Te egy jófej, nyitott csaj vagy, nyugodtan menj emberek közé, spontán jó társaságok alakulnak ki akár a (rock)kocsmákban is . - mondta búcsúzóul a férfi. Tudtam, hogy jobb ha most nem szólalok meg, mert hamar eloszlatom ezt a képet magamról. És élvezni akartam kicsit, hogy valaki ilyennek lát, és talán ott, akkor, mellette ilyen vagyok.  Hiszen régóta inkább a zárkózott, befordult, negatív jelzőket hallom magamról. 

    Ahogy a bluest hallgatva szóbaelegyedtünk, olyan természetes volt minden. Meg sem fordult a fejemben,  hogy óvatosnak kéne lennem, hogy figyeljek a szavaimra, hogy tetszeni akarjak, vagy épp finoman menekülőre fogjam a dolgot. Kellemes beszélgetés volt, leginkább zenéről. Nem ijesztett el kérdésekkel, nem kezdett el panaszkodni, vagy szidni a rendszert, éreztem, hogy semmi tétje a beszélgetésünknek, és nincs elvárás a jövő felé. Talán soha nem találkozunk többé, és ez olyan nyugalomburokkal ölelt körbe, hogy tudtam jófej és nyitott lenni....Kár, hogy ez a tiszavirág életű állapot nem tud állandósulni. Sajnos a legtöbb emberi kapcsolatban hamarjában felüti fejét az elvárás, a megfelelni akarás. Ritka áldott állapot, ha két ember gátak, félelmek nélkül lehet önmaga. Kimondva, vagy kimondatlanul vannak elvárásaink, rigolyáink, beidegződéseink, traumáink. És ezek legtöbb társaságban erős szűrőként működnek a tudatalattinkban. Ezen a kellemes órán a nyugalomburok felülírta a szűrő működését. mert ha bekapcsolt volna, és elmondtam volna miért nem fogunk soha rockkocsmában összefutni, már rögtön nem látott volna annyira nyitott , jófej csajnak...