Ábránd
Egy pillanatra összeakadt a tekintetük, de már el is tekert mellette a bicajával. Épp annyi ideje volt, hogy visszamosolyogjon rá. Meglepte, hogy a férfi rámosolygott. Nem ez volt az első találkozásuk. Pár nappal ezelőtt már összefutottak egy kereszteződésben. Egyből belevésődött a férfi tekintete a szívébe, de nem gondolta, hogy valaha látja még. Aztán tegnap újra látta, és ma megint. Amennyire örült ennek a találkozásnak, annyira el is szomorodott....Már megint...- gondolta csalódottan.
Már nagyon unta! Mióta csak létezett, hajlamos volt az ábrándozásra. Gyerekként ez talán természetes, de nála ez felnőtt fejjel sem múlt el. Sokszor életmentő volt számára ez a keserédes állapot, de már nem akarta...Megunta, hogy ábrándozva, egy vágyott életet álmodva éli az életét. Szeretne igazi érzéseket, igazi kapcsolatot, igazi Férfit...
És most itt van Ő. Tudja, hogy ennél többről soha nem fog szólni a kapcsolatuk. Nem egy életet élnek, elérhetetlen, és nem is akarja elérni. Nem akar harcot, vívódást, nem akar semmit....Főleg nem akar Rá gondolni. Nem akarja keresni a tekintetét az utcán. Nem akar reménykedni a viszontlátásban. Nem akar újra egy plátói szerelembe menekülni, újra falat építeni maga köré. Nem akarja hallani, hogy nincs kisember és nagyember, csak ember van! Nem akarja hallani, hogy mindenki elérhető, csak több önbizalma kellene, hogy legyen....Nem akarja bizonygatni, hogy nincs így. Tudja, nem az a baj, hogy nincs önbizalma, sokkal inkább az, hogy a régi naivsága nincs már meg, hogy hinni tudjon....Nem akar újabb plátói szerelmet!...Egy hús-vér férfit akar.
