2015. dec 29.

Híd

írta: Gray mouse
Híd

  Már rég várt az alkalomra, hogy átmenjen rajta. Végre eljött az idő... Ráérősen ballagott, szerette volna minden pillanatát emlékezetébe vésnie az első sétának. Messziről  is látszott, hogy a kisváros igen látványos híddal büszkélkedhet. Ahogy baktatott felfelé az egyre meredekebb emelkedőn, szíve a torkában dobogott. Foghatná a közel 50 éves szívére, ami már azért nem annyira szereti a kaptatókat, de nagyban közrejátszott az izgalom is. Régóta nem járt erre. Ha csak tehette, elkerülte a környéket, mert a felszakadó gyerekkori emlékek még mindig fájdalommal telepedtek a lelkére.

    Megállt egy pillanatra....Csodálatos látvány volt, ahogy a lágyan ívelő híd elvész a sűrű ködben. Mintha valahová a felhők közé vezetne a végtelen út. Valahová, ahol a szülei vannak...Erőt gyűjtve tovább indult, míg felért a híd közepére. Körbenézve habos felhőknek tűnt a táj, úgy érezte, a világ tetején áll. Feltekintett a hatalmas, igazán impozáns oszlopokra, melyek nyilván fontos funkciókkal is bírnak, de az ő szemében elsősorban egekbe törő ékei az új hídnak. Mellette állva félelmetes volt a felismerés, mennyire apró, törékeny az ember e világban. S minden csodálata azoké az embereké, akik ezt a hatalmas építményt megalkották. Remek példájaként, hogy lehetünk bármennyire jelentéktelenek a világmindenséghez képest, tudással, erővel, összefogással, ilyen hatalmas, sőt ennél sokkal nagyobb dolgokat vagyunk képesek alkotni. 

    Elindulva lefelé, kezdett kitisztulni a kép. Ahogy oszlott szét a köd, gyerekkorának színhelye tárult elé. Lépésről-lépésre törtek fel a régi emlékek. Fájdalmasan volt a felismerés, ez már nem az ő otthona.... Szeretett volna visszafordulni, bekuckózni az egyik oszlop tövébe, és onnan csodálni a köd jótékony fátylával borított múltat és jövőt....Mennyivel jobb lenne, mint tisztán látni...

Fotó: Seres Sándor - Békéscsaba napjainkban 

12346380_1663445037267823_5638009023263744672_n.jpg

Szólj hozzá