-utóbb meg kell oldja  ezt a feladatot. Tudta, hogy erőt kell vegyen magán, és hívnia kell egy szerelőt...De képtelen volt megtenni. Várt...

  Várt, valamilyen csodára... Hogy a kazán majd megsajnálja, és magától "meggyógyul". Talán csak átmeneti probléma, és újra jó lesz. Talán jön a tavasz, és soha többé nem kell fűteni. Vagy mire kell, végre ott lesz mellette a Férfi, aki majd hívja a szerelőt ha kell...Reménykedett, bár tudta, hiába....Tudta, ez az életének egyik nagy feladata....Megtanulni segítséget kérni...

   Ez a leggyengébb pontja....A kérés. Igyekezett mindent maga megoldani, megcsinálni. Nem, egyáltalán nem azért, hogy lássák milyen erős. Csak, hogy ne kelljen kérnie. De már kezdi belátni, hiába görcsöl rá arra, hogy majd egyedül, hiába küzd erőn felül, a sors rámérte ezt a feladatot. Amíg nem tanulja meg, hogy másokra is számíthat, hogy neki is jár a segítség, akár barátságból, akár pénzért, addig a sors nem fogja békén hagyni. 

   - A gáz a te kereszted! - mondta egy barátja. Való igaz. Bárhol lakott, mindig küszködött a gázzal. Hol a tűzhely, hol a vízmelegítő vacakolt. Mikor beköltözött az új lakásba, remélte, végre minden rendben lesz. Még az ócska gáztűzhelyet is újra cserélte, csak hogy végre nyugta legyen.....Hát, nem jött be. Most a hideg szobában ülve nem igen lesz más választása, mint áttörve a gátlásait, végre megoldja a feladatát: Felvegye azt az átkozott telefont, és hívjon végre egy szerelőt...De azért még vár egy kicsit...Hátha mégis megnyílik a föld alatta...