2012. jún 14.

Sodró ár

írta: Gray mouse
Sodró ár

 

   "Amikor akar téged, csak téged...igazán...Félreteszi az egész világot, hogy eljöjjön érted, hogy magáévá tegyen. Nem létezik félelem, nincs kifogás, nem léteznek a távolságok, szabaddá téve magát az összes problémától a nehézségektől...nem létezik semmi....mert ha igazán akar valakit vagy valamit, akkor idő sincs átgondolni mindezeket, a kifogásokat. Az egyetlen dolog amit gondol, hogy ŐT AKAROM..."  /  Z.

  Elsőre a szerelem érzése jut eszünkbe. Vagy az erős vágyé, ami mellett eltörpül minden körülöttünk lévő dolog. Nem törődve semmivel, hagyjuk, hogy az érzések egekbe törő hullámai sodorjanak előre, hozzá, mindenen átgázolva. Minden olyan tisztának, magától értetődőnek tűnik, mi lehet fontosabb mint vele lenni, látni őt, hozzábújni csendesen, kizárva a világot?

  Majd később eszünkbe jut a csalódás. Az, amikor már nem olyan természetes, hogy rohanunk hozzá. Amikor észrevesszük, hogy mások is vannak rajta kívül. Amikor még vele akarunk lenni, de már bennünk van a rossz érzés, hogy mástól vesszük el azt az időt. Mikor úgy érezzük, ketté, olykor három felé kellene szakadnunk, hogy mindenkinek jó legyen. S akkor jön a lelkifurdalás, hogyan történt ez meg velünk? Hogy hagyhattuk ennyire sodortatni magunkat az érzések áradatával?   És nem értjük....s elgondolkodunk....És a másik sem érti....mi és miért változott meg?

  Mikor átértékelődnek dolgok, érzések, bizony valamit elveszítünk. A lángolást, az érzést, hogy Ő, s MI vagyunk a legfontosabbak. És ekkor derül ki, mennyire szeretjük a másikat. Mennyire akarjuk őt, vagy csak lángolva szeretni vágyunk....akárkit.

  Mert az elején könnyű lázba jönni valaki iránt. Ha nyitott szemmel és szívvel éljük az életünket, biztos jön valaki? akiért mindent megtennénk. De vajon olyan jön, akiért akkor is mindent megtennénk, ha az már nem olyan magától értetődő?  Ha már az érzelem tengerében elcsitultak a hullámok?  Vajon olyan jön, aki akkor is akar minket ha már bevonjuk a világot, a barátokat, a hétköznapi dolgokat?  Ha már egyensúlyt próbálunk találni a szeretteink között?  Na ez az, ami nagyon nehéz....Olyan társat találni, aki akkor is akar minket, csakis minket akar, ha már nem kap annyi figyelmet mint a kezdetekkor. Aki társunk lesz a hétköznapokon, aki nem akar kisajátítani, s elhiszi, hogy az érzéseink nem múltak el, csak épp megtaláltuk az aranyközéputat....az egyetlen hosszútávon járható utat.

   Na, ez az igazán nehéz...megtalálni Őt, akivel sikerülhet....Mert mint oly sokan, én is a szélsőségek embere vagyok. Vagy nagyon szeretek valakit és akkor tűzön- vízen át szeretem...Vagy nagyon nem...Épp ezért vagyok bizonytalan....Akarom én ezt az érzést?  Mert tiszta fejjel átgondolva tudom, el fog múlni...De e nélkül van esély megtalálni Őt? Őt, aki megismerteti velem az aranyközéputat?  Még keresem a választ.......

 

Szólj hozzá